Sonja Lyubomirsky
Hogyan legyünk boldogok?
Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben
(Ursus Libris, 2008)
Kinek ajánljuk ezt a kötetet?
Mindenek előtt azoknak, akik szinte mindent megpróbálnának, hogy fokozott és tartós boldogság-élményhez jussanak. A könyv nem ígér csodát, de megmutatja, hogy igenis változtathatunk az életünk minőségén. Ráadásul segítséget és fogódzókat ad ahhoz, hogy ezt miként tegyük.
Másodsorban azoknak, akik életük olyan fordulópontjához értek, ahol ráébredtek: mélyebb, felelősebb „létezést” keresnek. A könyv segít felismerni, hogy nemes, önzetlen céljaik akkor valósíthatók meg igazán, ha „boldogság-ügyekben” is rendezik a dolgaikat.
Végül pedig azoknak, akik egyszerűen csak kíváncsiak, és tudni szeretnék, hogyan látja ma a lélektan a boldogság jelenségét. A könyv ugyanis a tudomány realitásával és szakszerűségével, de azt a hétköznapi nyelvre lefordítva ad ízelítőt abból a tengernyi kutatásból, amelyek nyomán pontosan kirajzolódik a jóllét és a boldogság összefüggésrendszere.
A szerző ahhoz a "pozitív pszichológia" néven ismert pszichológiai irányzathoz tartozik, amelynek Csíkszentmihályi Mihály az egyik vezéralakja.
www.ursuslibris.hu
Tartalom
Előszó 14
Első rész Hogyan legyünk valóban és tartósan boldogok?
1. fejezet: Tényleg boldogabbá válhatunk? 28
Program a tartós boldogság eléréséhez 30
Tudja-e, hogy mitől lesz boldog? 33
A rocksztár
Teljesen átváltoztatjuk! 35
A boldogsághoz vezető valódi utak felfedezése 37
A pozitív pszichológia Akumalban • Az a bizonyos 40 százalék
A világ legkifizetődőbb munkája 44
Miért legyünk boldogok? 45
2. fejezet: Mennyire boldog Ön és miért? 49
Angéla • Randy
Hol az Ön helye? 52
Shannon
A boldogság tengelye
Lehet, hogy ön depressziós?
Boldogságmítoszok 63
1. számú mítosz: A boldogságra „rá kell találni"
2. számú mítosz: Akkor leszünk boldogok, ha megváltoztatjuk az életkörülményeinket
3. számú mítosz: Valaki vagy eleve boldog, vagy eleve nem
Az életkörülményeink határai 66
Anyagi jólét
Szépség
Egy érdekes és hathatós jelenség: könnyen hozzászokunk a jóhoz 76
Az oltár, a lottó és a vidéki ház
Összefoglalás
A boldogság alapszintje 82
Helen és Audrey
Születés után külön nevelt ikrek
A génjeink határozzák meg, hogy boldogok leszünk, vagy boldogtalanok?
A „depresszió génjének"esete
Mit tanulhatunk az elektródáktól?
Milyen következményekkel jár mindez az Ön számára?
A szándékos cselekedetek ígérete 95
Márkus és Roland példája, avagy hogyan lehet megelőzni a hozzászokást? • Judith, aki elhatározta, hogy boldog lesz
Következtetések 100
3. fejezet: Hogyan találja meg azokat a stratégiákat, amelyek megfelelnek érdeklődésének, értékeinek és szükségleteinek? 103
Egy stratégia háromféleképpen lehet megfelelő 105
Ismét a lejárt lemezről 107
Felmérés a feladatok testreszabása előtt 108
Utóirat: További lehetőségek is vannak 114
Zárszó 116
Második rész A boldogságfokozó gyakorlatok
Előszó a könyv második részéhez 119
Mielőtt elkezdené 119
4. fejezet: A hála kinyilvánítása és a pozitív gondolkodás 123
1. boldogságfokozó gyakorlat: a hála kifejezése 124
Nyolc módja annak, hogyan fokozza a hála a boldogságot
Hogyan érdemes gyakorolni a hálát?
Utóirat - Spontán hála
2. boldogságfokozó gyakorlat: az optimizmus gyakorlása 140
A lehető legjobb énünk
Vajon miért fokozza a boldogságot, ha optimistán gondolkodunk?
Hogyan gyakoroljuk az optimizmust?
Hogyan alakítsuk szokássá az optimizmust?
Az önbecsapás receptje?
3. boldogságfokozó gyakorlat: a kényszeres gondolkodás (rágódás) és a társas összehasonlítgatás elkerülése 154
„Rágódás" a laboratóriumban
Társas összehasonlítás
Górcső alatt a társas összehasonlítás
Hogyan hagyjunk fel a kényszeres gondolkodással és a társas összehasonlítgatásokkal?
5. fejezet: A társas kapcsolatok ereje 171
4. boldogságfokozó gyakorlat: jó cselekedetek gyakorlása 172
Az emberek kedvességének, jó cselekedeteinek titka... a boldogság
Vajon miért boldogítanak a jó cselekedetek?
Hogyan gyakoroljuk a jó cselekedeteket?
A jó cselekedetek káros hatása
Utóirat: jótékonyság kontra gazdagság
5. boldogságfokozó gyakorlat: a kapcsolatok ápolása 188
Mitől olyan nagyszerűek a kapcsolatok?
Stratégiák arra, hogyan fektessünk energiát a kapcsolatainkba
Mi a teendő, ha nincs szerelme, vagy nem is akar intim partnert?
Stratégia a barátkozáshoz
6. fejezet: A feszültségek, a nehézségek és a megrázkódtatások (traumák) kezelése 205
6. boldogságfokozó gyakorlat: dolgozzunk ki olyan stratégiákat, amelyek segítségével megbirkózunk a ránk váró nehézségekkel 207
Változatok a megküzdésre
Találjuk meg meglátni a jó dolgokat a megrázkódtatásokban!
Növekedés trauma után
Társas támasznyújtás
Tanuljuk meg a dolgok értelmét!
Konkrét megküzdési stratégiák
7. boldogságfokozó gyakorlat: megbocsátás 231
Mi a megbocsátás?
Miért bocsássunk meg?
Hogyan gyakoroljuk a megbocsátást?
7. fejezet: Éljünk a jelenben! 249
8. boldogságfokozó gyakorlat: az áramlatélmény fokozása 248
Az áramlatélmény előnyei
Hogyan növeljük az áramlat élményét?
9. boldogságfokozó gyakorlat: apró örömök élvezete 261
Stratégiák a pillanat élvezetének fokozására és a velük kapcsolatos háttérkutatás
Záró gondolatok 280
8. fejezet 283
10. boldogságfokozó gyakorlat: kötelezzük el magunkat a céljaink mellett 283
Hat ok, amiért érdemes elköteleződni egy cél elérése mellett 285
Milyen célokat érdemes kitűzni? 287
Belső célok
Hiteles célok
Megközelítésen alapuló célok
Harmonikus célok
Rugalmas és megfelelő célok
Tevékenységekre irányuló célok
Ajánlások ahhoz, hogy elköteleződjön egy cél elérése mellett 296
Válasszon bölcsen!
Válasszon bölcsen: gondolja át újra!
Vállalja fel céljait!
Lelkes elköteleződés
Fogalmazzon meg önbeteljesítő jóslatokat!
Legyen rugalmas!
Ne aknázza alá a belső motivációt!
Apró lépésekben haladjunk: bontsuk le részcélokra céljainkat
Mr. Schwengel
9. fejezet: Törődjünk a testünkkel és a lelkünkkel! 313
11. boldogságfokozó gyakorlat: vallásgyakorlás és spirituális élet 314
A vallás áldásos hatása az egészségre és a lelki jóllétre
A spiritualitás előnyei
Kik számára legelőnyösebb a vallás és a spiritualitás?
Vannak-e hátulütői is a vallásnak?
A vallás és a spiritualitás gyakorlása
Zárszó
12. boldogságfokozó gyakorlat: törődjön a testével!
Meditáció 331
Miért érdemes meditálni?
Hogyan meditáljunk? (kevesebb mint 300 szóba összefoglalva)
Testmozgás 336
Vajon miért tesz boldogabbá a testmozgás? • Mi a helyzet, ha rosszul érezzük magunkat a mozgástól? • Hogyan végezzük?
Mozgás és pihenés
Az utolsó szó jogán
Cselekedjen úgy, mint a boldog emberek! 346
Visszajelzés az arcizmokból
Tartós mosoly vagy komor arckifejezés
A társas interakciók és a megküzdés
Harmadik rész: A tartós boldogság titkai
10. fejezet: A fenntartható boldogság öt mikéntje 355
Az első: a pozitív érzelmek 356
A pozitív érzések és a depresszió
A pozitív érzések és az élet értelme
Hol a forrása?
A második: optimális időzítés és változatosság 368
Fontos az időzítés
A változatosság az élet sója
A harmadik: társas támogatás 374
A kutatásokból származó bizonyítékok
A negyedik: motiváció, erőfeszítés és elköteleződés 378
A motivált és elkötelezett erőfeszítés csodái
Mi a teendő, ha valaki túlságosan elfoglalt?
Mi a helyzet, ha valaki visszacsúszik?
Újra meg újra köteleződjön el, még ma... és holnap
Az ötödik: a szokássá válás 383
Hogyan alakulnak ki a szokások?
De vajon nem nehéz megszilárdítani a szokásokat?
Kétféle szokás
Végkövetkeztetés 388
Utószó: A tartós boldogság ígérete 389
Utóirat: Amennyiben Önnek depressziója van 393
Mi a depresszió? 393
A depresszió okai 398
Fogékonyság és stressz (vagyis a biológiai természetünk és a környezet hatásai)
Lelki sebezhetőség
A depresszió kockázati tényezői
A depresszió leghatékonyabb kezelési módjai 403
Kognitív viselkedésterápia
Interperszonális terápia
Pár- és családterápia
Az antidepresszáns gyógyszerelés
Melyek a vitatható kezelések?
Mi a teendője, ha depressziós?
A boldogság a gyógyír a boldogtalanságra 418
A nehézségek leküzdése 420
Függelék: Újabb ötletek az Önnél már bevált boldogságfokozó gyakorlatok mellé 423
Köszönetnyilvánítás 425
Név- és tárgymutató 429
A sorozatszerkesztő utószava 439
A szerzőről 445
Kapcsolódó anyagok
Cikkek