Nem sokkal azután, hogy nyugdíjba mentem - elköltöztünk. Egy éve lesz maholnap, de még mindig tele van a dolgozóm régi, rendelői jegyzetekkel. Mindig mindent elolvasok, mielőtt összekötegelném. Csomagolok. Készülődöm.Meg kell halnia egy szerepnek, hogy egy új megszülethessen.
Így, rendrakás kapcsán került elő Éva története. Meg a dobókockák. Amikkel nem csak mi dobunk, mégis mi lépünk előre, vagy hátra az élet társasjátékában.
Ahol nemegyszer, kezdhetünk mindent elölről.
Gyászhoz kapcsolódó alvászavar
Éva 2019 nyarán 42 éves volt, és hetedik napja aludt pocsékul. Kimerülten, elgyötörten mondta el, milyen élethelyzet váltotta ki a panaszait. Olyan stresszhelyzet volt ez, amelyre legtöbbünk hasonlóan reagálna.
Hosszan beszélgettünk arról, milyen módokon lehetne csökkenteni a rá nehezedő stresszt. Közben azonban azt éreztem, hogy Éva valójában nincs jelen. Gondolatban még mindig valahol az előző éjszakák és a félt/vélt rémséges jövő körül forgott.
Már az első rossz éjszakán ellepték és azóta reggel és este zaklatták és gyötörték ugyanazok a kétségbe ejtő Spontán Automatikus Alaptalan Negatív Gondolatok (SAANG-ok):
„Mi van, ha ez most már örökre így marad? Mi van, ha ezentúl soha többé nem fogok rendesen aludni? Mi van, ha egyik éjjel én is meghalok?”
Ezeknek a gondolatoknak Éva még most is a foglya volt.
Hogy kicsit visszahozzam a jelenbe, megkérdeztem tőle:
– Éva, hogyan aludt eddigi életében?
– Tökéletesen! – válaszolta. Hangjában büszkeség és félelelem keveredett.
– Értem. Akkor az első öt évével most ne számoljunk, hiszen arra legtöbbünk alig emlékszik. Marad 37 év. Ez nagyjából 1924 hét. Ebből most egyetlen hét sikerült rosszul. Másképpen fogalmazva: 1924 hétből 1923-at nem így élt meg. Ez – gyorsan elővettem újra a mobilom – az utóbbi 37 év 1924 hetének körülbelül 0,05 százaléka…
A tények egészen mást mutatnak, mint amit az ember ilyenkor érez. A váratlan veszteség kiváltotta stressz beszűkíti a figyelmet, gondolkodást, megoldási képességeket: egyetlen rossz hét szinte eltakarította Éva lelki szeme elől az előző 1923 hét temérdek pozitív tapasztalatát. Úgy élte meg ezt a hat gyalázatosan rossz éjszakát, mintha valami végleges és végletes változás előszele érkezett volna az életébe.
Így kap az akut stressz miatt egy mindössze egyhetes, gyászhoz kapcsolódó alvászavar sokkal nagyobb jelentőséget, mint amekkorát az időtartama önmagában indokolna.
Megkértem Évát, hogy végezzünk egy gondolatkísérletet. Kicsit értetlenül, de belement.
Képzeljük el, hogy tudatos felnőtt életének minden egyes hetét egy-egy dobókockával jelképezzük. Ha ezeket egymás mellé raknánk, csaknem húszméteres, kacskaringázó dobókockasort kapnánk. Mivel Éva korábban úgy fogalmazott, hogy egész életében „tökéletesen jól” aludt, ennek a hosszan kígyózó fehér dobókockasornak szinte minden kockája ötöst vagy hatost mutatna.
Viszont a legvégén, a jelenhez kétségtelenül a legközelebb ott van egyetlen rossz hét. Egy fekete dobókocka tetején mindössze egy ponttal. Nem folytattuk tovább a gondolatkísérletet.
Éva egy darabig maga elé nézett, aztán halványan elmosolyodott. A konzultációból ma már alig emlékszem másra. Csak Évára. És a dobókockákra. meg arra, hogy a végén még megkérdeztem:
– Írjak fel néhány napra, mini adagban altatót?
– Nem, köszönöm – mondta.
Többet nem találkoztunk a rendelőben. Évekkel később véletlenül futottunk össze az Intersparban. Csinos volt, fiatalos.
A nyakában egy ezüst dobókockát viselt. Csupa hatossal.
Éva történetét AI-generálta illusztrációk színezték.
Részlet egy készülő könyvből. Ha kedve lesz erősödni általa, iratkozzon fel balra a Stressz Doktor Hírlevélre.
Kapcsolódó anyagok
.jpg)
