A stresszreakció három fő formáját biztosan ismeri a saját életéből. Ez a „harc”, a „menekülés” és a „lefagyás” vagy, ahogy utóbbit én elneveztem: „kuss” reakció.Nem vagyok nyelvész, de úgy gondolom, hogy ez a három rövid és hangtanilag is hasonló magyar szavunk, ott lehetett az elsők között… Mint a: fül, szem, száj, orr, nyelv, bőr, bél, ujj, kéz, láb, kar, nyak; vagy a fű, fa, ló; tű, kés, íj...
A stresszreakciók – valamilyen külső/belső, választ kikényszerítő „akcióra” adott válaszlépések – az emberi viselkedés evolúciósan kialakult, ösztönös védekező mechanizmusai. Életbevágóan fontos hozományunk. Azért maradtak meg és fejlődtek tovább, mert hatékonyan segítették a túlélést valós veszélyek esetén. Állat-őseink minek is képzelődtek, agyaltak volna? Volt valós problémájuk elég.
Stresszreakció kifejlődése
A „stresszreakció” (evolúciósan konzervált mechanizmusa) legősibb, legkezdetlegesebb formája jó 2.000.000.000 (kettőmilliárd) évvel ezelőtt jelent meg a földi élővilágban, amikor még az összes élőlény mikroszkopikus méretű volt.
A környezet valós fizikai-kémiai változásaira reagáló stresszreakció azóta szolgálja az élőlények túlélését. A pszichés stressz ezután kb. 1.999.800.000 évvel alakult ki az emberszabásúak megjelenésével.
Még hogy a stressz modern korunk jelensége lenne… Badarság.
A földi élet kialakulása után „nem sokkal” már a mozgásra képes, egysejtű, mindössze néhány mikrométeres, „agyatlan” baktériumok képesek voltak és képesek ma is (Escherichia coli), a rájuk ártalmas környezeti ingerek átmeneti elkerülésére („menekülésre”).
Becslések szerint több baktérium van az emberi testen és testben, mint emberi sejt…
Az idegrendszer lassú-lassú kifejlődésével, a memória igen kezdetleges formájának megjelenésével a tengeri nyulak (csupasz-kopoltyús tengeri házatlan csigák) például képesek tartósan kerülni azokat a külső ingereket, amikről korábban megtanulták (!), hogy ártalmasak. (Tanulságos lehet: a tengeri nyulak nem társfüggők, nem élnek együtt nárcisztikus pszichopatákkal…)
„Üss – Fuss – Kuss”
Nézzük részletesebben a humán stresszreakciókat.
1. Harc (Fight)
Amikor valaki fenyegetéssel szembesül, amiről tudjuk, hogy értelmezés, felfogás kérdése, a „küzdj” reakciója kapcsán támadóan, agresszíven lép fel, hogy megvédje magát és ezzel probléma-orientáltan, véglegani a számára kihívást jelentő fenyegetést.
Pszichofiziológiai háttere: Fokozott stresszhormon kibocsátás a mellékvesékből a véráramba, hogy aztán a noradrenalin és adrenalin testszerte olyan változásokat indukáljanak, amik növelik a győzelem esélyét. Ezek: gyors szívverés, emelkedett vérnyomás, emelkedett vércukorszint (glikolízis), szapora légzés, izomfeszülés, figyelem beszűkülése, agresszióra, impulzív viselkedésre való hajlam.
Ezért hatékony a lopakodva, váratlanul, lesből támadás. Ekkor csak az egyik felet, a támadót segíti a túlélésben a stresszreakció.
Példák: Egykor férfiak között klasszikus kihívás volt a kocsma elé kihívás… Manapság büntetőjogilag bölcsebb a verbális agresszióra (stresszre) verbálisan, asszertiven válaszolni. Azt is mondhatnám, hogy ez „ökölszabály” …
A fizikai fenyegetést is lehetőleg fizikai erőszak nélkül oldjuk meg. Tudom, hogy rendkívül nehéz. A büntetőjog (Btk.) is elismeri. Egyébként éppen azért nehéz, mert nem ezt a finom reakciót tanította nekünk az evolúció, hanem a „nyakatekert” megoldásokat… (lásd botrányos disznóságok a diszkóban).
2. Menekülés (Flight)
A „menekülés” reakció során az ember a (vélt vagy valós) fenyegetés elkerülésére, a veszélyes, vagy annak gondolt (saangolt) helyzetből való elmenekülésre összpontosít, még mielőtt a (vélt vagy valós) környezeti stresszor károsítaná.
Az ember nem csak külső, környezeti stresszorokra válaszolhat meneküléssel, elkerüléssel, halogatással. Belső stresszorokra is. Ezek között a leggyakoribbak a negatív belső beszéd során élénk pesszimista jóslatokról tanúbizonyságot adó: Spontán Automatikus Alaptalan Negatív Gondolatok, a SAANG-ok.
Pszichofiziológiai háttere: Ugyan az, mint a „küzdj” reakcióé, de a célja más: a környezet gyors felmérése a leggyorsabb menekülési útvonal megkereséséhez a vélt, vagy valós biztonság elérése érdekében. Ennek a stresszreakciónak a sikeressége ugyanúgy utólag derül ki, mint a „küzdj” reakcióé. De, a folyamatos tapasztalatokból tanulva, itt is van lehetőség az újragondolásra, újratervezésre akár többször is.
Példák: Mindenki látja, ismeri, hogy az emberek menekülnek a veszélyes helyzetekből. Háború, polgárháború, családon belüli erőszak, szárazság, éhínség, tűzvész, hiperinfláció, fertőző betegségek, bűnözés stb. stb.
A Benzo Blog olvasói számára érdekesebb, amikor az ember a vélt fenyegetésektől menekül, bújik el, halogatja a velük való találkozást, azt kockáztatva, hogy addig nem lesz képes felismerni ezek vélt voltát, amíg nem néz szembe velük.
A szorongásos zavarok (szorongásos betegségek) erre tökéletes példák, amikor az ember egy pszichés (belső) stresszor (SAANG) miatt pont ugyanolyan erővel menekül a vélt (előre félt, anticipált) stresszortól, pont olyan intenzíven próbálja azt elkerülni, mintha az valós stresszor (fenyegetés) lenne.
Nézzünk erre két példát:
Agorafóbia: Attól függően, hogy az adott és aktuálisan agorafóbiás ember mit vél félelmetesnek, attól fél, ezért elkerüli, menekül tőle. Jóllehet, valószínűleg egészségesen a most (betegen) félt élethelyzetekben százszor, ezerszer is megfordult. És ez így lesz a gyógyulása után is. Ehhez azonban szembe „kell” – nem kell, ÉRDEMES – majd mennie félelmeivel. A menekülj reakció helyett a küzdj reakciót választani. Nagyon nehéz menekülve győzni…
Hipochondria (már szakmaiatlan, avítt e megnevezés, de mindenki ismeri): Valamilyen vélt/félt betegségtől való félelem, „menekülés” van a túlzott mértékű orvoshoz fordulások hátterében.
3. Lefagyás (Freeze)
A „lefagyási” reakció során az egyén a fenyegető helyzetben mozdulatlan lesz, meglapul, elnémul, „láthatatlanná” válik, hogy elkerülje az ellenség figyelmét. Ez a „kuss” válasz akkor alakul ki, ha (jól, vagy rosszul) az ember úgy ítéli meg (észlelt énhatékonyság), hogy a „üss” vagy a „fuss” nem tűnik kivitelezhetőnek, vagy nem célszerű.
Borzalmas körülmények közötti (tömeges kivégzések során, harcterek poklában) extrém szélsőséges formája, a „holttá tettetési” reflex, ami, mint lehetséges utolsó mentsvár, a támadó esetleges megtévesztésével esélyt adhat a menekülésre, a túlélésre…
Pszichofiziológiai háttere: Mozdulatlanság (ellazult izomzat), szemek behunyása, a szívritmus, a légzés lassulása, mentálisan egy fajta bénultság érzése. (Nem nehéz észrevenni hasonlatosságát a relaxációs gyakorlatok során tudatosan átélt ellazulással…)
Példák: A „lefagyási” reakció megnyilvánulhat abban, amikor valaki hirtelen fenyegető helyzetben, vagy a „döbbenet csendjében” megdermed, „földbe gyökerezik a lába”, képtelen cselekedni. A hétköznapokban használjuk is ezekben a helyzetekben a „lefagy” kifejezést.
Jó példája a lefagyásnak, amikor egy (még) szociális fóbiás a félt helyzetben képtelen(nek érzi magát) megszólalni. Vagy, amikor egy döbbenetes (halál)eset után a gyász tagadási fázisában az ember bénultan csak azt ismételgeti: „ez nem lehet igaz”, "nem tudom elhinni…”
Ezek a stresszreakciók („üss – fuss – kuss”) ősi túlélési mechanizmusok, amelyek gyors, automatikus, gondolkodás nélküli válasz-készletet biztosítanak fenyegető helyzetekben. Ami nem csoda, hiszen gyökereik messze-messze az emberszabásúak létrejötte előtti idők ködébe vész.
Modern világunkban ezek a valós stresszorokon validált, „betanított” – hogy némi képzavarral a mélytanulás (deep learning) metaforájával éljek – reakciók a pszichés (interperszonális és intraperszonális) stresszorhoz képest gyakran aránytalanok, túlzottak és elnagyoltak különösen akkor, ha ezek nem életveszélyesek (zsúfoltság az utakon, munkahelyi stressz, vizsga stressz, párkapcsolati problémák).
"Többet ésszel, mint erővel!" - és velővel, gerincvelővel...
Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!
Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!
Nevess többet, szeress jobban, tanulj még..
Kapcsolódó anyagok
