Szégyenlősség? Személyiségzavar? Szociális fóbia?

Sok ember számára okoz nehézséget és kellemetlen érzést, ha mások előtt kell különböző dolgokat végezniük. Például étkezni, beszélni, előadást tartani, WC-t használni. Ez a fajta szorongás legtöbbször a szégyenlősség természetes velejárója, de bizonyos esetekben ennél többről van szó.

Amikor a társas helyzetekben átélt szorongás tartósan és intenzíven befolyásolja a mindennapi életet, igen gyakran elkerülő viselkedéshez, kapcsolatoktól való távolmaradáshoz vagy súlyos szenvedéshez vezetnek, felmerül két komolyabb probléma lehetősége:

1. elkerülő személyiségzavar
2. szociális szorongásos zavar (szociális fóbia).

Ezek az állapotok mind a társas helyzetekkel kapcsolatos szorongás különböző formái, de eltérő módon nyilvánulnak meg, és más-más súlyosságúak. Hogyan különböztethetjük meg ezeket a problémákat? Hogyan lehet felismerni, hogy egyszerű szégyenlősségről vagy már valamelyik fenti betegségről van szó?
 

A szégyenlősség egy teljesen normális emberi tulajdonság, amely bizonyos mértékig mindannyiunkban jelen lehet. Az új vagy kihívást jelentő társas helyzetekben természetes, ha valaki átmenetileg (!) visszahúzódóbb és feszültebb lesz.

A szégyenlősség nem jár együtt az életminőség jelentős romlásával, és a szégyenlős emberek képesek átlépni a kellemetlenség érzésén, ha fontos céljaik elérése érdekében néznek szembe egyébként kisebb feszengést, zavart okozó helyzetekkel.

A szégyenlősség gyakorlással "kinőhető".
 

Az elkerülő személyiségzavar: súlyos önértékelés zavarból, az elutasítástól való intenzív félelemből és a kapcsolatok elkerülésére való hajlamból fakadnak. Ezek az emberek folyamatosan úgy érzik/gondolják/vélik, hogy mások lenézik őket vagy kritikusan ítélik meg a viselkedésüket. Ennek következményeként képtelenek kialakítani és élvezni a társas kapcsolatokat, még akkor is, ha belül mély vágyat éreznek erre. Kicsit lejjebb sokkal többet olvashat...
 

A szociális fóbiák nagyobbik része specifikus (fókuszált), csak bizonyos helyzetekben „aktiválódik”,  pl., ha valakinek beszédet kell tartania, idegenekkel kell találkoznia, vagy olyan helyzetekben kell megjelennie, ahol mások értékelhetik őt.

Van viszont generalizált, szinte minden társas élethelyzetben korlátokat jelentő változata is.

A szociális szorongás zavaró, kellemetlen stresszreakciókkal jár:

1. Megváltozik, beszűkül a gondolkodás. A tényszerű, elemző gondolkodás helyét kognitív disztorziók (pl. Spontán Automatikus Alaptalan Negatív Gondolatok, SAANG-ok) veszik át.

2. A distressz az érzéseket is átalakítja. Átmenetileg romlik az önértékelés, lejtmenetbe kerül az önbizalom, feszültség, szorongás keríti hatalmába a szociális fóbiától szenvedőt.

3. A viselkedés sem marad érintetlenül, ahhoz képest, ahogy a szociális szorongó a biztonságosnak ítélt közegében viselkedik. Felerősödik az elkerülő magatartás, a menekülés (b)első igénye.

4. Érintettek lesznek a testi működések is. Kellemetlen panaszok és tünetek jelennek meg a stresszhelyzetekben:

♦ remegés
♦ izzadás
♦ kimelegedés
♦ elpirulás
♦ szapora szívverés
♦ torokszorítás
♦ stb.

amelyek tovább fokozzák a distressz (negatív stressz) okozta kellemetlen érzéseket.

A szociális fóbia súlyos formában az elkerülő személyiségzavarhoz hasonlóan, jelentős mértékben befolyásolhatja az életminőséget. Megfelelő terápiával (pszichoterápiával, önfejlesztéssel, ill. gyógyszeres terápiával) azonban gyorsabban és hatékonyabban kezelhető.
 

Néha nehéz kérdés. Az elkerülő személyiségzavar és a szociális fóbia között gyakori az átfedés, sokszor nehéz őket teljesen különválasztani. (Egyes pszichiáterek szerint az elkerülő személyiségzavar voltaképpen a szociális fóbia súlyosabb és generalizáltabb formája.)

A két állapotot súlyossága, kiterjedése és időtartama alapján azonban legtöbbször meg lehet különböztetni.
Az elkerülő személyiségzavar a lakosság körülbelül 2,4 százalékát érinti.
 

A szorongó (elkerülő) személyiségzavarról (orvosi szaknyelven: avoidáns személyiségzavar, APD) akkor beszélünk, ha egy személy tartósan és szélsőségesen fél attól, hogy mások esetleg megkritizálják, elutasítják vagy megszégyenítik.

Az APD-ben szenvedő emberek általában vágynak a társas kapcsolatokra, de a személyes elégtelenség érzése és a társadalmi elutasítástól való intenzív félelem lehetetlenné teszi kibontakozásukat.

Az APD esetében az érintett személy mély elégtelenség-érzéstől és az elutasításra való súlyos érzékenységtől szenved, ezért inkább az elszigetelődést választja, mintsem, hogy megkockáztassa a negatív értékelés fájdalmát.
Sajnos ezek a jellemzők nagyon megnehezítik azt is, hogy a gyógyulást hozó pszichoterápiát válasszák, hiszen arra számítanak, hogy a terapeutájuk nem fogja őket elfogadni.

Ez a viszonylag korán, serdülő korban, vagy inkább a korai felnőtkorban megnyilvánuló félelem általában a szociális kapcsolatok, a mindennapi élethelyzetek és a személyes fejlődés jelentős korlátozásához vezet.

Az elkerülő személyiségzavar (avoidant personality disorder, APD) a DSM-5-ben (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, 5. kiadás) a C személyiségzavar-csoportba tartozik.

A DSM-5-ben a személyiségzavarokat 3 csoportba sorolják:

A csoport (furcsa vagy excentrikus zavarok): paranoid, schizoid, schizotípiás személyiségzavar.
B csoport (dramatikus, érzelmes vagy impulzív zavarok): antiszociális, borderline, hisztrionikus, nárcisztikus személyiségzavar.
C csoport (szorongó vagy félelemmel teli zavarok): elkerülő, dependens, kényszeres (obszesszív-kompulzív) személyiségzavar.

Az APD diagnózisához az alábbi kritériumok teljesülése szükséges:

Általános kritériumok a személyiségzavarokra

1. A személyiségjegyek tartósan eltérnek a kulturális elvárásoktól, és legalább két területet érintenek:

♦ Kognitív folyamatok (önmagáról és másokról alkotott kép).
♦ Affektivitás (érzelmi válaszok intenzitása, tartománya, megfelelő volta).
♦ Interperszonális (személyközi) működés.
♦ Impulzuskontroll (indulatvezérlés)

2. Ezek a mintázatok rugalmatlanok, és az élet sok területére kiterjednek.
3. Jelentős szenvedést vagy károsodást okoznak a magán, munkahelyi és egyéb fontos életterületeken.
4. A gondolkodás-érzés-viselkedés mintázat valamikor a serdülőkor, fiatal felnőttkor környékén stabilizálódik.
5. Hátterükben nincs más mentális zavar vagy orvosi állapot.
 

Kritériumok az elkerülő személyiségzavarhoz

A diagnózishoz legalább négy pontnak kell teljesülnie az alábbi hét pontból:

1. Kerüli azokat a szakmákat, szakmai tevékenységeket, amelyek sok emberi találkozást igényelnek, mert fél a kritikától, rosszallástól vagy elutasítástól.
2. Nem hajlandó kapcsolatba kerülni másokkal, kivéve, ha biztos benne, hogy szeretni fogják őt.
3. Visszafogottságot tanúsít az intim kapcsolatokban az elutasítástól vagy megszégyenítéstől való félelem miatt.
4. Kritikával vagy elutasítással szembeni túlzott érzékenység a szociális helyzetekben.
5. Új társas helyzetekben való visszafogottság, mert úgy érzi, nem elég kompetens vagy nem méltó a figyelemre.
6. Saját magáról alkotott kép szerint szociálisan ügyetlen, nem vonzó vagy alacsonyabb rendű másokhoz képest.
7. Rendkívüli vonakodás a kockázatvállalástól vagy új tevékenységek kipróbálásától, mert attól tart, hogy azok szégyenteljes helyzetekhez vezethetnek.

♦ Az elkerülő személyiségzavar középpontjában az elutasítástól való félelem áll, amely megakadályozza az illetőt abban, hogy részt vegyen a társas kapcsolatokban vagy új tapasztalatokat szerezzen.
♦ Az érintettek általában alacsony önértékeléssel rendelkeznek, és jelentős szociális elszigetelődés jellemzi őket, még akkor is, ha vágynak a kapcsolatokra.

♦ Szociális szorongásos zavar (szociális fóbia): Bár jelentős átfedés van, a szociális fóbia általában specifikus helyzetekhez kötött, míg az elkerülő személyiségzavar átfogóbb és mélyebb hatású.
♦ Egyéb személyiségzavarok, például a schizoid vagy a dependens személyiségzavar.

Az elkerülő személyiségzavar nem egyszerűen „félénkség” vagy „introvertáltság”. Ez a zavar igen jelentős szenvedést és számos hátrányt okoz már a serdülő, vagy fiatal felnőtt korban, és súlyosan bekorlátozza az életminőséget.

A kezelésben a kognitív viselkedésterápia (CBT) bizonyítottan hatékony, mivel segít a negatív önértékelés, a túlzott félelmek és az elkerülő viselkedésminták átdolgozásában. Bizonyos esetekben gyógyszeres kezelés (például szorongásoldók vagy antidepresszánsok) is szóba jöhetnek.

Az elkerülő személyiségzavar és a többi az oldalon megnevezett pszichiátriai zavar diagnózisát csak szakképzett szakember állíthatja fel. Ezekhez néhány szakszerűen megírt betegtájékoztató anyag elolvasása nem elegendő.

 

Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!

Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!
 

Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...

Dr. Kopácsi László
pszichiáter, life coach és benzo blogger
gyógyszer-elhagyás tanácsadó
Benzo Blog (2014) elindítója és szerzője a társadalmi felelősségvállalás és környezetvédelem jegyében