Kannabisz használattal kapcsolatos zavarokról - Egészségügyi Szakmai Kollégium irányelv

 

(1. részlet)

 

I. Alapvető megfontolások

 
A kannabisz világszerte, így Magyarországon is a leggyakrabban használt tiltott kábítószer. Az országos statisztikai program (OSAP) alapján 2005-ben az illegális szerhasználat következtében kezeltek körében a leggyakrabban a kannabisz vonatkozású problémák szerepeltek. Ebben a kategóriában kiugróan magas értéket képviselt a fiatal férfiak csoportja, 15 és 29 éves kor közöttiek a teljes érték több mint 90 százalékát lefedik. Ennek ellenére hatásait általában sokkal kevésbé tekintik veszélyesnek, mint az alkohol vagy más, tiltott szerekét (például kokain és az amfetaminok), különös tekintettel az intravénás kábítószerekre (pl. heroin). A megítélésben fontos szerepet játszik, hogy az önként segítséget keresők között a kannabisz-problémával jelentkezők aránya rendkívül alacsony, a világon mindenhol.

Emiatt kevesebb figyelmet fordítanak az ezen a területen történő intervenciók fejlesztésére és értékelésére, pedig a legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a kannabisz ténylegesen komoly egészségi kockázatot jelent az egyénre nézve (függőség, szomatikus szövődmények, pszichiátriai komorbiditás), és jelentős társadalmi-gazdasági következményei vannak (összefoglalásként ld. Raphael és mtsai, 2005).

Ennek alapján indokolt, hogy a beteg szakszerű átvizsgálása, a kórisme megállapítása, a korszerű gyógykezelés, a beteg vezetése addiktológus, illetőleg addiktológiai jártassággal rendelkező pszichiáter szakember kezében legyen, s pontos módszertani előírások és a gyakorlatban is általánosítható algoritmus szerint történjék (de fontos kiemelni, hogy az addiktológiai területen dolgozó szociális munkások, addiktológiai konzultánsok szintén bevonhatók a problémás kannabisz-használók terápiájába, ill. a prevencióba).

Az irányelv megfogalmazása során a szerzők az általuk ismert és elérhető elektronikus szakirodalmi adatbázisokra (Medline, Cochrane kollaboráció, stb.) támaszkodtak, a létező irodalom teljességét nem próbálták áttekinteni. A szakmai véleményezés során a bírálók által javasolt irodalmi forrásokat is beleépítették.

 

1. A protokollok alkalmazási/érvényességi területe

 
Ez a protokoll a kannabisz használattal kapcsolatos zavarok kezelésében résztvevő orvosok és más segítő-foglalkozásúak részére készült, s a rendelkezésre álló klinikai tapasztalatokon, bizonyítékokon alapul. A protokoll a betegség diagnózisához és kezeléséhez nyújt irányelvet, de nem feltétel nélkül alkalmazandó stratégiát, ugyanis egyes betegek esetében számos egyedi szempont befolyásolhatja a kezelés menetét.

 

2. Az irányelv bevezetésének alapfeltétele

 
A kutatási eredményekből és a klinikai tapasztalatokból eredő – konszenzuson alapuló – összefoglalás, amelyet a Pszichiátriai Szakmai Kollégium a szakmai nyilvánosság csatornáin keresztül juttat el az érintetteknek.

 

3. Definíció

 
Kiváltó és kockázati tényezők

A kannabisz használattal kapcsolatos zavarok multifaktoriális eredetűek. Kialakulásukban genetikai, biológiai (neuroanatómiai + neurokémiai) és pszichológiai tényezőknek egyaránt szerepük van. A szociokulturális adottságok, hatások, a gazdasági és társadalmi változások – a betegség kialakulása szempontjából – jelentősek.

A marihuana fő pszichoaktív alkotója a delta-9-tetrahidrokannabinol (delta-9-THC), melynek legjelentősebb metabolitja a 11-OH-THC szintén pszichotrop. A THC az agyban fejti ki hatását a cannabionoid-1-receptorokon keresztül (CB1-R). Két olyan humán kannabinoid (CB) receptort azonosítottak – CB1 és CB2 - melyek válaszolnak az exogén és endogén kannabinoidokra (anandamid). A CB-2-receptorok elsősorban az immunsejtekben találhatók, ahol – a jelek szerint – egyfajta immunelnyomó hatást fejtenek ki. A CB1-receptorok a hippocampusban, a cerebellumban és a substantia nigraban különösen nagy számban fordulnak elő. E receptoroknak szerepük van a központi idegrendszerben a kogníció és emlékezés, a motoros funkciók, az étvágy és a fájdalom irányításában.

 

4. Panaszok / Tünetek / Általános jellemzők

 
A kannabisz használat motivációja többféle és egyénenként eltérő lehet (pl. módosult tudatállapot, eufória, feszültségoldás, kortárs csoportba való illeszkedés, stb.). A szer kellemes hatásai mellett nem ritkák az adverz jelenségek, melyek gyakran átmenetiek, de vissza is térhetnek, vagy tartósan fennállhatnak, főként, ha a szerhasználat tovább folytatódik. Szorongás, halálfélelem, kontrollvesztés érzése, az ideiglenes kontingencia megváltozott észlelése, deperszonalizáció, aluszékonyság, kimerültségérzés, memoriazavarok, a motiváció általános csökkenése, paranoid tartalmak jelenhetnek meg. Jellemző lehet még fájdalomcsillapító és izomrelaxáns hatás, átmeneti testhőmérséklet csökkenés (0,4-0,6°C), ami fázásban, izomremegésben is megnyilvánulhat. A kannabisz emeli a szívritmust, a pulzusszám 20-100%-kal is megnövekedhet, néhány perccel, negyed órával a fogyasztás után, ami megközelítőleg 2-3 óráig tart (Hollister 1986a). Nagyobb dózis fogyasztását követően poszturális hipotenzió alakulhat ki. A cardiovasculáris hatásokra viszonylag hamar kialakul a tolerancia. A fiatal, egészséges egyéneknél ezek többnyire nem okoznak problémát, de idősebbeknél, főként koronária, vagy cerebrovaszkuláris problémák esetén ezek romlását illetve szövödmények kockázatának emelkedését okozhatja, tekintettel a fokozott szívterhelésre, megnövekedett katekolamin és karboxyhemoglobin szintre, és a poszturális hipotenzióra (Hollister 188a).

A kannabisz-használókra jellemző a conjunctivák belövelltsége, fogyasztást követő átmenti hörgők tágulat, ismétlődő használatot követően bronchitis, pharingitis és következményként gyakoribb tüdőbetegségek. Akut mérgezés igen ritka, ill. ez leginkább pszichés következmények formájában jelentkezik (pánik, szorongás, pszichózis). A kannabisz-használat az emlékezés és a figyelem zavarához vezet, ami gépkocsivezetéskor, vagy egyéb bonyolult feladatok elvégzésekor problémákhoz vezethet (Wenger, 2002).

A kannabisz használattal összefüggő főbb pszichiátriai szindrómák és viselkedészavarok az intoxikáció, a dependencia szindróma, a depresszió és/vagy szorongás, hipománia, mániform tünetek, a kannabisz indukálta pszichózisok és a szkizofrénia jelentkezése, illetve súlyosbodása. Ezeknek a jellemzőit a II. fejezetben és az 1. sz. mellékletben foglaltuk össze.

 

5. A szerhasználat következményeinek leírása

 
 

5.1. Érintett szervrendszerek

 
Tüdő: A marihuána füstjének kémiai összetétele nagyon hasonlít a dohány füstjére. Ezért nem meglepő, hogy a marihuána-használat megnöveli a krónikus légzőszervi gyulladás és a krónikus obstruktív légúti betegség előfordulását. A marihuána füstjében körülbelül egyharmaddal magasabb két, széles körben ismert, rákot okozó anyag (benzantracén és benziprén) koncentrációja a dohányfüsthöz képest, valamint már igen jól dokumentáltak a kannabisz-használattal összefüggő sejtszerkezeti elváltozások is. Számos vizsgálat figyelt meg gyakoribb légúti-, fej- és nyakkarcinómát a kannabisz-használókban (Zhang és mtsai, 1999). Azonban egy friss, kontrollált vizsgálat – igaz, egy viszonylag fiatal kohortot elemezve (kezdeti 33 éves átlagéletkor; 8,6 éves utánkövetés) – nem talált bizonyítékot a fokozott rák-kockázatra. A hosszabb távú hatás nagy kohortokban fontos kutatási prioritás marad (összefoglalásként ld. Raphael és mtsai, 2005).

Központi idegrendszer: A kannabisz-használat neurotoxikus hatása egy újabb keletű vizsgálati terület. A kognitív funkció deficitjét (főleg a memóriában és a figyelemben), valamint tanulmányi és munkahelyi nehézségeket dokumentáltak krónikus kannabisz használók egy részében. E károsodás hátterében húzódó pontos neurobiológiai mechanizmusok még nem teljesen tisztázottak. Azt már kimutatták, hogy a delta-9-THC-fogyasztás előidézhet sejthalált neuronzsugorodással és DNS fragmentációval a hippocampusban. Az erős kannabisz-használókon végzett képalkotó vizsgálatok szerkezeti elváltozásokat azonosítottak receptor-szinten, melyek – csökkent agyi vérátfolyást és anyagcserét eredményezve – befolyásolják a kulcsfontosságú neurotranszmitter rendszereket (mint például a dopamint) (lásd Loeber & Yurgelun-Todd, [1999] tanulmányát). Egy közelmúltban végzett funkcionális MRI vizsgálatban a kannabisz-használók a kontrollhoz képest megnövekedett agyi aktivitást mutattak memória-feladatban, melyet hipotetikusan a neurofiziológiai deficitek miatti túlkompenzációval magyaráztak. Szoros összefüggést is kimutattak a krónikus kannabisz-fogyasztás és a frontális kéregben megfigyelt elváltozást mutató EEG-aktivitás között. Az, hogy ezek a neurológiai elváltozások hosszú távú károsodást eredményeznek-e, egyelőre nem eldönthető.

Neuropszichológiai kutatásból származó bizonyítékok szerint a 24 órás kannabisz-absztinenciát követően a figyelemben és a kivitelező funkcióban deficitek mutathatók ki, de ezek a lehetséges neurotoxikus hatások összefüggésbe hozhatók mind a kábítószer szervezetben megmaradt nyomaival, mind a kábítószer-megvonással. Egy későbbi vizsgálatban Pope és munkatársai (2001) megfigyelték, hogy az erős kannabisz-használók kognitív károsodása nagyobb mértékű volt, mint akár a korábban használóké, akár a soha/kevésbé használóké 0, 1 és 7 napos absztinencia után. Azonban a 28 napos absztinencia után kiértékelve az adatokat, már nem volt kimutatható eltérés a kognitív funkciókban egyik csoport között sem, mely megdönti az ún. „maradvány kábítószer-hatás” elképzelést. Ugyanakkor több vizsgálat hosszabb távon igenis kimutatott kognitív deficiteket absztinens kannabisz-használókban. Solowij (1995) tartós deficitet talált a figyelemben egy korábban kannabiszt használókból álló csoportban (>5 éves használat), amelynek tagjai átlagban már 2 éve absztinensek voltak (összefoglalásként ld. Raphael és mtsai, 2005).

Nemi funkciók: általánosságban elmondható, hogy a kannabinoidok a szaporodásbiológiai folyamatok szabályozására gátlólag hatnak. Nőknél csökkentik a prolactin, FSH, LH, és GH szinteket (valószínű, hogy a hipotalamus közvetítésével). Tartósan kannabiszt fogyasztó férfiaknál csökken a spermiumok száma, sőt a csökkenés sterilitást is okozhat. Lassul a spermiumok mozgása. Csökken a szérum tesztoszteron szintje, és csökken a libidó is. Nőknél a kannabisz a libidóra nincs hatással. Ugyanakkor az ovulációs ciklus krónikus kannabisz-használóknál nem szabályos. A pubertás előtti és pubertás körüli fogyasztás gyakran a ciklus késői zavarához vezet. A ciklus zavara okozhat meddőséget is.

Ontogenezis: A terhesség alatti kannabisz-fogyasztás kihat a magzatra is, mivel átjut a placentán. Az ilyen anyák újszülöttei kisebb súllyal születnek, nehezebben tanulnak, még 6-8 éves korukra sem érik el korosztályuk átlagszintjét és igen nehezen illeszkednek be környezetükbe. Ebben természetesen szerepet játszhat az is, hogy az ilyen családokban a nevelés, a gyerekekkel való foglalkozás nem feltétlenül megfelelő.

Immunrendszer: a kannabinoidok mind a sejtes, mind a humorális immunválaszt gátolják, melynek eredményeként csökken a szervezet ellenállása a bakteriális és vírusos fertőzésekkel szemben.

 

5.2. Genetikai háttér

 
Ikervizsgálatok (monozigóta > dizigóta) a genetikai tényezők szerepet alátámasztották, valamint hangsúlyozzák a genetikai tényezők és környezet interakciójának jelentőségét (Lyons és mtsai, 1997, Kaprio és mtsai, 2002)). A kannabisz-függőség kialakulására vonatkozóan a férfiak magasabb genetikai rizikóval rendekeznek (Lynskey és mtsai, 2002).

 

5.3. Epidemiológia (incidencia, prevalencia, morbiditás, életkor és nemi megoszlás)

 
A kannabisz az egyike a leggyakrabban fogyasztott tiltott kábítószereknek. A marihuána használat egy éves prevalenciája Magyarországon 2000-ben a 18-54 éves korosztályban 5,4 % volt. (Az Európai Unió tagországaiban 5-20 % között mozog). OSAP adatok szerint a kannabisz fogyasztók száma 2002 óta folyamatosan és meredeken emelkedett ( 2004-ben 21 %-kal, 2005-ben további 16%-kal (2006-os éves jelentés). Kiugróan magas értéket képvisel a fiatal férfiak csoportja, a 15-29 éves kor közötti korosztály a teljes érték több mint 90 százalékát lefedi (2005 OSAP). Az 1990-es évek során az EU szinte minden tagországában markánsan nőtt a kannabisz használata, különösen a fiatalok körében. Néhány országban az elmúlt években ez az arányszám stabilizálódni látszik (Hollandia, Svédország, Norvégia, Finnország) (Kábítószer és Kábítószer-függőség európai megfigyelő központja, 2004).

A felmérések alapján az Egyesült Államokban a 18 évesek 5 %-a szív naponta kannabiszt. A legfrissebb brit bűnözéssel foglalkozó vizsgálat (2002/2003), amely az angliai és a walesi háztartásokban készült nemzeti felmérés alapján készült, kimutatta, hogy a kannabisz a leggyakrabban használt illegális kábítószer, a lakosság (16-59 év) 11 százaléka számolt be előző évi használatról. A kannabisz fogyasztás volt a legmagasabb a legfiatalabb csoportban (16-24 év), közülük 26 százalék számolt be előző évi használatról. A kannabisz volt az egyik abból a három kábítószerből – a kokain és a crack mellett, – melyek használata nőtt az előző, 1996-os adatgyűjtés óta. Nagy-Britanniában a kábítószer-visszaélések kezelésére létrejött ellátások igénybevételének – a heroin után – a második leggyakoribb oka a kannabisz.

Ausztráliában is a legszélesebb körben használt tiltott kábítószer a kannabisz, ahol egyre több fiatal használja. A közelmúltban végzett ausztrál vizsgálatok szerint a 14-19 évesek körülbelül egyharmada (34,3 %) és a 20-29 évesek fele (58,9 %) használt valaha kannabiszt (összefoglalásként ld. Raphael és mtsai, 2005).

A kipróbálók aránya meghatározott ideig dinamikusan nő minden országban, majd általában egy bizonyos szinten tetőzik. Az USA-ban 1965-ben a fiatal felnőtt korosztály (18-25 éves kor között) 5,1 %-a fogyasztott marihuánát életében legalább egyszer, addig 1982-re ez a szám 54 %-on tetőzött. Azóta is 50 % körüli értéken „stabilizálódott” ez az arány (NIDA, 2004).

1999-ben hazai felmérés készült táncos-zenés szórakozóhelyeket látogató fiatalok körében, akik között a valaha drogot használók aránya 52.6% volt, s közülük közel mindenki használt marihuánát vagy hasist (49,8%) (Demetrovics, 2001).

2000 nyarán a Pepsi-Szigeten végzett vizsgálatban a megkérdezettek életprevalencia-értéke 52,7%, ugyanez kannabiszra vonatkoztatva 49,7% volt.

 

5.4. Életkor és nemi megoszlás

 
A felmérések szerint a kannabisz használata különösen a fiatal felnőttek (15-34 éves kor) körében fordul elő, és a férfiaknál gyakoribb (2:1).

A kannabisz mint közvetítő drog

Az opiát, kokain, amphetamin, stb. használók jelentős részének a kannabisz volt az első illegitim szere, de egyes kutatók szerint a „keményebb” szerekhez fordulás inkább köszönhető az általános deviáns magatartás kialakulásának, valamint egyéb, nem mért fejlődési tényezőknek. Ezért – a későbbi tiltott szerhasználatot illetően – a kannabiszt csak egyik lehetséges tényezőnek tekinthetjük. Ezt támasztja alá Kandel „közvetítődrog-elmélete” is (Kandel 1975, 1978).

A kannabisz-használat elkezdéséről és folytatásáról a fiatalok körében végzett kutatás azt találta, hogy a használat leggyakrabban az iskolában kezdődik el, és még az alkalomszerű használat is későbbi dependenciához vezethet. A rendszeres kannabisz-használatra való áttérés inkább férfiaknál fordul elő, akiknél a hozzáférhetőség és a társakkal együtt történő használat tűnik a meghatározó elemnek. A dohányzás fontos előrejelzője mind a kannabisz-használat elkezdésének, mind a tartós kannabisz fogyasztásnak, és a fiatalok körében a dohányzás és a kannabisz-használat egyaránt kapcsolatban áll a pszichiátriai morbiditással (összefoglalásként ld. Raphael és mtsai, 2005).


 

II. Diagnózis

 

A szerspecifikus zavarok akkor állapíthatók meg, ha a kialakult tünetegyüttes közvetlenül a szer – vagy annak egyik alkotóelemének – közvetlen hatásával magyarázható (pl. intoxikáció), vagy a tartós szerhasználattal kapcsolatba hozható.

Ugyanakkor fontos megállapítani, hogy a kezelésre jelentkező kannabisz-használó döntő többsége nem beteg, nem dependens. Gyakran jelentkezik külső kényszerítő erő hatására (ez is motiváció!) pl. család, barátok, bűnüldözési szervek ösztönzésére, vagy akár panaszokat okozó enyhébb tünetek miatt.

Kiemelendő továbbá, hogy a problémás szerhasználókkal foglalkozó klinikusok tapasztalata szerint, főleg az utóbbi időben egyre több negatív hatásokat, következményeket tapasztaló kannabisz-használó jelentkezik az ellátásban (pánik, szorongás, pszichózis, flashback, deperszonalizáció, üresség-érzés, diszkomfort), melynek egyik oka az utóbbi időben egyre szélesebb körben elterjedt magasabb THC-tartalmú kannabisz lehet.

 

1. Diagnosztikus kritériumok

 
Részletesen ld. az I. sz. mellékletben. Az alábbiakban a klinikailag releváns szempontokat tekintjük át.

Intoxikáció (F 12.0)

Az eufórizáló hatás függ a dózistól, a gyakoriságtól, az applikációs formától, a fogyasztó egyéni diszpozícióitól és a szituatív kontextustól: például ha félelemmel fogyasztják a kannabiszt, akkor megnövekszik a pánikrohamok kialakulásának kockázata. A kannabisz intoxikáció fő tünetei:
A hatás általában 3-5 órán belül lecseng.

Káros használat (F 12.1.)

A BNO-10 alapján káros szerhasználattal állunk szemben, ha a szerhasználat a szerfogyasztó fizikai vagy pszichés egészségét kimutatható módon károsította, és ennek ellenére is folytatódik. A DSM-IV a szociális dimenziót emeliki, és ennek alapján a kannabisz fogyasztók között a káros szerhasználat élettartam-prevalenciája 15 % egy németországi vizsgálat szerint.

A káros használat fogyasztási mintája általában eltér az addig károsodást nem szenvedettek mintájától. A kannabiszt káros módon fogyasztók minden esetben gyakrabban, rendszeresebben és magasabb dózisban fogyasztják a marihuánát, mint az alkalmi fogyasztók.

*Kannabisz-abúzus, dependencia (függőség):

A kannabisz tartós, (csaknem) napi rendszeres fogyasztása szükséges, de nem elégséges feltétele a függőségnek! A DSM-IV-TR és a BNO-10 egyaránt meghatározza a kannabisz dependencia szindrómát. A meghatározások igen hasonlóak, a közös kritériumok a következők: 1) használat jelentős egészségi problémák ellenére, 2) képtelenség a fogyasztás kontrollálására és az absztinenciára, 3) a szer megszerzésével és használatával való foglalatoskodás, és 4) a szociális és munkahelyi szerepek jelentős zavara. Mindkét diagnosztikai rendszer magában foglalja a 5) tolerancia és a 6) megvonás kritériumait is; ennek ellenére a dependencia diagnózisa felállítható e két jellemző hiányában is. A kannabisz specifikus farmakokinetikai tulajdonságai (hosszú felezési idő, aktív metabolit, kumuláció) okozhatja a megvonási tünetekkel és a toleranciával kapcsolatos bizonytalanságokat.

Nehézségek merülhetnek fel a „kannabisz dependencia szindróma” diagnózis felállításában, mert míg néhány kritérium gyakran teljesül, a teljes szindrómát esetleg nehéz mennyiségileg verifikálni. Klinikailag a dependenciát a tolerancia és a megvonás jellemzői nélkül nehéz megkülönböztetni az abúzustól. Az abúzus fő jellemzői a következők: a szerepfunkció károsodása és a szerhasználat miatti szociális/interperszonális diszfunkció. Az abúzus abnormális és potenciálisan káros használati mintákra vonatkozik, míg a dependencia arra, hogy az illető „képtelen” a korábbi szinten működni a szer használata nélkül, illetve „képtelen” a használatát abbahagyni, így a függő egyén életterét egyre inkább a kenderfogyasztás, illetve annak beszerzése uralja. Mind az abúzus, mind a dependencia káros lehet, de a dependencia káros hatása valószínűbb és a kezelés szükségességéhez vezet. Dependenciánál a megfigyelés szerint fizikai függőségnek is jelen kell lennie, amit a fizikai megvonás és a tolerancia bizonyít, ugyanakkor – ahogy fentebb megjegyeztük – a kannabisz-dependencia kritériumai nem teszik szükségessé a tolerancia és megvonás jelenlétét a diagnózis felállításához.

A Nemzeti Komorbiditási Vizsgálat (NCS) – melyet az Egyesült Államokban végeztek – arról számolt be, hogy a felnőttek 4,2 %-a felelt meg a DSM-III-R kannabisz-dependencia kritériumainak (élettartam prevalencia). Hasonló dependencia-arányokról számoltak be Kanadában és Új-Zélandon. Az Ausztrál Nemzeti Felmérés a Mentális Egészségről és Jólétről azt találta, hogy az ausztrál felnőttek 1,7 %-a felelt meg a BNO-10 kannabisz-dependencia diagnózis kritériumainak. A leggyakoribb dependencia-tünetek között voltak a megvonási tünetek (90%), a kontrollvesztés (94 %) és a sóvárgás (53 %). A kannabisz fogyasztással kapcsolatos szer-használati zavarok száma nagyobb volt, mint bármelyik más kábítószer vonatkozású zavar, az alkohol és nikotin után.

Az Egyesült Államokban a kannabisz-dependencia kezelése kapcsán az ellátásban megjelenők száma szinte megduplázódott az elmúlt 10 évben. Bizonyíték van arra, hogy a kannabisz-dependencia szindróma létezik a kannabiszt tartósan, nagy mennyiségben használók között, akik arról számolnak be, hogy problémáik vannak kannabisz-használatuk kontrollálásával, és a használat káros következményei ellenére folytatják a kábítószer fogyasztását. Nagyméretű lakossági vizsgálatok számoltak be a kannabisz-dependencia jelentős arányairól különösen börtönökben és a hajléktalanok között.

Arról is beszámoltak már, hogy összefüggés van a kannabisz-dependencia és a mentális betegségek között. Egy 21 éves longitudinális vizsgálatban Fergusson és munkatársai (2003) azt találták, hogy a fiatalokban a kannabisz-dependencia kialakulása összefügg a pszichotikus tünetek nagyobb arányával, még akkor is, ha leszámítjuk a már előzőleg létező tüneteket és más, háttérben húzódó tényezőket.

*Noha az abúzus fogalmával kapcsolatban viták vannak, egyes bírálók javasolták ennek a kategóriának az elhagyását. A szerzők nem látták ésszerűnek kihagyni, miután az érvényben lévő diagnosztikai rendszer része.

Kannabisz-megvonás (F 12.30)

Habár a marihuána a leggyakrabban használt tiltott kábítószer az Egyesült Államokban, és használata igen gyakori más országokban is, még nem került megállapításra, hogy a krónikus használattól való megvonás klinikailag jelentős absztinencia-szindrómát eredményez-e. A kannabisz megvonás szindróma fogalom máig heves viták tárgya; ugyanis ha ilyen szindróma létezik is, a kannabisz-megvonási tünetek időbeli lefolyása és súlyossága tisztázatlan, ennek hátterében a kannabisz már említett farmakokinetikai jellemzői valószínűsíthetők. A kognitív károsodások – beleértve a figyelem és a memória deficitjeit – tarthatnak több napig is az erős kannabisz-használat abbahagyása után, ezek a hatások tipikusan 3-7 napos absztinencia után tetőznek. A kannabisz-megvonást a DSM-IV-TR nem definiálja. Ezzel ellentétben a BNO-10–ben szerepel a kannabisz-megvonás diagnózis, de nem ad a tünetekről leírást. Számos kutató leírta a kannabisz-megvonási tünetcsoportot, mely összevethető a nikotin és más szerek megvonási tüneteivel. A kannabisz megvonási szindróma magában foglalja az agresszivitást, dühöt, ingerlékenységet, szorongást, csökkent étvágyat és testsúlyt, nyugtalanságot, labilitást – beleértve a szuicidalitást – és alvászavarokat.

Az elvonási szindróma létezését a legújabb kutatások is alátámasztják. A tartós, rendszeres kannabisz fogyasztás hirtelen abbahagyása (minimum 10 órával az utolsó adag elfogyasztása után) az alábbi tüneteket okozza, melyek 7-21 napig állhatnak fenn:
Ez a tünet-együttes általában nem jelent túl súlyos állapotot (Smith, 2002).

Nemrégiben végzett kontrollált vizsgálatok további bizonyítékot szolgáltattak a megvonás szindrómára. Kouri és Pope (2000) egy a megvonási tünetekről szóló, kontrollált, prospektív vizsgálatban kaptak krónikus kannabisz-használókat (bennfekvőket) értékeltek naponta egy felügyelt, 28 napos absztinens időszakban, és az eredményeket összehasonlították egy csoport absztinens, de korábban erős kannabisz-használó, valamint egy csoport nem használó eredményeivel. A marihuána-megvonás alatt a vizsgálati személyek közül a krónikus és jelen használók között tapasztaltak jelentősen megnövekedett szorongást, ingerlékenységet, feszültséget és más fizikai tüneteket csakúgy, mint negatív hangulatot és csökkent étvágyat. Ezek a tünetek a legkifejezettebbek az absztinencia első 10 napja során voltak, de némelyik az egész 28 napos megvonási időszakban fennmaradt. Továbbá a krónikus marihuána-használók ebben a vizsgálatban sokkal agresszívebben viselkedtek a marihuána-absztinencia 3. és 7. napján összehasonlítva a másik két csoport tagjaival. Az agresszív válaszok megnövekedett szintje 28 nap után visszatért a megvonás előttire. A szerzők szerint ezek az eredmények megerősítették a korábbi véleményeket a krónikus marihuána használattal összefüggő absztinencia szindrómáról, és azt javasolták, hogy az agresszív viselkedés egy további eleme legyen ennek a szindrómának.

A módszertani problémák – mint például a minta kicsiny mérete és az a nehézség, mely e tünetek más hangulati tünetektől való megkülönböztetése – jelzik a további kutatások szükségességét. Különösen olyan személyek esetében, akiknek már korábban is volt pszichiátriai betegségük, amely a megvonási időszakban hozzájárul a tüneti képhez, és ennek ismerete fontos a kezelés tervezésekor (kettős diagnózis). Például egy vizsgálatban, melyben kannabisz-dependencia miatt az ambuláns ellátást felkereső személyek (N=54) vettek részt, Budney és munkatársai (2004) azt találták, hogy a megvonás súlyosabb volt azokban, akiknek volt már pszichiátriai tünetük. Azt is megfigyelték, hogy a pszichiátriai státusztól függetlenül a kannabisz adagolása (hányszor szívott egy nap) egyenes arányban állt a megvonás súlyosságával. Ez egybevág más kábítószer-csoportokkal, és még inkább alátámasztja azt a véleményt, hogy létezik kannabisz megvonási szindróma.

Amotivációs tünetcsoport (F 12.72)

Mind a mai napig nem rendelkezünk elegendő bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a letargiával, passzivitással, csökkent érdeklődéssel, emocionális ellaposodással járó szindróma specifikus-e a kannabiszra. Önálló diagnosztikus entitásként csak óvatosan lehet alkalmazni, mert ehhez hasonló állapotot észlelhetünk krónikus intoxikációban, negatív tüneti dominanciával jellemezhető szkizofréniában vagy anhedoniás depressziós állapotokban, és ha történetesen a beteg kannabiszt fogyaszt, akkor nem könnyű az oki tényezők megállapítása.

Kannabisz, depresszió és szorongás (F 3X.X, F 40.X, F 41.X)

A kannabisz káros hatásai közül gyakran beszámolnak szorongásos érzésekről, depresszióról, krónikus fáradtságról és motivációhiányról.

Johns (2001) adatai szerint a depressziós személyek nagyobb valószínűséggel használnak kannabiszt, és a kannabisz fogyasztása összefügg a szorongás, a depresszió és az öngyilkossági kísérletek növekedésével. Egy nagy létszámú, serdülőkből álló (13-17 év) csoportban (N=1261) azok, akik használtak kannabiszt, több internalizációs (érzelmi) és externalizációs (viselkedésbeli) problémájuk volt, mint azoknak, akik nem használtak (Rey és munkatársai, 2002). Továbbá összefüggést találtak az egyre növekvő kannabisz-használat és az egyre növekvő (szubjektíven érzékelt) depresszió-szintek között (férfiak: 2=46,9, df=3, p<0,001; nők: 2=52,1, df=3, p<0,001). Azon lányoknál, akiknek depresszió-pontja a minta felső 10 %-ában volt, ötször valószínűbb volt a kannabisz-használat, mint azoknál, akik az alsó 50 %-a estek. A depresszív zavar diagnózis kritériumait a kannabiszt használó fiúk 14 %-a, míg a nem használók 6 %-a merítette ki. A lányok esetében ezek a számok 18 százalék, illetve 6 százalék voltak. A kannabiszt használó serdülők nagyobb arányú alkoholfogyasztásról, dohányzásról és más kábítószerek kipróbálásáról számoltak be, és ennek ellenére nem kerestek meg nagyobb arányban egészségügyi szolgáltatást (mentálhigiéniai ellátás, háziorvos vagy iskolai tanácsadó).

Vizsgálatok az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Új-Zélandon egyaránt arról számoltak be, hogy bizonyíték van a kannabisz-használat és a major depresszió kockázata közötti kapcsolatra. Az Egyesült Államokban 15 éves longitudinális vizsgálat során az utánkövetéskor azt találták, hogy a kannabisz-használat négyszeresére növelte a major depresszió kockázatát (Bovasso és munkatársai, 2001). Ebben a tanulmányban a kannabisz jelentős összefüggést mutatott az öngyilkossági gondolatok és az anhedónia növekedésével.

Az ausztrál vizsgálatban, Patton és munkatársai (2005) egy nagy, 14-15 éves vizsgálati személyekből álló kohortot követtek (N=1601) 7 éven keresztül. A kutatók ismételt méréseket használva adagolás-hatás kapcsolatot találtak a kannabisz-használat, valamint a szorongás és depresszió között. Ez a kapcsolat erősebb volt a fiatal nőkben, mint a férfiakban, bár további kutatás szükséges még e területen. Az ebben a vizsgálatban résztvevők 60 százaléka használt kannabiszt 20 éves koráig és 7 százaléka volt napi fogyasztó. A heti vagy gyakoribb kannabisz-használat a tinédzserek között körülbelül kétszeres növekedést jelzett előre a későbbi depresszió és szorongás kockázatában (1,9-3,3), a lehetséges, a vizsgálat kezdetekor már meglévő zavarok miatti kiigazítást követően (Patton és mtsai, 2002). A fiatal nők esetében a napi használat összefüggésben volt a depressziós és szorongó állapotról való beszámolók esélyének ötszörös növekedésével, a más szerek időközbeni használata miatti kiigazítás után (esély-arány 5.6, 95% konfidencia intervallum 2.6-12).

A fentebb ismertetett két tanulmányban a vizsgálat kezdetekor meglévő depresszió, illetve szorongás nem jelezte előre a későbbi kannabisz használatot. Ezért ezek a vizsgálatok nem támasztják alá az öngyógykezelés-hipotézist a szorongást és a depressziót illetően.

Az új-zélandi vizsgálatban azoknál a fiataloknál, akik 18 éves korukig már három vagy több alkalommal használtak kannabiszt, sokkal valószínűbben alakult ki depresszív zavar 26 éves korban, még azt követően is, ha a másfajta kábítószerek használata miatt, korrigálni kellett az adatokat.

Szorongásos rohamok (pánik rohamok) elsősorban kezdő vagy alkalmi fogyasztóknál fordulnak elő. Ezt befolyásolhatja, hogy a füves cigaretta THC tartalma napjainkban már tág határok között változhat.

Kannabisz és mánia (hipománia)

A bipoláris zavarban szenvedő egyéneknél a szerhasználat, ezen belül a kannabiszfogyasztás is gyakoribb (Strakowski & DelBello, 2000, Sherwood Brown és tsai, 2001). Ezeknél a betegeknél gyengébb a terápiás válasz és a várható prognózis rosszabb (Sonne és tsai. 1994). A mánia és a kannabiszfogyasztás közti oki kapcsolat vonatkozásában Henquet és csoportja magas evidencia szintű vizsgálatot végzett (Henquet, Krabbendam, van Os és tsai., 2006). Ez a populációs alapú, prospektiv esetkontrollált vizsgálat azt bizonyítja, hogy a kannabisz használat emeli a mániform tünetek kialakulásának kockázatát. Pozitív kapcsolat volt kimutatható a kannabisz fogyasztás frekvenciája és a maniform tünetek kialakulásának valószínűsége között (dózis-válasz reláció). A szerzők szerint a jelenség nem a kannabisz akut hatásának tulajdonítható, hanem inkább a krónikus expozíciónak. A vizsgálat nem igazolta az önmedikalizációs hipotézist, miután induláskor (baseline) a mániás tünetek sem direkcionálisan sem statisztikailag nem jelezték a kannabisz használatot a követés során.

A reláció és kockázat pontos meghatározására még további vizsgálatok szükségesek.

 

(2. részlet)

(3. részlet)

Forrás: Országos Addiktológiai Intézet: Egészségügyi szakmai irányelv - Kannabisz használattal kapcsolatos zavarokról