Kannabisz használattal kapcsolatos zavarokról - Egészségügyi Szakmai Kollégium irányelv

 

(2. részlet)

Kannabisz és pszichózis

A „kannabisz pszichózisok” jelensége még nincs egyértelműen definiálva, sőt ezek a zavarok még nem lettek elkülönítve a szkizofréniától, illetve más olyan pszichotikus zavaroktól, melyek kannabisz-használók között fordulnak elő. Bonyolítja a képet az, hogy számos esetben a pszichotikus tünetek nem érik el a pszichiátriai zavar szintjét. Gyakran izoláltan jelentkezhetnek paranoid tartalmak, deperszonalizáció, derealizáció, percepciós zavarok, melyek többnyire átmenetiek, de időszakosan tartóssá is válhatnak.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a kannabiszhasználat növelheti a pszichotikus zavarok kockázatát, és rossz előjel lehet azoknál, akiknek veszélyeztetettsége van a pszichózisra. Arsenault és munkatársai (2004) azt a következtetést vonták le, hogy lehetséges néhány esetben a pszichotikus zavar megelőzése azzal, hogy gátolják a kannabisz használatát a veszélyeztetett fiatalok között. Epidemiológiai vizsgálatok beszámoltak arról, hogy a kannabisz-használat serdülők között 2.4-szeresével, és erős használók között akár 6-szorosával növeli a szkizofrénia kialakulásának relatív kockázatát (Andreasson és mtsai. 1988; Zammit ésmtsai. 2002; van Os és mtsai. 2002; Fergusson és mtsai. 2003; Arseneault és mtsai 2002). A kannabisz-használat és a pszichózis közötti összefüggés magyarázatára több hipotézist állítottak fel:
A kannabisz tehát lehet a pszichózisra való genetikai hajlamot fokozó, a tüneteket súlyosbító, illetőleg a betegségből eredő kóros öngyógyító tevékenységet előidéző tényezőnek tekinteni.

Ezeket a hipotéziseket csak néhány longitudinális prospektív tanulmány vizsgálta, de ezekben a tanulmányokban módszertani problémák is előfordultak. A vizsgálatok közül sok talált jelentős összefüggést a kannabisz-használat és a szkizofrénia kialakulásának vagy a pszichotikus tünetek relapszusának magasabb kockázata között. Andreasson és munkatársai által végzett vizsgálatban a kohort hosszabb távú utánkövetésével megerősítették a korábbi eredményeket, hogy „csakis a kannabisz van és más kábítószer nincs összefüggésben a későbbi szkizofréniával, és hogy ez nem magyarázható prodromális tünetekkel”. Van Os és munkatársai (2002) arról számoltak be, hogy a kannabisz-használat megnövelte a pszichózis kockázatát a pszichózis nélküli egyénekben, és súlyosbította a rossz előjelet (prodromális tüneteket ) azoknál, akik megállapítottan veszélyeztetettek a pszichotikus zavarokra. Ebben a vizsgálatban a kannabisz-használat idejéből meg lehetett jósolni a pszichózis súlyosságát, melyet más kábítószer nem magyarázott. Azok a résztvevők, akik a vizsgálat indulásakor pszichotikus tüneteket mutattak és kannabiszt használtak, rosszabb prognózissal számolhattak, mely eredmény a hatások összeadódására utal.

Egy történelmi kohort-vizsgálatban, melyben 50000 svéd besorozottat értékeltek, Zammit és munkatársai (2002) arról számoltak be, hogy „a kannabisz-használat összefüggésben állt a szkizofrénia kialakulásának megnövekedett kockázatával, ok-okozati kapcsolatnak megfelelően”. Ebben a vizsgálatban a kannabisz használatról azt állapították meg, hogy összefüggésben van a szkizofrénia kialakulásának megnövekedett kockázatával, méghozzá „adag-függő” módon, mindazon személyeknél, akik valamikor használtak kannabiszt, és azoknál is, akik kannabiszon kívül semmi más kábítószert nem használtak. A ’csak m’ csoportban az igazított eshetőség aránya a kannabisz, több mint 50 alkalommal való használatára 6,7 volt (2,1 a 21,7-hez).

A fent ismertetett bizonyíték szoros összefüggést tár fel, melyben a kannabiszról úgy gondolják, hogy kiváltja és/vagy súlyosbítja a pszichózist. Ezt a kapcsolatot tovább bonyolítja az a bizonyíték, hogy az egyének éppen azért használnak kannabiszt, hogy pozitív és negatív tüneteiket és az antipszichotikumok mellékhatásait, főleg az anhedóniát kezeljék. Ahogy korábban tárgyaltuk, a THC megnöveli a dopaminerg aktivitást a nucleus accumbensben, és így a pszichózis vagy a relapszus lehetséges okának tekintik. Ennek ellenére a megnövekedett dopaminnak ezen a területen van egy izgató, anti-anhedonikus hatása is, melyet a szkizofréniában szenvedők akár direkt módon is kereshetnek. Ezek a későbbi eredmények illusztrálják a komorbiditás e formájával összefüggő tényezők összetett kölcsönhatását.

Egy nagyméretű longitudinális vizsgálat (Arseneault és munkatársai 2002) Új-Zélandon egy kontroll- csoportot – elhanyagolható kannabisz-használattal – hasonlított két másik csoporthoz, olyan személyekhez, akik 1) 15 éves korukig, illetve 2) 18 éves korukig három vagy több alkalommal használtak már kannabiszt. Az eredmények arra mutattak rá, hogy a két utóbbi csoportban megnövekedett a „szkizofrénia-tünetek” kialakulásának kockázata, még az eredményeknek a kannabisz-használat kezdetét megelőző pszichotikus tünetekkel való igazítása után is. Szignifikánsan a korai kannabisz-használókban (15 éves korig) úgy találták, hogy nagyobb a kockázata egy későbbi szkizofréniának, mint a későbbi kannabisz-használókban (18 éves korig).

Arsenault és munkatársai (2004) átfogó elemzést adtak azokról a kutatásokról, melyek a kannabisz és a pszichózis közötti okozati összefüggéseket vizsgálták. Azonosítottak több vizsgálatot, mely lakossági alapú nyilvántartásokból vett nagy mintát értékelt, és amelyben a kannabisz-használat és a felnőtt pszichózis közötti kapcsolatot prospektív módszerekkel mérték. Az ezekből a jól meghatározott vizsgálatokból származó, hozzáférhető bizonyítékok alapján a szerzők levonták a következtetést, hogy a kannabisz „valószínűleg okozati szerepet játszik” a szkizofrénia kialakulásában. Habár megfigyelték, hogy a kannabisz „sem nem elegendő, sem nem szükséges oka a pszichózisnak,” az elemzés felfedte, hogy egyéni szinten a kannabisz-használat két-háromszorosára növeli a későbbi szkizofrénia relatív kockázatát. Úgy számították – okozati kapcsolatot feltételezve – hogy a kannabisz-használat kizárása 8 százalékos csökkenést eredményezne a szkizofrénia előfordulásában.

Semple és munkatársai (2005) a kannabisz használat és pszichózis kapcsolatát elemző vizsgálatok meta-analízise során, melyek körében a fenti kutatások többsége is szerepel (11 + 6 esetkontroll tanulmány) megállapította, hogy a vizsgálatok meglepően konzisztensek voltak a nem korrigált valószínűségi arány vonatkozásában (OR). Az analízis alapján a kannabisz olyan kockázati tényezőnek tekinthető, mely háromszorosára emeli a szkizofrénia és a szkizofrénia szerű tünetek kialakulásának esélyét. Megjegyzi, hogy több vizsgálat dózis-válasz összefüggést jelez, mely az un. „biológiai grádiens” jelenségét támasztják alá.

Az öröklődési hajlam és a környezeti tényezők interakciójának ékes bizonyítéka a dopamin lebontásában részt vevő katekol-O-metil-transzferáz (COMT) enzim polimorfizmusával kapcsolatos vizsgálatok. Caspi és munkatársai (2005) 803 fiatal személy (15-18 év) prospektív vizsgálatát végezték el: a marihuánafogyasztás nyomon követése mellett meghatározták a COMT enzim genetikai polimorfizmusát, amely szignifikáns hatást gyakorol a frontalis kéreg működésére. Huszonhat éves korra a szkizofreniform zavar előfordulása a teljes mintában 2-5% között változott. A val158val COMT genotípusú személyek közel 15%-ánál volt a betegség megállapítható abban az esetben, ha adolescenskori marihuánahasználat is jelen volt. E nélkül a betegség előfordulása 2% körülinek bizonyult. Az önbeszámolón alapuló hallucinációk és téveszmék gyakorisága a val158val COMT genotípusban marihuánafogyasztás esetében 30-40% között változott, amely kb. négy-hatszorosa a marihuánát nem fogyasztók értékének. Az adolescenskori marihuánafogyasztás tehát genetikai sérülékenység esetében jelentősen fokozza a későbbi pszichózis kialakulásának kockázatát.

Számos prospektív és retrospektív vizsgálat igazolta azt a hipotézist, hogy a kannabisz-használat súlyosbítja a szkizofrénia tüneteit. Ez a feltevés biológiailag elfogadható: a pszichotikus zavarok magukban foglalják a dopamin neurotranszmitter-rendszerek zavarait, míg a kannabinoidok – mint amilyen például a THC – a dopamin-kibocsátás növelésével vannak összefüggésben. Jellegzetes bizonyíték van arra, hogy az exogén és endogén kannabinoidok aktiválják a mezoprefrontális dopamin neuronok tüzelését és dopamint bocsátanak ki a prefrontális kéregbe. Szélesebb körben elfogadott bizonyíték, hogy a prefrontális kéreg dopamin-beidegzésének rendellenes fejlődése összefüggésben van a kognitív károsodásokkal és a szkizofrénia negatív tüneteivel, és hogy az idegfejlődési rendellenességek a mezoprefrontális régióban egy ilyen folyamatnak különösen részei.

Kettős diagnózis

Kettős diagnózisról akkor beszélünk, ha a pszichoaktív szerrel kapcsolatos zavar mellett más pszichiátriai zavar is fennáll. A DSM-IV. a kettős diagnózis két formáját különíti el. Az első típusba, amikor az abúzus, vagy függőség mellett olyan időszakos elvonási vagy intoxikációs tünetek állnak fenn, melyek pszichiátriai zavarra jellemzőek. Ezek az absztinenciát követően hosszabb-rövidebb idő után megszűnnek.

A másik típusú kettős diagnózis esetén a pszichoaktív szer használati zavar mellett, attól függetlenül másik pszichiátriai zavar is fennáll (pl. Kannabisz függőség és depresszió). Ez utóbbi csoport problematikusabb prognosztikai és diagnosztikai szempontból is.

Ugyanakkor a fenti vizsgálatokból az is kiderül, hogy a kannabisz használat a pszichiátriai zavar súlyosbodását, és rosszabb prognózist eredményezhet. Ugyanakkor e csoportnál fontos figyelembe venni, hogy az egyik zavar megszűntetését nem követi feltétlenül a másik gyógyulása.

 

2. Anamnézis

 
Igen fontos feladat, hogy a beteggel jó kontaktuson alapuló segítő kapcsolat alakuljon ki. Ennek függvényében nyerhetünk értékelhető és mindenre kitérő kórelőzményi adatokat, amelyek révén nemcsak a közvetlen kiváltó körülményekre, hanem egész életvezetésére, élet és szociális helyzetére vonatkozó adatokat is kapunk. Ugyanakkor szükség lehet a közvetlen családtagok, vagy referencia-személyek beszámolóira is.

A kannabiszfogyasztók szomatikus anamnézisében legfeljebb légzőszervi panaszok szerepelnek, de a részletes pszichiátriai anamnézis felvétele során – elsősorban függők esetében – az alábbiakra derülhet fény (Lions és mtsai, 1997):
Nagyon fontos a kannabiszfogyasztás és a pszichopatológiai jelenségek időbeli kapcsolatát tisztázni.

A felmérések szerint a kannabiszfüggő betegek kb. 70 %-nál más komorbid pszichiátriai zavar is fennáll (Lions és mtsai,1997). A részletes addiktológiai anamnézissel (kezdet, időtartam, gyakoriság stb.) feltárhatjuk az egyéb legális vagy illegális droghasználatot.

A részletes szociális anamnézis – a fogyasztók fiatal életkora miatt – rendkívül fontos, mert e nélkül igen nehéz hatékony kezelési stratégiát kidolgozni.

 

3. Fizikális vizsgálatok

 
Specifikus testi tünetek kannabisz fogyasztóknál általában nincsenek, de a pszichiátriai vizsgálat mellett belgyógyászati és neurológiai vizsgálatot is el kell végezni. Általában negatív a szomatikus státusz. Az akut kannabisz fogyasztás nem specifikus jelei: conjunctivák belövelltsége, tachikardia, hajlatok pirossága, hyposalivatio, ortosztatikus hipotónia, finom koordinációs zavarok. A krónikus kannabisz fogyasztóknál gyakran észlelhetők a bronchitis jelei.

 

4. Diagnosztikai vizsgálatok

 

4.1. Laborvizsgálatok

 
Akut és krónikus kannabisz fogyasztás után a delta-9-THC és metabolitja, a THC-COOH, a vizeletben általában 6 hétig kimutatható. Az immuno-assay ebből a szempontból szemikvantitatív módszernek bizonyult ( a szokásos cut-off érték a THC-COOH esetében 50 ng/ml). Pontosabb kvantifikálást tesz lehetővé a gázkromatográfiás-tömegspektrométeres mérés. A vizeletben a glukoronizált THC és a glukoronizált 11-OH-THC jelenléte a vizeletben rendszeres kannabiszfogyasztásra utal. A fogyasztást követő néhány napon belül még a plazmában is kimutathatók a delta-9-THC nyomai, de ebből nem lehet megállapítani a fogyasztás időpontját.

Javasolt további drogok egyidejű vizsgálata a vizeletben (elsősorban opiátok, kokain, benzodiazepin, barbiturátok, amfetamin és ecstasy), valamint a vér vagy a kilélegzett levegő alkoholszintjének megállapítása.

 

5. Kiegészítő diagnosztikus vizsgálatok

 
Neuropszichológiai vizsgálatokkal – az intoxikáción kívül – gyakran kimutathatók kognitív deficitek, a munkamemóriát vagy a kivitelező funkciókat illetően.

 

6. Differenciáldiagnosztika

 
Differenciáldiagnosztikai nehézséget jelenthet a kannabisz abúzus és dependencia elkülönítése. Az ezzel kapcsolatos megfontolásokat a kannabisz dependencia résznél került leírásra.

A kettős diagnózis differenciáldiagnosztikai problematikája a vonatkozó résznél került kifejtésre. Bizonytalan esetekben a hosszútávú monitorozás segíthet.


 

III. Terápia

 
Elsődleges célok egyrészről az intoxikáció és a káros használat megelőzése vagy kezelése, illetve a szerfüggőség megszüntetése, másrészről a gyakran fennálló komorbid pszichés zavarok identifikálása és specifikus kezelése. Ez az ellátás az akut kezeléstől az orvosi rehabilitációig terjed. Jelen ismereteink szerint a kannabiszfogyasztással kapcsolatos pszichiátriai zavarok ellátása lényegében nem tér el egyéb szerfüggőségben szenvedő betegek kezelésének általános irányelveitől (McRae és mtsai. 2003).

 

1. Nem gyógyszeres kezelés

 
A hangsúly a megfelelő terápiás milliőn, őszinte és teherbíró kapcsolat kialakításán és a motiváció erősítésén van. Fontos az adatvédelmi szempontok betartása.

Pszichoedukáció

A megfelelő tájékoztatás mind a megelőzésben, mind a kezelésben nagyon fontos. A mentálhigiénés programoknak lényeges része a drogmegelőzési stratégia. Az egészségügyi ellátó rendszeren kívül ebben jelentős szerepe lehet a médiának is.

Pszichoterápia

A viselkedés- és kognitív terápia (CBT) hatását két amerikai vizsgálat összehasonlította más intervenciók hatásaival kannabiszt használó betegeknél. Az első vizsgálatban Marlatt és Gordon (1985) a vizsgálati személyeket random módon szétosztották kognitív-viselkedési relapszus-prevencióba vagy ún. csoportszociális terápiába. Jelentős csökkenést figyeltek meg a használat és a használathoz kapcsolódó problémák gyakoriságában az utánkövetéskor, de nem volt különbség a két terápiás kezelés eredményei között. Egy másik randomizált vizsgálat, melyet ugyanaz a kutatócsoport végzett (N=291), három csoportot hasonlított össze: 1) intenzívebb CBT kezelésben részesülő személyek, akik esetében a terápiás üléseket kiegészítették családterápiás ülésekkel, 2) akik esetében a terápiás üléseket kiegészítették két egyéni ülésen a motivációs interjúval, és 3) egy késleltetetten kezelt kontroll-csoporttal (DTC). Négy hónapos utánkövetés kimutatta, hogy a két kezelt csoport esetében jelentősen magasabbak voltak az absztinencia-arányok a DTC csoporthoz képest (37 % a 9 % szemben), továbbá náluk volt megfigyelhető jelentősen kevesebb napig tartó kannabisz-használat, „használattal járó” probléma és dependencia-tünet. Bár mindkét kezelt csoport javulásról számolt be, egyáltalán nem különböztek az eredmények a 4, 7, 13, és 16 hónapos utánkövetéskor.

Az Egyesült Államokban egy nagy, több helyszínű vizsgálat, melyben 450 kannabisz-függő felnőtt vett részt (Marihuána Kezelési Project, Stephen és mások, 2000) összehasonlított 1) kilenc üléses CBT-t kiegészítve motiváció-növelő terápiával (MET) 2) kettő MET üléssel és 3) egy késleltetetten kezelt kontroll (DTC) csoporttal. A vizsgálat azt találta, hogy a két kezelt csoportban jelentősen nagyobb volt a kannabisz-használat csökkenésének és a társuló mutatószámok javulásának valószínűsége 4 hónapos utánkövetéskor, mint azok esetében, akik nem részesültek kezelésben. Továbbá azok, akik kilenc ülésen vettek részt, jelentősen kevesebb kannabiszt használtak, mint azok, akik a két üléses csoportban voltak. A szerzők megjegyzik, hogy a kezelt csoportok közötti legtöbb eltérés a 15 hónapos utánkövetéses időszak után is megmaradt.

Ígéretes eredményeket kaptak a kontingencia-menedzsment megközelítés használatával. Budney és munkatársai (2000) véletlenszerűen elosztottak 60 marihuána-függő egyént a következő három kezelés egyikébe: 1) motivációnövelő terápia (MET), 2) MET kiegészítve viselkedési-megküzdési készségeket alakító terápiával (METBT), és 3) METBT plusz utalvány-alapú ösztönzés (METBTV). A harmadik csoportba kerülők boltban beváltható utalványokat kaptak, ha THC-negatív volt a vizelet-tesztjük. Jelentősen hosszabb absztinencia-időket figyeltek meg az utalvány-ösztönzés csoportban a két másik kezelt csoporttal összehasonlítva, a két másik csoport között pedig nem volt megfigyelhető eltérés. A szerzők azt javasolták, hogy az ösztönzés értékes kiegészítő eleme lehet a viselkedés-menedzsment intervencióknak.

Egy közelmúltbeli ausztrál kannabisz-függő felnőtteket célzó vizsgálat (Copeland és mtsai, 2001a; Copeland és mtsai, 2001b) véletlenszerűen elosztott 229 résztvevőt három csoportba: 1) hat ülésből álló CBT (6 CBT), 2) egy ülésből álló CBT (1 CBT), illetve 3) késleltetetten kezelt kontroll-csoportba (DTC). A résztvevőknek segítettek olyan készségeket megszerezni, melyek a kannabisz-használat megszüntetésének és az absztinencia fenntartásának elősegítésére irányultak, majd az utolsó megjelenés után 237 napig a résztvevőket utánkövették. Mindkét kezelt csoport nagyobb absztinenciáról és kevesebb kannabiszhoz társuló problémáról számolt be a DTC csoporthoz képest, de egyértelmű bizonyítékot egyik vagy másik kezelés előnyösebb voltára nem találtak.

Egy áttekintésben, mely kiterjedt az összes létező kannabisz-abúzusról vagy dependenciáról végzett kontrollált vizsgálatra, McRae és munkatársai (2003) azt a következtetést vonták le, hogy ezek az állapotok csakúgy, mint más szer-dependenciák igenis reagálónak tűnnek az azonos típusú kezelésekre. A szerzők azt is megjegyezték, hogy ezen átfogó eredmények ellenére sok beteg nem mutatott pozitív kezelési reakciókat, alátámasztva, hogy a kannabisz-dependenciát nem könnyű kezelni. Szerintük a kannabisz-kezelésre adott reakciók jelentős része alapvetően hasonló lehet a más kábítószer-dependencia kezelése során megfigyeltekhez.

Elsősorban serdülőkorú kannabisz-használóknál hatékony, és ezért fokozottan ajánlott, a családterápia alkalmazása, mivel e fiatalok problémás szerhasználatának hátterében gyakran családi konfliktusok állnak és a drog inkább jelzi a maladaptív megoldási próbálkozásokat, mint jelenti magát a problémát.

Családterápia kapcsán – gyakran – a legnehezebb feladat az ún. tünetmentes családtagok bevonása lehet.

 

2. Gyógyszeres kezelés

 
Egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő kettős-vak, kontrollált vizsgálat.

Intoxikáció

A tiszta kannabisz intoxikáció nem életveszélyes, általában nem igényel beavatkozást. Szövődményes intoxikáció – pánikroham, rövid ideig tartó pszichotikus állapotok, delírium – esetén benzodiazepinek alkalmazása javasolt. Pszichotikus tünetek fennállásakor második generációs antipszichotikumok alkalmazása megfontolandó (Hart, 2005).

Megvonási szindróma

Általában nem súlyos állapot. Gyógyszeresen benzodiazepin, karbamazepin és clonidin jó hatású. Egy vizsgálat a bupropion kedvező hatását mutatta ki (összefoglalásként Hart, 2005).

Függőség

Egyértelműen hatékony gyógyszeres vizsgálatot eddig még nem publikáltak. Állatkísérletekben ígéretesnek tűnik a CB-1 kannabinoid antagonista, a rimonabant (Hart, 2005).

A pszichiátriai zavarokkal járó esetekben a megjelenő pszichiátriai problémára érvényben lévő kezelési protokoll ajánlott. Ugyanakkor már említésre került, hogy a cannabis használat a tünetek exacerbációját okozhatja, illetve jelentősen ronthatja a terápiás hatást. Ezért a kliens prognózisa szempontjából lényeges az absztinencia, vagy legalább a szerhasználat csökkentésének motiválása.

 

3. Egyéb terápia

 
A szocioterápia és ezenkívül minden olyan foglalkoztatás, amely segíti a betegek gyógyulását. Lehetőség szerint küldjük kliensünket önsegítő csoportba, vagy a fejlődését, józanságát segítő más közösségbe. Jó eredményt érhetünk el probléma-megoldó, konfliktus-kezelő, életvezetési-készségek elsajátítását elősegítő tréningekkel is (Demetrovits – szóbeli közlés).


 

IV. Gondozás – (függők és súlyos következményekkel járó állapotok esetében)

 
 

1. Rendszeres ellenőrzés

 
A gyógykezelése hosszú ideig – gyakran évekig, évtizedekig – tart, ezért rendszeres követésük, gondozásuk indokolt.

 

2. Megelőzés

 
Lakosság-alapú preventív megközelítések

A közösség felvilágosítása a dohányzás, az alkohol és/vagy a tiltott kábítószer-használat veszélyeiről már bevált. Az ilyen programok különösen találóak az olyan problémák esetében, melyek a kannabisz-használathoz kapcsolódnak, adva lévén a jelentős előrejelző kapcsolat a dohányzás és a kannabisz-szívás között, valamint a kannabisz-használat kombinációban más tiltott kábítószerekkel. Sok közösségi alapú intervenciós vizsgálat hangsúlyozza az értékét a szerabúzus prevenciójához való interaktív megközelítésnek a hagyományosabb, didaktikus módszerek ellenében. Tobler és munkatársai (1999) szerint egy interaktív/szociális kompetencia-modell csökkentheti a kannabisz, az alkohol, a dohány és más tiltott kábítószer használatát és statisztikailag a nem interaktív programok fölött áll. Például a DARE (Kábítószer-abúzus rezisztencia oktatás [Drug Abuse Resistance Education]) program Nagy-Britanniában sikeres volt néhány területen, azonban kevésbé volt hatékony, mint azok a programok, melyek szociális és általános kompetenciákat használtak (Dukes és társai, 1997).

Iskolai alapú oktatási intervenciókat alkalmaztak az Egyesült Államokban, hogy megelőzzék a kannabisszal való visszaélést a serdülők között, de hasonlóan nem értek el, illetve nem tudtak fenntartani jelentős csökkenést a használatban. Ezek a programok általánosan az egyetemes prevenciót célozták meg és nem specifikusan azokat, akik nagyobb kockázatnak voltak kitéve a kannabisz-abúzust illetően (azaz a „javallott” csoportokat).

A „Gatehouse Project” egy iskolai alapú egyetemes program, melyet Ausztráliában fejlesztettek ki. Eltérően a specifikus oktatási megközelítésektől, elsődleges célja megelőzni vagy késleltetni a depressziós tünetek jelentkezését azzal, hogy elősegít és támogat egy pozitívabb társadalmi környezetet és egy szorosabb társadalmi kohéziót az iskolákban. A program olyan stratégiát alkalmaz, melynek célja, hogy az egész iskolára kiterjedjen, hogy változásokat indítson el az iskola társadalmi és oktatási, tanulási környezetében, hogy megtanítson megfelelő és fontos készségeket a tananyagon keresztül, és hogy megerősítse a struktúrákat az iskolán belül, melyek elősegítik a kapcsolatokat a nagyobb közösséggel. Egy „iskola-profil” készül kérdőívek feldolgozásából, azután egy serdülőkből álló egészségügyi csapat rangsorolja a megváltoztatandó dolgokat. A program tulajdonképpen tananyagba ágyazott egészségügyi oktatás olyan anyagokkal, melyek megfelelőek a tinédzserek normális fejlődési tapasztalataihoz. Ezek a témák bekerülnek a központi tananyagba, és fontossá teszik a tanári szakmai fejlődést is. Kapcsolatok létesülnek a szélesebb közösséggel, hogy az iskolából való kimaradás kockázatának kitett fiatalok szükségleteire fókuszáljanak.

Hazánkban is számos szervezet és intézmény foglalkozik prevencióval, szabadidős programok szervezésével, működtetésével. A legközelebbi program elérhetőségéről az interneten, a területileg illetékes Drogambulancián, vagy a Nemzeti Drogmegelőzési Intézetnél lehet tájékozódni.

 

3. Lehetséges szövődmények

 

3.1. Öngyilkosság

 
Jelenlegi vagy korábbi pszichiátriai betegek esetében az öngyilkossági kockázat 10-szer akkora, mint a lakosságban. Azoknál az embereknél, akik szerekkel visszaélnek (alkohol és más kábítószerek), 20-szoros az öngyilkossági kockázat az átlag lakossághoz képest. Beautrois és munkatársai (1999) összehasonlítottak 302 olyan egyént, akiket komoly öngyilkossági kísérlet miatt már korábban felvettek általános kórházba 1028 random módon kiválasztott kontroll-személlyel, és azt találták, hogy az öngyilkosságot megkísérlők 16,2 százaléka felelt meg a kannabisz-abúzus/dependencia kritériumainak, összehasonlítva az 1,9 százalékkal a kontroll-csoportban. Míg a vizsgálók szerint ez az igen jelentős összefüggés olyan változóknak volt betudható, mint például a komorbiditás, azt is kifejtették, hogy a kannabisz-használat közvetlenül hozzájárulhat a komoly önsértés kockázatához, akár közvetlenül, akár más pszichiátriai betegségek súlyosbításával.

 

3.2. Daganatos megbetegedések

 
Fokozott kockázat a légzőszervi daganatokra

 

3.3. Terhességi kockázat

 
A THC átjut a méhlepényen, és így hatása van a magzatra. A prenatális kannabiszhatásnak kitett újszülöttek longitudinális vizsgálata során évek múlva motoros, szociális és kognitív károsodásokat észleltek (Fried 2002, Goldschmidt és mtsai 2000, összefoglalásként Wang és mtsai 2004). Az USA-ban világra jött újszülöttek 3-41 %-át éri méhen belüli marihuána expozició (Fried és Smith 2001). Már az emberi magzatokban is ki tudták mutatni a prenatális kannabiszhatás által okozott neurobiológiai elváltozásokat. Az amygdalában a D2 receptorok mRNS expressziós szintjének szignifikáns csökkenését észlelték – különösen fiú magzatok esetében – az anyai marihuána fogyasztással összefüggésben. A csökkenés mértéke korrelált a terhesség ideje alatt elfogyasztott marihuána mennyiségével (Wang és mtsai, 2004).

 

4. A kezelés várható időtartama / Prognózis

 
Az ellátás időtartamára függők esetében általában 1 évet számolhatunk, de ettől lehetnek eltérések is, főként pszichiátriai komorbiditás esetén. A prognózis függ a probléma súlyosságától, de általában jó, nagy a spontán leszokás aránya is. A pszichiátriai zavar és a szerhasználat a prognózist jelentősen ronthatja.

 

5. Az ellátás megfelelősségének indikátorai

 
Az kliensek illegális és legális addiktív szerhasználatának alakulása az egyik indikátora a kezelés hatékonyságának. Ennek objektivizálásához javasolt időszakos (vizelet, nyál) drogteszt elvégzése (1 hónap után, majd 2-3 havonta ). Ugyancsak a hatékonyság ellenőrzése során ajánlatos az ASI (Addikció Súlyossági Index) tesztet felvenni az első vizsgálatkor, 3 hónap múlva, majd félévente.

További szempontok az értékelésben:

6. Dokumentáció, bizonylat

 
Megfelelően vezetett kórlap, illetve ambuláns lap, javasolt ASI teszt, illetve drogteszt elvégzése.

 

(1. részlet)

(3. részlet)

Forrás: Országos Addiktológiai Intézet: Egészségügyi szakmai irányelv - Kannabisz használattal kapcsolatos zavarokról