KÉRDEZZE MEG GYÓGYSZERÉSZÉT!
A szlogen évek óta elhangzik a gyógyszerreklámok után, de tudomásom szerint még soha senki, egyetlen közvéleménykutató cég sem foglalkozott azzal, hogy megvizsgálja: tényleg fontos-e az embereknek a szakmai tanács, és hogy kik és miről kérdezik meg a gyógyszerészeket.
Elkötelezetten hiszek abban, hogy a gyógyszerész „kapuőrszerepének” egyre nagyobb jelentősége van és lesz, annak ellenére, hogy az egészségről, a betegségről, a gyógyszerekről, a gyógyító termékekről egyre több tudományos, népszerűsítő kiadvány, internetes weblap, újság jelenik meg. Az egészség fontos médiatémává kezd válni, ami annak köszönhető, hogy a médiumok - saját olvasótáboruk növelése érdekében - tudatosan foglalkoznak az embereket érdeklő területekkel.
Nagyon fontos folyamat a tudomány demokratizálódása is, hiszen néhány éve, évtizede még az egészségügyi szakma privilégiumának számított a betegségek tüneteinek, terápiájának ismertetése. Ma már egyes közéleti, ismert emberek egészségügyi problémái, egyéni tragédiái is felhívhatják a figyelmet a prevenció, a megelőzés fontosságára, a gyógyítás folyamatának sikerességét befolyásoló tényezőkre, az egészségügyi kormányzat által fontosnak és súlypontinak tartott kérdések társadalmi vitájára.
Látható és érezhető módon az emberek, de főleg a családos nők, asszonyok egyre többen és többet foglalkoznak az egészségükkel, a betegségmegelőzéssel. Egyre többen kíváncsiak egészségi állapotukra, vérnyomásukra, vércukor- és koleszterinszintjükre, és nemcsak orvosi vizsgálat keretében, hanem a gyógyszertárakban is igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat, érdeklődnek az egészségügyi programok, kiadványok iránt. Gyógyszertárunkban a legnépszerűbb termék a Patika Magazin - havonta 500 példányt visznek haza pácienseink. Igaz, hogy más gyógyszertárakhoz hasonló módon, mi is ingyenesen biztosítjuk, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy a benne levő termékek, hirdetések, közérthető nyelven megírt szakcikkek a helyes irányba terelik az egészségről való gondolkodást.
Ezzel együtt azonban az információs aszimmetria, aránytalanság miatt sokan az egészségügyi cikkekben és tankönyvekben, internetes honlapokon talált szerekkel próbálják meg magukat és családtagjaikat gyógyítani, nem gondolva arra, hogy az öngyógyítás egyik alapvető pillére a diagnózis, vagyis annak megállapítása, hogy tüneteik mögött milyen betegség állhat. Sokszor „csak” azt érezzük, hogy gyakran feszül a gyomrunk, sokszor van hasmenésünk, megváltozott a szervezetünk működése, vagy gyakrabban fáj a fejünk - ezekre a tünetekre egészségügyi szakismeretek nélkül szabadon és huzamos ideig szedhetünk vény nélkül kapható gyógyszereket, miközben súlyos és egyre súlyosbodó betegségek állhatnak a háttérben.
Egy nyári napon, a strandról jövet fiatal anyuka tolta be piros arcú, alvó gyermekét a patikába, és leégésre kért nyugtató kenőcsöt. A kismamát kikérdezve és a gyermeket látva felmerült bennünk a kétely, hátha nem egyszerűen a naptól felhevült és leégett gyermekről van szó, hanem komolyabb a baj. Megkértük az édesanyát, mérje meg a gyermek lázát ott, a patikában. Az eredmény rémisztő volt, a kisgyermeknek 40°C-os láza volt. Azonnal átküldtük a gyermekorvosi rendelőbe, ahol orvosi kezelésben részesült. Ha az anyuka a strand melletti boltban, benzinkútnál vásárolt volna valamilyen krémet, lehetséges, hogy a magas láz súlyos következményekkel járt volna.
Egy szabolcsi kistelepülési patikába napok óta tartó kínzó fejfájással tért be egy fiatal férfi, aki fájdalomcsillapítót kért. A gyógyszerészben felmerült a kétség, vajon jó-e, ha újabb fájdalomcsillapítót ad a betegnek, ezért átküldte a háziorvoshoz, aki a tünetek alapján azonnal mentőt hívott. A szélütést már nem tudták megakadályozni, de mivel a férfit a stroke megfelelő orvosi környezetben érte, élete megmenekült. Azóta újra dolgozik. Meggyőződése, hogy gyógyszerészének köszönheti életét.
Ilyen és ehhez hasonló esetek sokasága mutatja, hogy a szakember, a gyógyszerész igenis fontos szerepet játszik azzal, hogy a megfelelő tanácsot, intézkedést meghozza, vagyis ő nem csupán a gyógyszert kiszolgáló, eladó, kereskedő. Felkészültsége, az egyetemen szerzett tudása alapján bizalommal fordulhatnak hozzá, akár aprónak tűnő kérdésekben is.
Azt gondoltam, hogy talán érdekli önöket, mit válaszol egy gyógyszerész, ha a szlogent megfogadva az emberek tényleg megkérdezik őt. A gyakorlatból, a praxisból származó, valódi kérdéseket és válaszokat gyűjtöttem össze, amiket majd a Patika Magazin további számaiban olvashatnak. A szlogen évek óta elhangzik a gyógyszerreklámok után, de tudomásom szerint még soha senki, egyetlen közvéleménykutató cég sem foglalkozott azzal, hogy megvizsgálja: tényleg fontos-e az embereknek a szakmai tanács, és hogy kik és miről kérdezik meg a gyógyszerészeket.
patikamagazin.hu - Hávelné Szatmári Katalin gyógyszerész
Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!
Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!
Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...
Dr. Kopácsi László
győri pszichiáter | life coach | blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog (2014) elindítója és szerzője a társadalmi felelősségvállalás jegyében
Blogspot