27 éves vagyok 2 gyermekünk van! Tavasszal beragadtam egy liftbe. Ne tudja meg, mit éreztem...
Azután 5-6 hónapra rá ugyanezt a félelem érzetet éreztem a buszon.
Később megismétlődött 2 majd 1 havonta már itthon is, meg boltban, utcán, szűk terekben és hosszú úton akárhol rám jött a félelem és szorongás, aztán jött napi szinten!
Pszichiáterhez mentem, mert már nem tudtam uralkodni a fóbiámon. Már ott tartottam, hogy nem mertem utcára menni egyedül, de itthon sem maradtam egyedül. Nem mertem utazni sem buszon, sem vonaton. Ha csak megláttam a buszt, már attól is féltem, vagy ha iskolába, vagy óvodába kellett vinni a gyerekeket.
A pszichiáter Scippa nevű hangulatjavítót és Frontint írt fel nekem 2017. július végén. Szedtem a Scippát reggel és a Frontint este.
Egy ideig jó volt, de 5 hét múlva jött ugyan ez az érzés. Vissza mentem, azt mondták, hagyjam abba a Scippát, csak a Frontint szedjem este. Ezután megint jó volt.
Két hétre rá megint visszaestem! Vissza mentem, azt mondták ez normális, szedjem tovább a Frontint. Szedem is, de nem javult semmi.
Egész nap szorongok, elaludni nem merek, ha el is alszok nehezen éjszaka, 3-4szer felkelek és akkor is azt érzem, hogy félek. Állandó görcsöt érzek a gyomromban. Egyfolytában remegek belül. És mintha majd megfulladnék, a torkomban egy gombócot érzek.
Igazából nem értem akkor mire jó a Frontin és miért szedem!? Elgondolkoztam azon is, hogy jobb lenne, ha nem is szedném. Még csak 25 éves vagyok, nem igazán szeretnék gyógyszerfüggővé válni, ha nem muszáj!???
-- ♦ --
Amennyiben a Pánikroham tesztünket kitöltötte már, és ez alapján valószínűsíthető volt a pánikroham, érdemes lesz kitölteni Agorafóbia önértékelő tesztünket is. Amennyiben a Pánikroham tesztet még nem nézte át, valószínűleg nem fogja érteni az Agorafóbia tesztet. Tehátl a pánikroham önvizsgálata után térjen vissza erre az oldalra.
Az első erősebb pánikrohamokat, sajnos elég gyakran követi agorafóbia, más szóval közlekedési fóbia, amelynek különböző helyeken megjelenő válfajait, különböző nevekkel illetik, jóllehet ugyanarról a jelenségről van szó: akut stresszreakció.
Így agorafóbia: a klausztrofóbia, a "bezártságérzés", a liftfóbia és (részben) a repülésfóbia is.
« | Online tesztek | 1/24 | Alkoholbetegség | » |