ÖNGYÓGYÍTÁS
VESZÉLY VAGY LEHETŐSÉG?
Többen halnak meg helytelen gyógyszerszedés következtében, mint autóbalesetben! A vény nélkül kapható gyógyszerek számának emelkedése megnöveli az öngyógyítás (öngyógyszerezés) gyakoriságát.
Az egyes országok kormányai számára három tényező teszi egyre nehezebbé azt, hogy az orvosi ellátás financiális igényeinek eleget tegyenek:
1. A korai halálozás sikeres megelőzése és a betegségek eredményes kezelése miatt az emberek nagyobb aránya éri meg azt a kort, amikor az idült betegségek gyakoribbá válnak.
2. Az orvosi technológia fejlődése kiterjesztette az egészségügyi szolgáltatások körét.
3. Mindezek eredményeként az emberek ma többet várnak el az egészségügytől. Nem csak az új orvosi technológia teljes skálájának előnyeit igénylik, hanem általánosságban még azt is, hogy mindez nagyobb kényelemmel járjon együtt, mint a múltban. Valamennyi fenti tényező tovább növeli az állam egészségüggyel kapcsolatos kiadását.
A kormányok felismerték, hogy csak két módon birkózhatnak meg ezekkel a problémákkal anélkül, hogy lerombolnák a meglévő szociális hálót:
a) Az állam megnöveli a társadalombiztosítás költségvetését.
b) Támogatja az öngyógyítást, így kisebb egészségügyi problémák esetén áthárítja a felelősséget a társadalombiztosításról a betegre.
Mindkét esetben az állampolgár fizeti a számlát, vagy a megnőtt adóterhek révén, vagy közvetlenül saját zsebéből.
Mivel az első megoldás politikailag elfogadhatatlan, a kormányok egyre inkább rákényszerülnek a másodikként említett megoldás választására. Ma már tehát mindennapos az öngyógyítás, öngyógyszerezés gyakorlata.
Hirtelen megnőtt a kínálat a beteg számára. Vajon a lehetőségek mellett kellően ismertek-e a veszélyek is? Mik lehetnek ezek?
• A tünet alapján eltalálja-e a beteg a konkrét betegséget? Pl. nátha, megfázás vagy influenza gyakori alkalom a tévedésre.
• Megtalálja-e a panaszos a betegségre a legalkalmasabb gyógyszert? Pl. a köhögésnél a köptetők vagy a köhögéscsillapítók, esetleg ezek valamilyen kombinációi a megfelelőbbek?
• Ha sikerült eltalálni a terápiát, s arra a legalkalmasabb gyógyszert is, akkor a további kérdés, hogy alkalmas-e az az egyén számára? Pl. bizonyos fájdalomcsillapítót nem célszerű a glaukómás betegnek szedni.
• Ha több azonos hatóanyagú medicinát szed a beteg – ami a gyógyszerek nevéből nem derül ki –, az veszélyes túladagoláshoz vezethet.
• És akkor még nem foglalkoztunk olyan kérdésekkel, hogy mennyi ideig kell szedni, étkezés előtt vagy után kell-e bevenni, melyek azok az élelmiszerek, amelyek mellette nem javasoltak stb.
Való igaz, hogy mindezen problémák nem merülnek fel minden egyes gyógyszervásárlás esetén, de a lehetőség - hogy számára minden fontos információ ismert legyen - a beteg kezében van! A
gyógyszertárban olyan szakemberrel áll szemben, aki választ tud adni ezekre a kérdésekre, segít eligazodni a több száz vény nélküli gyógyszer között. Ha egyszerre több gyógyszert vásárol, ott helyben kiderülhet a gyógyszerek közötti összeférhetetlenség és
rögtön segítséget is kaphat a helyes gyógyszerválasztáshoz.
Ha a beteg nem ismeri a veszélyeket, nem is tud arra rákérdezni. De a lehetőséget, hogy ez a veszély kiderüljön, nem szabad elszalasztani!
patikamagazin.hu
Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!
Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!
Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...
Dr. Kopácsi László
győri pszichiáter | life coach | blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog (2014) elindítója és szerzője - társadalmi felelősségvállalás jegyében
Blogspot