A szociális fóbiában szenvedők attól félnek, hogy nagy nyilvánosság előtt blamálják magukat, vagy kínos tüneteket mutatnak - például izzadnak, reszketnek, vagy elpirulnak -, ez ma a pszichikai zavarok között az alkoholfüggőség és a depresszió után a harmadik helyen áll, de ma már jól gyógyítható.

Ulrich Stangier, a témakörrel foglalkozó tudományos könyv egyik szerzője elmondta: a feltételezések szerint minden tizedik ember megbetegedhet e fóbiában valamikor az élete során.

A szociális fóbia valószínűleg olyan idős, mint az emberiség, de csak húsz éve kutatja a tudomány. A 80-as években az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is betegségként ismerte el ezt a pszichés zavart. A definíció szerint a természetes félénkség ismeretlen emberek előtt akkor lesz kóros, hogy ha a félelem túlzott, tartós és jelentős mértékben befolyásolja a páciensek életét.

A szociális fóbia sokféle lehet. Kitörhet egy partin beszélgetés közben, a munkahelyen, vagy egy beszámolónál, de étkezés közben, vagy egy nyilvános vécé felkeresésekor is.

Az érintettek attól rettegnek, hogy bizonyos helyzetekben valami olyat tesznek, vagy mondanak, amit mások kínosnak érezhetnek. Emiatt az illetők minden áron igyekeznek elkerülni a számukra félelmet keltő helyzeteket, s ezzel ördögi körbe kerülnek.

Aki például azt hiszi, hogy ivás közben remeg, és hogy ezért a többiek alkoholistának tartanák, társaságban próbálhatja a poharat mindkét kezével a szájához vinni, és ezáltal még jobban feltűnik. Ez a "biztonsági viselkedés" megakadályozza, hogy az érintett szembenézzen a remegéstől, és az ezzel járó feltűnéstől való félelmével, mert soha nem jut el odáig, hogy mások előtt merné egy kézzel fogni a poharat.

Itt kezdődik a megismerő (kognitív) magatartási terápia. "Lényege, hogy a biztonsági magatartást le kell építeni, és a személy eltorzult önérzékelését helyre kell állítani. Ehhez szerepjátékokban szimuláljuk azokat a helyzeteket, amelyekben a félelem jelentkezik" - magyarázta meg a frankfurti kezelőorvos, Thomas Heidenreich az eljárást.

Az egyik segédeszköz a videó: filmezik a pácienst a szimulált helyzetben, és a felvétel megtekintésénél összehasonlíthatja torzult önértékelését a látottakkal. Aki attól fél, hogy elpirul, láthatja a szalagon, hogy normálisan néz ki, és nem vörös az arca - vagyis nem történt meg az, amitől retteg.

Egyelőre nem tudni, hogyan fejlődik ki ez a zavar. A félénkségre való hajlam természetesen elősegítheti létrejöttét, de szerepe lehet gyermekkori traumás élményeknek - például az iskolai kinevetésnek, esetleg a szülők túlzott elvárásainak, vagy túlzásba vitt, állandó bírálatának.

Stangier és Heidenreich állítja, hogy jól gyógyíthatók a jellegzetes tünetek, melyekről az érintettek sokszor azt hitték, hogy megváltoztathatatlanok. Két évig tartott annak a diáklánynak a kezelése, aki idegenkedett a kapcsolatteremtéstől, s a menedzser - aki csak felolvasni merte előadásait, mert attól tartott, hogy különben dadogni kezd - néhány hónap elteltével képessé vált a természetes kommunikációra.

Ma azonban a szociális fóbiától szenvedők közül még kevesen fordulnak orvoshoz. A legtöbben az e fóbia következményeként kialakuló megbetegedések - depresszió, vagy szenvedélybetegségek - miatt keresik fel az orvost, holott panaszaik tényleges oka igen gyakran a szociális fóbia.

(Panoráma)



2004. április 1. - MTI/dpa