„Lehet, hogy néhány évtized múlva a hazai átlagos egészségkultúra már odáig fejlődik, hogy bizonyos gyógyszereket akár a drogériákban, bevásárlóközpontokban is megvehessünk, ám most még számos szakmai aggályt vet fel az ötlet.” – mondta dr. Zacher Gábor klinikai toxikológus az öngyógyszerezés veszélyeiről.
Még azokban az országokban is visszavonták néhány „egyszerűnek mondott” láz- és fájdalomcsillapító szabad forgalmazását, ahol egyébként nem csak a gyógyszertárakban lehet hozzájutni a medicinákhoz, illetve megváltoztatták a csomagolást és csupán két-négy szemenként árulják azokat. A porció éppen arra elég, hogy a fájdalommal, görccsel küszködő eljusson a legközelebbi patikához vagy kihúzza az orvosig, azaz szakember segítségét kérhesse.
Lehet, hogy néhány évtized múlva a hazai átlagos egészségkultúra már odáig fejlődik, hogy bizonyos gyógyszereket akár a drogériákban, bevásárlóközpontokban is megvehessünk, ám most még számos szakmai aggályt vet fel az ötlet, ezért határozottan tiltakozom ellene - fejtette ki lapunknak dr. Zacher Gábor főorvos, az Erzsébet Kórház Sürgősségi Belgyógyászati és Klinikai Toxikológiai Osztályának vezetője. Mielőtt ezt megtehetnénk, még számos
tévhitet kellene eloszlatni, például azt, hogy vannak „egyszerű” gyógyszerek vagy éppen azt, ho
gy a recept nélkül kapható szerek veszélytelenek.
A gyógyszer nem egyszerű árucikk, hanem olyan termék, amely
éppen a hatása és kockázatai miatt igényli az orvosi javaslatot, vagy éppen a
szakképzett gyógyszerész nyújtotta információt, hiszen még a „szabadon vásárolható”, azaz nem receptköteles szerek esetében is kötelező a szlogen: kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét.
Bizonyára nem véletlen, hogy az alapos szabályok szerint készülő, a gyógyszerek dobozában található hosszú tájékoztatók ellenére is számtalan kérdés merülhet fel a betegben - amelyekre a benzinkutas aligha tud válaszolni.
Akkor szembesülhettek a betegek először azzal, hogy
számtalan márkanéven és eltérő áron
vehetnek recept nélkül
azonos hatóanyagú készítményeket, amikor Magyarországon a gyógyszerek választéka hirtelen megnőtt. A sokszínű kínálat miatt hazánkban szerencsére csak elvétve fordult elő vétlen - azaz
nem szándékos –
túladagolás; ám ha ezek a tabletták kikerülnek az üzletek szabadpolcaira, az adagolásból, a gyógyszer-kereszthatásokból, illetve az allergiákból fakadó kockázatok esélye is megnő.
Csak példaként említhetjük meg a
paracetamol-tartalmú láz- és fájdalomcsillapítókat, melyeket az előírás szerint leghamarabb négyóránként lehet alkalmazni. Ám előfordulhat, hogy a pirula nem éri el a kellő hatást, ezért a beteg „másik” gyógyszerrel próbálkozik, nem tudván, hogy abban is az előbbiével azonos hatóanyag van. Az ilyen vétlen - no és persze az öngyilkosság szándékával tudatos -
túladagolási-mérgezési esetek elkerülésére még olyan országokban is visszavonták a szabadpolcról (vagy csak néhány szemes kiszerelésben árulják) a paracetamol-készítményeket, ahol egyébként nem csak patikákban árulnak medicinát.
A túladagolhatóság mellett a
gyógyszerérzékenység, illetve
gyógyszerallergia is szóba jöhető kockázat - sorolja tovább a főorvos. - Előfordulhat például, hogy az Algopyrinre érzékeny beteg más néven ugyanezt a hatóanyagot szerzi be, s nincs, aki megkérdezze tőle: ismeri-e a gyógyszert.
A gyógyszerészek figyelik és jelzik a gyógyszer-összeférhetetlenséget, azt tehát, ha két, egymással egyszerre nem szedhető gyógyszert kér a beteg.
Természetesen előfordulhat, hogy valakire hirtelen, éjjel vagy útközben tör rá a fájdalom, ám ennek nem az a megoldása, hogy úton-útfélen áruljanak gyógyszert - véli Zacher doktor. Ahogyan otthon, a házipatikában fellelhetők ilyenkor az ismerős és bevált gyógyszerek, úgy ott lehetnek a retikülben, az autó kesztyűtartójában is. Mert ha éjjel elfogy a kenyér, nem a patikába, hanem az éjjel is nyitva tartó boltba megyünk érte, ugyanígy, ha elfogy a gyógyszer, nem a boltot, hanem az ügyeletes gyógyszertárat vagy orvost kell megkeresnünk, a saját érdekünkben.
patikamagazin.hu - Komornik Vera
Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!
Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!
Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...
Dr. Kopácsi László
győri pszichiáter | life coach | blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog (2014) elindítója és szerzője - társadalmi felelősségvállalás jegyében
Blogspot