Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Gyógyszerelés


GYÓGYSZERELÉSI ÚTMUTATÓ

 
GYÓGYSZER-GYÓGYNÖVÉNY KÖLCSÖNHATÁSOK - gyógyszerelés, gyógynövények, öngyógyítás, gyógyszerek, gyógyszerfüggőség - Dr. Kopácsi László pszichiáter

Inkább szigorítani, mint liberalizálni

Két ok miatt választottam ezt a hivatást - meséli -, mert gyerekekkel akartam foglalkozni és segíteni akartam nekik. A hat év kemény egyetemi időszak alatt azt tanultuk meg, hogy a könyvekben mit, hol lehet megtalálni, és a különböző terápiás lehetőségeknek hol vannak a határai. Ezért érzem annyira veszélyesnek, amikor a betegek, akik nem részesültek ilyen képzésben – öngyógyítás címen -, döntenek saját gyógyszerelésükről s meghatározzák a terápiát.

Kérdezze meg gyógyszerészét

A szlogen évek óta elhangzik a gyógyszerreklámok után, de tudomásom szerint még soha senki, egyetlen közvéleménykutató cég sem foglalkozott azzal, hogy megvizsgálja: tényleg fontos-e az embereknek a szakmai tanács, és hogy kik és miről kérdezik meg a gyógyszerészeket.

Nincsen egyszerű gyógyszer

Még azokban az országokban is visszavonták néhány „egyszerűnek mondott” láz- és fájdalomcsillapító szabad forgalmazását, ahol egyébként nem csak a gyógyszertárakban lehet hozzájutni a medicinákhoz, illetve megváltoztatták a csomagolást és csupán két-négy szemenként árulják azokat.

Öngyógyítás: veszély vagy lehetőség

Többen halnak meg helytelen gyógyszerszedés következtében, mint autóbalesetben! A vény nélkül kapható gyógyszerek számának emelkedése megnöveli az öngyógyítás gyakoriságát.

Amit a gyógyszerhamisításról tudni kell

Külföldön (már az Európai Unió egyes tagállamaiban is) egyre több esetben találnak legális ellátási rendszerben megjelenő hamisított gyógyszert. Noha Magyarországon –a legális ellátóláncon belül, feltehetően a szigorúan szabályozásnak és ellenőrzésnek köszönhetően– hasonló probléma még nem jelentkezett, a kérdésre érdemes odafigyelni.

Az élelmiszer-gyógyszer kölcsönhatások alapjai

Az utóbbi évtizedek jellemző trendje a különleges táplálékok fogyasztásának, gyártásának növekedése. Legjellemzőbb, hogy valamely természetes növény vagy állat feldolgozása folyamán feldúsítják az amúgy is meglévő, kémiailag hatásos vagy hatásosnak vélt anyagot, bízva abban, hogy ezzel az egészség megőrzésében vagy helyreállításában jobb eredményeket lehet elérni.

Központi idegrendszeri hatású gyógynövények

A gyógyítás, így a központi idegrendszer befolyásolásának eszközei évszázadokon át főként növényi eredetűek voltak. A szintetikus gyógyszergyártás térhódításával párhuzamosan a növényi termékek jelentősége, piaci súlya csökkent, és bizonyos indikációs területeken gyakorlatilag eltűntek a terápiás eszköztárból.
Hiába nőtt meg ugrásszerűen a 20. században a hatékony gyógyszerek száma, a gyógyulás sok esetben, úgy tűnik, nagyban függ a felépülésbe vetett hittől. Legalábbis erre utal az a néhány hete a British Medical Journal című orvosi szakfolyóiratban megjelent tanulmány, amely szerint az amerikai orvosok jelentős része ma is rutinszerűen ír receptre placebókat...
A placebohatás létező, tudományosan vizsgálható jelenség, amelynek megértése közelebb vihet bennünket számos terápia mechanizmusának megismeréséhez. Akkor beszélünk róla, ha a beteg állapotában a kezelés következtében javulás mutatható ki, de a terápia nem lehetett semmilyen közvetlen hatással a betegségre.
Receptköteles szerek orvosi ellenőrzés nélküli szedése számos veszéllyel jár. A kockázatos,  felügyelet nélküli gyógyszer szedés oka sajnos nemegyszer orvosi hanyagság (pl.: a receptek megrendelésre történő, automatikus megírása, megiratása, kiadása, orvosi vizsgálat nélkül).
A gyógyszerekhez csatolt betegtájékoztatókon sok esetben oly hosszú a mellékhatások felsorolása, hogy talán meg sem lepődünk azon, ha a készítmények bevételét követően egy-két kiütés, szédülés, vagy gyomorpanaszok jelentkezését tapasztaljuk. Mikor vegyük komolyan a panaszokat és milyen jelekből tudhatjuk, hogy a tüneteket gyógyszerallergia okozza?
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha megállapítjuk, hogy napjainkban a túlzott stresszterheléstől szenvedünk a legtöbbet. Az idegeskedés - Széchenyi szavaival élve „a kilátástalanság és a gyarapodhatástúl való kétségbeesés” - okozza a legnagyobb problémát. Vannak olyan gyógynövények, amelyek rendkívül hatásosak az ilyen idegi terhelés miatt bekövetkező panaszok kezelésében és megelőzésében.




 
  Antipszichotikumok 8/8  »



Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!


Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!


Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...


Dr. Kopácsi László
győri pszichiáter | life coach | blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog (2014) elindítója és szerzője a társadalmi felelősségvállalás jegyében

Blogspot

Dr. Kopácsi László
pszichiáter, life coach, benzodiazepin blogger
gyógyszer-leszokás tanácsadó
"A megosztó tudásmegosztó"
Nem rendelek már
Segítek Önmagán Segíteni

facebook

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Dr. Kopácsi László pszichiáter, life coach, betegbiztonsági blogger, nyugtató-, altató-, antidepresszáns-leszokási tanácsadó

Minden jog fenntartva - Online Szakvélemény Kft.
© Copyright 2008-2024
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb