A korábban földműves és torreádor férfi, 1953-ban döntött úgy, hogy belép a Trappista szerzetesrendbe. Nyolc évvel később azonban súlyos tuberkulózisa miatt, hogy társai egészségét ne veszélyeztesse, ott kellett hagynia a rendet. Ekkor megfogadta, ha felépül betegségéből, a szülői telken szentélyt épít majd védőszentje, Oszlopos Madonna tiszteletére, akihez gyógyulásáért imádkozott. Teljesítette ígéretét. Egyben magasztos életcélra is lelt. Talán ez élteti...
Két évig tartott, míg talpra állt. Azóta – ígéretéhez híven – a templomépítésnek szentelte minden idejét. "Fogadalmi templomát" több, mint 50 éve építi rendületlenül. A férfinek semmilyen építési tapasztalata nem volt. Martinezt a mukásságáról értesülő építészmérnökök önkénteskedve látják el szakmai tanácsaikkal az utóbbi években.
Konkrét építési tervei nincsenek. A katedrális úgy fejlődik, ahogy Martinez egyedül vagy önkéntesek segítségével haladni tud vele.
Katedrálisát ez az elhivatott férfi más építkezések maradványaiból, újrahasznosítható anyagokból, valamint a közeli téglagyárból kapott téglákból és adományokból építi, a mai napig.
Ahol most tart "Padre Gaudí" - én neveztem el "Gaudí atyának".
Katedrálisa 20x50 méteres, összesen 2 300 négyzetméter alapterületű, melynek központi, 12 méter átmérőjű kupolája 40 méteres magasságig ér.
Justo Gallego Martinez által megálmodott „székesegyház” számára hitének tanúbizonyságát jelenti. Don Justo a katedrálisa kapcsán csak egy dolog miatt elégedetlen: mint nyilatkozta, ha tehetné, újrakezdené az egészet, hogy kétszer nagyobbra építhesse.
Jó egészséget Tisztelendő Ember!
Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!
Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!
Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...
Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!
Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...