Hajlamosak vagyunk belekényelmesedni jól működő párkapcsolatunkba, és sokszor későn vesszük észre, hogy végérvényesen eltávolodtunk egymástól. Pedig mindig vannak intő jelek, s ha ezeket szem előtt tartjuk, megmenthetjük a szerelmünket.

Aggasztó jelzés, ha azt látjuk: a párunk rendszeresen vidáman, kirobbanó formában megy el otthonról, de amikor hazaérkezik, mindig fáradt, rosszkedvű, motiválatlan. Szívesen javítja akár hajnali kettőig is a barátja számítógépét, vagy éjszakába nyúlóan nézi a tévét, de ha este tízkor mi szeretnénk beszélgetni vele, akkor azt mondja, hogy kimerült. Amikor kettesben a partnerünknek rendszeresen nincs kedve semmihez, másoknak viszont jó szívvel ad magából, az azt mutatja, hogy kifelé nézeget a kapcsolatból, és másokon keresztül éli meg magát pozitívabbnak, energikusabbnak.

Az intimitás kerülésére utal, ha kettőnkről soha nem esik szó egymás között, csak a praktikus tennivalókról vagy a kollégák, barátok különböző ügyeiről. Feltűnhet, hogy a párunk például az egyik kolléganőjét gyakran emlegeti, és beszámol annak problémáiról. Nehéz, de ilyenkor hallgassuk meg, mert ha valaki otthon nem tud mesélni a munkahelyén megélt fontos dolgokról, az óriási távolságot teremt a partnerek között. A munkánk ugyanis olyan nagy részét teszi ki az életünknek időben és érzelmileg is, hogy ha ezt nem osztjuk meg a társunkkal, akkor ő kinn reked az életünk egy jelentős területéről.

Erőteljes figyelmeztetés, ha a partner felveti, hogy mi lenne, ha nem lennénk együtt. Annak, aki még szeret és ragaszkodik, ez szinte elviselhetetlen, hiszen azt üzeni: a párja el tudja viselni annak a gondolatát és érzését, hogy ő már nem vele van. Aki ezt gyakran – akár játékosan – szóba hozza, az fejben már „úton van”, komolyan játszik azzal az alternatívával, hogy kilépjen a kapcsolatból.

Amíg a társunk igazán közel érez minket magához, addig elfogad a hibáinkkal együtt is. De ha elkezdi szóvá tenni az összes apró hiányosságunkat, elutasítja a kedvességünket, akkor ez arra utal, hogy lélekben kilépni készül, vagy már ki is lépett a közös csapatunkból. Jellegzetes kognitív torzítás, hogy amíg szeretjük a társunkat, addig bagatellizáljuk a negatív tulajdonságait, amikor azonban képbe kerül egy potenciális másik, akihez vonzódunk, akkor szelektív módon a partnerünk nekünk nem tetsző tulajdonságait vesszük észre. Azt mondjuk: „Annyira kínos, ahogy kinéz, ahogy beszél, ahogy viselkedik!” Ilyenkor azért nagyítjuk fel a másik negatív vonásait, hogy objektív érveket találjunk az eltávolodásra.

Ha mi nem is vesszük észre, érdemes odafigyelni, amikor a környezetünk jelzi, hogy másképp viselkedik a partnerünk. Előfordulhat ugyanis, hogy túl fájdalmas lenne szembesülnünk azzal, valami megváltozott közöttünk. Ezért hárítjuk az erre utaló jeleket, és elhitetjük magunkkal, hogy minden rendben van. A kívülállók azonban távolról sokszor tisztábban látnak minket, mint mi magunkat.

Tipikus, hogy a partner a számítógépe előtt ül, ám amikor belépünk a szobába, hirtelen lehúzza az ablakot a képernyő aljára. Esetleg mindig magával viszi a telefonját, még a vécére is, vagy lekódolja azt. Hozzá kell tennem: az evolúciós megközelítés szerint a titkolózás – félrelépés esetén – annak a jele, hogy a másik nem szeretné, ha felbomlana a kapcsolat. Nem hűséges, de maradni akar. Tehát ezekből a jelzésekből eldönthetjük, van-e még esély a folyamat visszafordítására. Ha azonban közönyössé válik irányunkban, akkor érzelmileg levált rólunk. Bármilyen fájdalmas, ebben az esetben el kell fogadnunk, hogy a kapcsolat véget ért. Ilyenkor a legrosszabb, ha könyörögni és tapadni kezdünk. Hiszen olyan partnert szeretünk választani, aki magát is becsüli, aki által értékesebbé válunk. Ha kezd szürkülni a magunkról alkotott kép, akkor erőfeszítést kell tennünk, hogy az élénkebb legyen. Egy új társ mellett ez eleinte „ingyen” van – ám épp ezért csak átmeneti az élmény, hosszú távon ugyanúgy ránk köszönt a szürkeség. És akkor újra válthatunk. De jobban járunk, ha inkább változunk.



www.nlcafe.hu - Nők Lapja Psziché - Almási Kitti írása - 2012. 11. 08.