Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

400.000 áldozat/év


400.000 áldozat/év Több mint 400 ezer ember halálát okozzák évente a hamis gyógyszerek, illetve a legális gyógyszerek nem megfelelő használata Kínában. Hátterében a gyógyszer-hamisítványok elterjedése mellett az általános tájékozatlanság húzódik meg – írja a Háromszék független napilap.

A megdöbbentő statisztika a kínai Vöröskereszt becslésén alapul, s jelentős növekedést mutat az elmúlt évekhez képest. Az évi 400.000 halálos áldozat a közúti balesetekben országszerte elhunytaknak csaknem kétszerese (!) és a 2007-es adatok duplája.


A halálozás legfőbb okai között a hamisított, sokszor káros anyagokkal szennyezett "gyógy­szerek" szerepelnek. Emellett szintén magas a magukat orvosi felügyelet nélkül kezelők aránya. A betegek csaknem 90 százaléka szed recept nélkül receptköteles gyógyszert, azaz öngyógyszerező.

A kelet-ázsiai országban ugyanis egy megfázás esetén is kórházba kényszerülnek a betegek, ahol órákon át állnak sorban, feszült hangulatban. Sokan ezt elkerülendő egyenesen a gyógyszertárba sietnek, s maguk választanak az elérhető gyógyszerek közül.

A nem megfelelő gyógyszerhasználat mindenekelőtt a gyerekek és az idősek kö­rében szedi áldozatait. Egy korábbi felmérés szerint emiatt évente tízezer 2–7 év közötti kisgyerek süketül meg.

Évente 400 000-en válnak áldozattá - PANGEA - INTERPOL
 
A 2014 május 13-20. között zajló nemzetközi Pangea VII fedőnevű akció Magyarországon ismét rávilágított arra, hogy a legtöbb hamis, vagy illegális gyógyszert már Magyarországon is az interneten keresztül rendelik.

Egyre kevesebb az utcákon, piacokon vagy a pult alatt árult hamis és illegális gyógyszer, de megnövekedett a weboldalakon és közösségi oldalakon árult, veszélyes, hamisított, olcsó készítmények száma.

Mi mástól lehetne olcsó,
minthogy nem tartalmaz értékes, bonyolult gyógyszervegyészeti úton előállított hatóanyagot?



Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!


Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!


Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...


 Hozzászólások
Hozzászólás szövege
Ellenőrző kód

Dr. Kopácsi László
pszichiáter, life coach, benzodiazepin blogger
gyógyszer-leszokás tanácsadó
"A megosztó tudásmegosztó"
a tájékozott beleegyezés érdekében.

Nem rendelek már
Segítek Önmagán Segíteni

facebook

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Frontin, Xanax, Helex hozzászokás tesztek

Nyugtató-hozzászokás tesztek

 Frontin / Xanax / Helex (alprazolámok)
 folytatom...

Dr. Kopácsi László pszichiáter, life coach, betegbiztonsági blogger, nyugtató-, altató-, antidepresszáns-leszokási tanácsadó

Minden jog fenntartva - Online Szakvélemény Kft.
© Copyright 2008-2025

Heltai Jenő: Szabadság
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb