Sorozatunk mostani és következő részében azokat a relaxációs módszereket mutatjuk be, amelyeket önsegítő és terápiás keretek között is a leggyakrabban alkalmaznak hazánkban és külföldön egyaránt...

A legkedveltebb és leggyakrabban alkalmazott relaxációs eljárások egyike Európában. Széles körben alkalmazzák a belgyógyászatban, a pszichiátriában, a pszichoterápiákban, de önsegítő módszerként is nagyon népszerű. Érdekes, hogy az angol nyelvterületen sokáig ismeretlen volt, ott csak az 1970-es évek óta ismerik és alkalmazzák.

A módszer eredete szoros kapcsolatban áll a hipnóziskutatással. A 19-20. század fordulóján Oskar Vogt, berlini neuropatológus végzett számos kísérletet a hipnózissal kapcsolatosan. Az ily módon kezelt betegek egyhangúan arról számoltak be, hogy az eljárás alatt nyugalmat és ellazultságot, valamint elnehezülést és melegséget éreztek. Később megfigyelte, hogy betegei több kezelés után egyedül is el tudták érni a hipnózisban tapasztalt nyugalmi állapotot.

Vogt megfigyelésein felbuzdulva Johannes Heinrich Schultz (1884-1970), ugyancsak berlini pszichiáter és neurológus elkezdett dolgozni egy olyan módszer kifejlesztésén, amellyel hasonló hatások érhetők el, ám a hipnózis kellemetlen velejárói, a beteg passzivitása és a hipnotizőrnek való kiszolgáltatottsága nélkül. Munkájának eredményét ma „autogén tréning” néven ismerjük. Schultz az elnehezülés és a melegség érzetéhez további gyakorlatokat is bevett a módszerébe. A szívműködésre való összpontosítás után következett a légzés szabályozása, majd megfigyelte, hogy az ellazultság érzetével párhuzamosan a has tájékán megjelenik egy áramló melegségérzet is - ebből a felismerésből született meg a későbbi „napfonat-gyakorlat”. Végül pedig a homlok hűvösség-érzetét próbálta autogén szuggesztió útján elérni betegeinél, mert a homlok hideg borogatása nyugtató és ellazító hatást fejt ki. Ezek a gyakorlatok képezik az autogén tréning ma alkalmazott formájának alapgyakorlatait, melyeket az autogén tréning alsó szintjének is szokás nevezni.

Szabványosított tesztek - például Minnesota Multiphasic Personality Inventory - MMPI -segítségével sikerült hosszú távú hatásokat kimutatni, amelyek szerint az autogén tréning gyakorlása lényegesen hozzájárul a tünetek enyhítéséhez. A hatás annál jobb volt, minél következetesebben végezték a gyakorlatokat. A szorongások kezelésében az autogén tréninggel és a progresszív izomrelaxációval egyformán jó eredményeket értek el.

ÁLTALÁNOS KÖZÉRZET

Hathetes gyakorlás után a páciensek 66%-a arról számolt be, hogy lényegesen javult a közérzete, szellemileg frissnek és kipihentnek érezte magát.

LÉGZÉSI PANASZOK

Egy tanulmányban 1 50 felnőtt asztmás beteget kezeltek autogén tréninggel. A 6-50 hónapos kontrollidőszakban a betegek 66%-ánál nem jelentkeztek többé a tünetek, 25% a tünetek jelentős enyhüléséről számolt be, 9% viszont semmilyen változást sem észlelt.

SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI MEGBETEGEDÉSEK

Jó hatásokat értek el olyan funkcionális szívpanaszok kezelésénél, amelyeknél pszihovegetatív tünetek álltak előtérben. Továbbá kimagasló eredmények születtek a magas vérnyomás kezelésében. Az egyik vizsgálat során az autogén tréninggel kezelt betegek 32%-a mutatott jelentős javulást, 59%-nál nem történt változás, míg 9%-nak emelkedett a vérnyomása. A kezelésben nem részesült kontrollcsoportban ezzel szemben csak 11%-nál tapasztaltak javulást, 59%-nak nem változott az állapota, míg 30-nak emelkedett a vérnyomása.

SZÜLÉSI FÁJDALMAK

Azok a szülő nők, akik jártasak voltak az autogén tréningben, és szülés közben „le tudták hívni” az elnehezülés és a melegség érzetét, a szülési fájások lényeges enyhüléséről számoltak be. További hatásként azt is megfigyelték, hogy az autogén tréningben gyakorlott asszonyoknál rövidebbek voltak a fájások, és a tágulási folyamat is gyorsabban lezajlott.

Azt a módszert, amelyet ma biofeedback néven ismerünk, pszichológusok dolgozták ki az 1970-es évek elején. A módszer lényege, hogy elektronikai berendezések segítségével a különböző fiziológiai jelenségeket - amelyeket normális esetben nem tudunk érzékelni - látható vagy hallható elektronikus jelekké alakítják át, így lehetőség nyílik az érintett számára a vizsgált jelenségek akaratlagos befolyásolására. Tehát lényegében biológiai jelenségek - innen a módszer nevében a „bio” szócska - látható vagy hallható visszajelzéséről van szó - innen a „feedback” megnevezés, ami angolul visszacsatolást, visszajelzést jelent. A biofeedback módszerének, a visszajelzett fiziológiai jelenségektől függően, számos formáját dolgozták ki, amelyek közül mind-mind más és más finom elektronikai berendezést igényel. Így találkozunk a szakirodalomban EEG-feedback-eljárásokkal, amelyek az agyhullámok aktivitását jelzik vissza; EMG-feedback-eljárásokkal, amelyek segítségével különböző izomcsoportok megfeszülésének visszajelzésére nyílik lehetőség; vazomotorikus feedback-módszerekkel, amelyekkel különböző testrészek hőmérséklet-változását mutatják ki; kardiovaszkuláris feedback-eljárásokkal, amelyekkel a szívtevékenység- és vérnyomásváltozásokat lehet nyomon követni; valamint további kisebb jelentőségű és ritkábban alkalmazott biofeedback-módszerekkel.

ÉRDEMES TUDNI! Minden biofeedback-eljárás közös vonása, hogy azonnali visszajelzést ad a feszültség különböző fiziológiai megnyilvánulásairól, ezért lehetőséget ad, hogy a gyakorló célzottan fellépjen az adott tünet ellen, például lassabban lélegezzen, jobban ellazítsa az izmait stb.

A meditáció szó hallatán legtöbbünk fejében Buddha-szobrok, jin-jang jelképek, füstölők, szent tehenek, furcsa hajviseletű jógik és más, ázsiai vallásokhoz kötődő képek rajzolódnak ki. Ez nem véletlen, hiszen a legtöbb távol-keleti vallásfilozófia valamilyen meditációs módszert alkalmaz a lelki elmélyülés, az önátadás vagy a mélyebb vallásos megvilágosodás elérése érdekében. A ma ismert meditációs eljárások több évezredes múltra tekintenek vissza. Noha elsődlegesen vallási céllal dolgozták ki és alkalmazzák őket, az élményhez gyakran relaxációs hatás is párosul, ezért a nyugati világban gyakran használják relaxációs eljárásként.

A meditáció elsősorban vallási gyakorlat, mégis régóta ismert, hogy testi és lelki ellazulást is okozhat. Néhány indiai jógiról azt mondják, hogy meditáció segítségével olyan mértékben képes befolyásolni fiziológiai folyamatait, hogy akár a szívverését is meg tudja állítani.

A legtöbb meditációs eljárás két nagy csoportba sorolható.

• A receptív meditációban a gyakorló a teljes céltalanságra törekszik, és minden gondolatot és képet beenged belső tudatáig. A Zen-meditáció jellegzetes példája a receptív meditációnak.
• A koncentratív eljárások alkalmával a gyakorló egy bizonyos hangra, tárgyra vagy szóra összpontosít. A nyugati világban főként ezeket a meditációs formákat ismerik és alkalmazzák, illetve relaxálásra is ezeket ajánlják.

A jógikról szóló elképesztő hírek ellenőrzésére 1935-ben Indiába utazott Therese Brosse, francia kardiológusnő egy hordozható EKG-készülékkel. Noha a legtöbb állítás hamisnak bizonyult, utazásának végére mégis sikerült egy jógit találnia, aki mérései szerint valóban le tudta állítani a szívverését! Wengerés Bagchi, két amerikai kutató 1972-ben hasonló körutat tett, modern eszközökkel felszerelve, de a jelenséget egyetlen esetben sem tudta igazolni. A meditáció hatásaival foglalkozó első komoly vizsgálatot Wallace végezte el 1970-ben. Ez a vizsgálat igazolta, hogy:

• a meditációs gyakorlat alatt megváltozott a gyakorlók bőrének elektromos ellenállása
• megváltozott a pulzusuk
• megváltoztak agyhullámaik
• biokémiai változások is történtek szervezetükben.

Ezeket az eredményeket azóta több vizsgálat is megerősítette. Más kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a meditáció során tapasztalt nyugalmi állapot semmivel sem több annál, mint amit egyszerű fiziológiai tétlenséggel kiválthatunk. Vagyis szerintük a meditációnak relaxációs szempontból annyi az értéke, mintha valaki leülne egy kényelmes fotelbe, és tíz percig pihenne.

Terápiai eljárásként a szorongáscsökkentésben és stresszkezelésben értek el eredményeket a meditáció segítségével, noha számos szakember egyetért abban, hogy: „... klinikai szempontból a meditáció hatásai csekélyek, ezért inkább csak kisegítő terápiaként tekinthető.”

ÉRDEKES! Végül meg kell említeni, hogy a meditációs eljárásoknál feltűnően magas a nem kívánt mellékhatások előfordulási aránya. Otis vizsgálatai alapján a transzcendentális meditációt legalább másfél éve aktívan gyakorló személyek 46-48%-a élt át ilyen mellékhatásokat.

Ezek a hatások a következők voltak:

• antiszociális viselkedés - 13,5%
• szorongás - 9%
• szétszórtság - 7,2%
• depresszió - 8,1%
• érzelmi instabilitás - 4,5%
• frusztráció - 9%
• testi és lelki feszültségérzet - 8,1 %
• döntési képesség hiánya - 7,2%
• motorikus nyugtalanság - 9%
• bizalmatlanság érzése - 6,3%
• másokkal szembeni intolerancia - 4,5%
• szociális visszavonulás - 7,2%.

Az imaginációs eljárások során a gyakorlók olyan kívülről irányított képzeletbeli utazáson vesznek részt, ami megnyugtat vagy segít szembenézni különböző szorongásokkal, és lehetőséget ad olyan megoldási módok begyakorlására, amelyeket azután az érintettek a valóságban is sikerrel alkalmazhatnak.

Lazító eljárásként gyakran alkalmazzák óvodákban és iskolákban, de számos hanganyag létezik felnőttek számára is. Az imaginációs „utazás” során különböző helyekre kirándulnak a nyugalmat keresők: tengerpartra, erdőkbe, hegyekbe stb.

Klinikai keretek között a múltban csak kiegészítő eljárásként alkalmazták az imaginációs módszereket, ma azonban már egyre inkább önállósulnak, és teljes értékű terápiaként szolgálnak. Sokrétű bevethetőségük különösen a szorongások kezelésénél teszi őket hasznos segítőkké.

ÉRDEKESSÉG! A szorongások kezelésére nem a lazító hatásuk teszi alkalmassá őket, hanem a szorongás tárgyával való képzeletbeli szembesülés. Ez háromszorosan is jót tesz a betegnek.

• Ellenőrzött körülmények között találkozhat a rettegett szörnyeteggel: a tériszonyos a magassággal, a pókiszonyos a pókkal, a víziszonyos a vízzel stb. Ezalatt átéli a szorongás különböző fokozatait, jelentkezhetnek akár fiziológiai tünetek is, ám mindvégig biztonságban lehet, mert nem esik le a torony tetejéről, nem eszi meg a pók, és nem fullad bele a vízbe.
• A gyakorlat segíthet a helyzet átértékelésében. A beteg megtanulja önmagát és a szorongása tárgyát más szemmel látni. Beláthatja, hogy a félelme irreális, indokolatlan, és belső párbeszéd útján újraértelmezi a szorongás tárgyához való viszonyát.
• A gyakorlat többszöri megismétlése segít a betegnek elmélyíteni azokat a készségeket vagy praktikákat, amelyekkel a valóságban is szembenézhet a félelem kiváltójával. Ez biztonságot ad számára, mert már csak egy jól begyakorlott módszert kell bevetnie, és nem az adott szituációban kell kétségbeesetten gondolkodnia, hogy mit is tegyen.

JÓ TUDNI: különösen pánikbetegek kezelésében bizonyultak sikeresnek az imaginációs eljárások. Az ily módon kezelt betegek már rövid idő után arról számoltak be, hogy csökkent a rohamok gyakorisága és időtartama, valamint a roham ideje alatt átélt belső párbeszéd lényegesen pozitívabban zajlott le, mint korábban.

Az imaginációs kezelés két részből áll.

Előkészítés: ebben a szakaszban a terapeuta kérdőívek és személyes beszélgetések útján megpróbál minél többet megtudni a betegről és annak szorongásáról. Feltérképezi, hogy milyen tüneteket vált ki a szorongása, pontosan mi az, amitől fél, milyen helyzetekben jelentkezik a félelme, hogyan próbál tenni ellene. Azt is felméri, hogy milyen a beteg képzelőereje, hiszen ez a szempont is erőteljesen befolyásolja a terápia sikerét.

Tréning: az előkészítési szakaszban begyűjtött információk alapján a terapeuta összeállítja a terápia menetrendjét és pontos forgatókönyvét. Ez komoly kreatív erőfeszítést igényel a terapeuta részéről. A terápiás foglalkozásokat általában valamilyen hatékony relaxációs gyakorlattal vezetik be (például progresszív izomrelaxációval vagy autogén tréninggel). Ezt követi a körülbelül 30 perces imaginációs tréning. Ekkor a terapeuta 30 másodpercig felolvas egy részt a „forgatókönyvből”, amit egy 30 másodperces elképzelési szakasz követ. Ezután a beteg két percben elmondja, hogy mit látott a képzeletében, majd 30 másodpercig lazít. A lazítás után a terapeuta ismét 30 másodpercig felolvas...

A kezelés előrehaladtával a forgatókönyvet többször is átírják, és hozzáigazítják a beteg állapotjavulásához.

Egy imaginációs forgatókönyv például így nézhet ki:

„Képzelje el, hogy otthon van! El kell hagynia a házat, és ezt sehogyan sem tudja megakadályozni. Nagyon nyugtalanítja ez a gondolat. Egyedül kell elmennie. A gyermeke iskolában van, és senkit sem tud elérni. Érzi, ahogy a gyomra összeszorul, és egyre erősödik a félelme. Már a bejárati ajtó küszöbében megbotlik. Becsukja maga mögött az ajtót, és annyira fél, hogy már a keze is remeg. Amikor kiér az utcára, és rálép a járdára, a szíve zakatolni kezd, a szája száraz, a tenyere pedig izzad. Tíz lépéssel a sarok után kezd eluralkodni Önben a pánik. Érzi, ahogy a jól ismert, kellemetlen állapot felé sodródik. Azt gondolja, hogy elveszíti az uralmat maga felett, elkezd szédülni, és azt hiszi, hogy minden járókelő Önt figyeli. De most visszaemlékezik a megállapodásra, amit önmagával kötött. Azt mondja magának: »Állj! Senki sem figyel rád, ne csinálj magadból bolondot!«

Elkezd védekezni a lábában érzett remegés ellen, és érzi, amint a járása egyre biztosabb lesz, és a remegés alábbhagy. Megsimítja a kezével a hasát, és érzi a tenyere melegségét. Azt mondja magának: »Nyugalom!« - és közben érzi, amint a szívverése egyre lassúbb lesz, és az izzadás is elmúlik. Végül megszólítja a belső nyugtalanságát, és azt mondja neki: »Helló, félelem, öreg barát! Eljöttél hozzám? Akkor most már el is mehetsz!« Most érzi a meleg napfényt az arcán, összedörzsöli a tenyerét, és sokkal jobban érzi magát...”

Noha az eredmények nagyon előremutatóak, az imaginációs eljárások pontos hatásmechanizmusával és eredményességével kapcsolatban még nem állnak rendelkezésünkre megalapozott adatok. Ennek több oka is van:

• A feljegyzett vizsgálati eredmények csak szűk csoportra vonatkoznak, ezért veszélyes lenne messzemenő következtetéseket levonni belőlük, vagy általánosan érvényes javallatokat és ellenjavallatokat megfogalmazni nagyobb csoportokra vonatkozóan.
• A feljegyzett vizsgálatok során kezelt csoportok tagjai számos esetben eltérő panaszokkal küzdöttek, ezért az alacsony létszám mellett a tünetek eltérése is nehezíti a statisztikailag megbízható következtetések levonását.
• Csaknem minden vizsgálatnál hiányzik a kontrollcsoport, melynek résztvevőin mérhető lenne, hogy ugyanannyi idő alatt kezelés nélkül hogyan alakul a betegek állapota.

5. EGYÉB MÓDSZEREK

Mihalec Gábor - Ideál - Reforméletmód magazin – 2006.04.03.