Ópiát használattal kapcsolatos problémák és betegségek kezeléséről - Addiktológiai Szakmai Kollégium irányelv

 

(3. részlet)

4. Kapcsolati és közösségi terápia (pszichoterápia, gyógyító célú foglalkoztatás)

Specifikus pszichoszociális intervenciók

Az ellátást a komplex pszichiátriai (addiktológiai, biológiai, szociálpszichiátria és pszichoterápiás) kezelési stratégia határozza meg. A pszichoszociális intervenciók a pszichofarmakológiai kezeléssel kölcsönösen javítják az ópiát-dependencia lefolyását.

A farmakoterápia elsősorban a tüneteket kezeli, a pszichoszociális beavatkozások a dependenciához társuló speciális deficiteket célozzák meg, és emocionális támogatást nyújtanak. Szerepet játszanak a relapszus prevencióban, javítják a megküzdő készségeket, a szociális funkcionálást, a munkaképességet, lehetővé teszik a független életvitelt. Ezen intervencióknak ma már számos formája van, melyek bizonyítottan hatásosak az ópiát használók kezelésében. Jellemzőjük, hogy a terápiás cél a közösségi adaptáció elősegítése, a beteg saját környezetébe történő visszahelyezése és a funkcionális kimenetel javítása.

Családterápia

A családterápia, a családot egységként/rendszerként kezelő segítő, gyógyító beavatkozás, amely kölcsönhatás, interakció, kommunikáció révén próbál változást létrehozni az élmények átélésének és feldolgozásának módjában, valamint a magatartásban, lehetőséget teremtve a családi rendszer átrendeződésére. A család- és párterápiának számos formája létezik - a viselkedésterápiás módszerektől a tárgykapcsolati-dinamikus terápiákig -, melyek mindegyike jól alkalmazható szenvedélybetegségek, vagy addiktológiai problémák megjelenése kapcsán.

A családi intervenció fő célja az ópiátfüggőségben pl. a pszichoedukáció, a beteg relapszus rizikójának csökkentése, a családi rendszer kiegyensúlyozottabb működése, egyértelműbb kommunikáció, stb. Ez javítja a kliens életvitelét, csökkenti a család terheit, növeli problémamegoldó készségüket (K).

A terápia során a kliens és hozzátartozói tervezett és didaktikus módon oktatást kaphatnak a betegséggel kapcsolatos minden fontos kérdésről, beleértve a legkorszerűbb biológiai ismereteket, a gyógyszeres kezelés irányelveit, a mellékhatásokat, a korszerű pszichoszociális terápiákat, önsegítés lehetőségeit. Külön hangsúlyt kapnak a korai figyelmeztető tünetek megismerése.

Kognitív- viselkedés terápia, visszaesés-megelőzés

Szupportív, nem fenyegető légkörben a páciens és a terapeuta közösen határozzák meg a módosítani kívánt céltüneteket, melyeket aztán specifikus technikákkal vélekedésmódosítás, gondolat stop, a természetes megküzdő mechanizmusok segítségével igyekeznek kontroll alá vonni (M).

Szupportív terápia, pszichoterápiás betegvezetés

Pszichoterápiás szemlélettel vezetett célzott beszélgetések, melyek a beteg problémáinak felismerését, életvezetési nehézségeinek megoldását, egyéb kezeléseinek segítését és kiegészítését szolgálják. Csatlakozhat osztályos vagy ambuláns pszichoterápiához is, követési jelleggel. A farmakoterápia kiegészítéseként jöhet szóba. Osztályos kezeléseknél pszichoterápiás betegvezetés, ambuláns kezelésnél követés.

Pszichoanalitikusan orientált pszichoterápia

A pszichoanalízis dinamikus szemléletére építő, nem időhatáros egyéni terápia, amely több paraméterében eltérhet a standard analízistől a beteg terápiás terhelhetőségének függvényében. Feltáró módszer, amely a személyiség átdolgozásán keresztül éri el a tünetek javulását és a személyiség változását.

Önsegítő csoportok

Az önsegítő csoportokkal kapcsolatban kevés kontrollált vizsgálat áll rendelkezésre, mely ezen csoportok sajátos működésmódjából, hagyományaiból ered, de néhány adat és a tapasztalatok szerint javítja vagy akár meg is szüntetheti a tüneteket. Javítja az életminőséget és a szociális hálót, jobb mindennapi funkcionalitással jár együtt, csökkenti a hospitalizációk számát és hosszát. Elsődlegesen a teljes absztinenciát célozza meg, intézményesült formája a Minnesota-modell.

Esetmenedzselés

Ennek a beavatkozásnak a célja, hogy a páciens ne vesszen el a különböző ellátási formák, közösségi szervezetek, programok között. Egy úgynevezett esetmenedzser segíti a beteget, hogy a különféle ellátó szervezetek által nyújtott tevékenységeket koordinálja, folyamatossá és átfogóvá tegye a páciens számára. Segít például a szociális támogatások megszerzésében, munkahelykeresésben, megpróbálja elérni a klienst, ha nem jelentkezik gondozáson. Integrált terápiás rendszerek esetén kifejezetten hatékony.

Gyógyító célú foglalkoztatás

A munkaképesség helyreállításának eszköze a gyógyító célú foglalkoztatás segítségével teljesítmény-centrikus termelő tevékenység célzott alkalmazása, amely a kliens szomatikus és pszichés állapotának javulását, személyiségének integrálódását és gazdagodását, munkaképességének társadalmilag elfogadott szintre emelését szolgálja a mielőbbi rehabilitáció érdekében. Nem tekinthető munkaterápiának a kliens terápiás cél nélküli dolgoztatása, megmaradt munkaerejének kihasználása. A munka lehetőleg kiscsoportos keretek között folyik, hogy érvényesüljenek a csoportdinamikai hatások.

Addiktológiai konzultáció

Legrövidebb út a terápiás segítség biztosítására. Az ellátást a komplex pszichiátriai (addiktológiai, biológiai, szociálpszichiátria és pszichoterápiás) kezelési stratégia határozza meg. A pszichoszociális intervenciók a pszichofarmakológiai kezeléssel kölcsönösen javítják az ópiát-dependencia lefolyását. A farmakoterápia elsősorban a tüneteket kezeli, a pszichoszociális beavatkozások pedig a dependenciához társuló speciális deficiteket célozzák meg és emocionális támogatást nyújtanak. Szerepet játszanak a relapszus prevencióban, javítják a megküzdő készségeket, a szociális funkcionálást, a munkaképességet, lehetővé teszik a független életvitelt. Ezen intervencióknak ma már számos formája van, melyek bizonyítottan hatásosak az ópiát használók kezelésében. Jellemzőjük a terápiás cél-, a közösségi adaptáció elősegítése, a kliens saját környezetébe történő visszahelyezése és a funkcionális kimenetel javítása.

 

7.4. Az ellátás megfelelőségének indikátorai, eredményesség-vizsgálatok

 
Célja a terápiás intervenciók célkitűzéseinek megfelelően vizsgálni azok megvalósulását. Eszközei elő-, utóvizsgálatok, ill. összehasonlító vizsgálatok kontrollcsoportokkal. Az addiktív kórképek terápiás változásainak sokdimenziós volta miatt számos mérőeszközt szükséges használnunk. Elengedhetetlen ugyanakkor egy vezérelv, egy jól követhető séma megléte a megfelelő végső becslés kialakításához.

Lambert (1990) az alábbi konceptuális sémát javasolja a terápiás kimenet eredményességi mérésének megtervezésére.
 

Az adatok tartalma	Az adatgyűjtés módszerei	Az adatok forrása	Az adatgyűjtés időzítése
Intraperszonális	Értékelés	Önbeszámoló	Egyszeri mérés
♦  Érzelem	Leírás	Kiképzett megfigyelők	Ismételt mérés
♦  Viselkedés	Megfigyelés	Releváns környezet tagjai	Mérési mintázat
♦ Kogníció	Állapot	Terapeuta
Interperszonális		Intézményi
Szociális jártasság (social-role performance)

 
Az adatok tartalma három osztályba sorolható: intraperszonális, interperszonális és szociális jártasságbeli adatok: a hangulati állapot, a pszichopatológiai tünetek, az önszabályozás és önkontroll jellemzői, stb. A kategóriák az egyéni, tüneti zavarjelektől a másokkal való intim kapcsolatkészség és a szélesebb társadalomhoz való viszony mutatójáig terjed. Az intraperszonális változók érzelemre, viselkedésre, kognícióra történő elkülönítése azért indokolt, mert bizonyos terápiás megközelítések eltérő hangsúlyt helyeznek e tényezőkre.

Az adatokat különféle módszerekkel lehet összegyűjteni, különféle időpontokban. Ez a konceptuális modell - a terápiás orientációtól függetlenül - egységes keretet ad az eredményesség monitorizálásához. Érdemes legalább kétféle módszert alkalmazni, mert azok a változás különböző szempontjait ragadják meg, ugyanakkor a konvergens validitás jelensége miatt a különféle módszerek alkalmazása megerősíti az eredményeket.

Szakmai munka eredményességének mutatói

A hosszú távú szubsztitúciós gyógyszeres és pszichoterápiás kezelések hatékonyságának értékeléséhez intézményi és egyéni indikátorok monitorozása ajánlott.

Intézményi szintű indikátorok:
Kémiai indikátorok, amelyek alkalmasak az illegális drogfogyasztás monitorozása, és a szervezetben lévő drogok kimutatására. A vizsgálatokat időszakosan, véletlenszerűen a vizelet és a nyál minták ellenőrzése útján végezzük általában 1 hónap után, majd 3 havonta, minimum évi négy alkalommal.

Egyéni indikátorként használhatjuk az ASI (Addiktió Súlyossági Index) teszt felvételét, amelyet a kezelésbevételkor, ezt követően 3 hónap múlva, majd minimálisan évente alkalmazunk

Kezelési Igény Indikátor TDI (Treatment Demand Indikátor) ez része a pszichoaktív szerek használatával kapcsolatos európai adatgyűjtésnek. A TDI epidemiológiai kulcsindikátor, amely az EU tagállamokban a kábítószer fogyasztás és következményei összehasonlítását biztosítják. A problémás kábítószer-fogyasztók (injekciózás, többféle kábítószer együttes használata) kiterjedésére vonatkozó információk nagy segítséget jelenthetnek az ellátások használati mintáinak feltérképezésében, az erőforrás igények felmérésében, valamint a kábítószer-használóknak szánt ellátás tervezésében és értékelésében.

 

IV. Rehabilitáció

 
A kábítószer-függőségtől való megszabadulásnak csak első lépése a fizikai függőség legyőzése, a drog elhagyása. Sokkal nehezebb és hosszabb a személyiség újraépítése, egy józan életforma kialakítása . Ez egy olyan szocializációs folyamat, melynek során igen sok készséget kell az érintettnek megtanulnia a drogmentes életvitel megtartásához, és számos rögzült hibás tulajdonságán kell változtatnia. A rehabilitáció vizsgálattal kezdődik - a pszichiátriai diagnózist követően - a kliens megmaradt képességeinek felmérése, rehabilitációs motivációs szintjének meghatározása, másfelől környezete által elvárt készségek számbavétele. A kliens egyéni szükségleteiből kiindulva, az ő aktív és felelős részvételével az egyénre szabott célkitűzések meghatározásával kerül sor a rehabilitációs terv kidolgozására, mely magába foglalja a rehabilitációs diagnózis alapján szükségesnek mutatkozó további farmakoterápiás- és a pszichoterápiás teendőket, illetve a folyamat kibontakozását elősegítő szocioterápiákat.

A rehabilitáció lényege - a humán tevékenységek teljes skáláját felölelve -, a társas kapcsolatok dinamikájára építve, a szociális tanulás és a kreatív önmegvalósítás elősegítése.

 

1. A szocioterápiák legfőbb jellemzői

 

2. A szocioterápiák legfőbb formái

 

2.1. Foglalkozásterápiák

 
Közös jellemzőjük az élménycentrikus, a személyiség kreatív-alkotó erőit felébresztő és fejlesztő, az individualizáció kibontakozását és a hatékony viselkedés elsajátítását célzó eljárások, melyek sokszor épp a munka világának antitéziseként, a szabadidő tartalmas kitöltésére való felkészítést szolgálják, és segítenek kialakítani a szociálisan funkcióképes, tartósan adaptív, ellenpontozási lehetőségekkel rendelkező életvitelt.

Formái:

2.2. Szociális készségek tréningje

 
A szociális készség tréning célja az önálló életvitelre való felkészítés, amely egyfelől magába foglalja az adekvát, kommunikációra kész, hatékony, problémamegoldó és önérvényesítő viselkedés megtanulását, a betegségét megismerni akaró és azzal együtt élni tudó attitűd kibontakoztatását; másfelől biztosítja a teljes értékű mindennapi élethez szükséges készségek és képességek kialakítását, a megfelelő jártasságot az élettevékenységek összességében. Ezek a tréningek nélkülözhetetlenek, mert megfelelő szociális készségek hiánya esetén rehabilitációs törekvéseink szükségképpen eredménytelenek maradnak.

Formái:
 

2.3. Közösségi terápiák

 
Célja a közösség kialakítása, a közösség gyógyító erejének kiaknázása, fokozatosan az önsegítő-csoportokhoz való tartozás szükségletének felébresztése.

Formái:
 

3. A rehabilitáció intézményei

 
A krónikus betegek tartós gyógyítását, rehabilitációját, valamint a számukra szükséges védett környezetet nappali és éjszakai kórházak, védett műhelyek és védett szállások, átmeneti és kiegészítő intézmények formájában lehet biztosítani. Ezek megteremtése az intézményfenntartók (az állam, az önkormányzatok, karitatív szervezetek, drog betegekkel foglalkozó közhasznú alapítványok ill. egyházak) feladata. A Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége 2003-ban kidolgozott egy minőségbiztosítási rendszert a korszerű terápiás módszerek felhasználására.


 

V. Gondozás

 
Szakmai, módszertani ajánlás határozza meg a drogambulanciák, TÁMASZ és addiktológiai gondozók, pszichiátriai gondozók, gyermek- és ifjúsági gondozók működését, továbbá számos szociális- és civil szervezet működik e területen. E tevékenységbe lenne fontos az egészségügyi alapszolgáltatók (családorvosok) bevonása is.

Az addiktológiai, pszichiátriai gondozás során az addiktológiai betegségben szenvedők tartós ellátását, utánkövetését team-ben, hálózatban végzi a területen működő szolgáltatók, szakemberek csoportja, a betegség minden fázisában, területi ellátási kötelezettséggel. A gondozást végző munkacsoport tagjai pszichiáter, addiktológus szakorvos, klinikai szakpszichológus, szociális munkás, szakképzett gondozó, addiktológiai konzultáns, ill. háziorvos.

 

1. Rendszeres ellenőrzés

 
Az ópiát függők gyógykezelése és gondozása során szükséges a rendszeres személyes találkozás a gondozó intézményben vagy esetenként a beteg lakókörnyezetében, lehetőleg a család bevonásával, a beteg állapotától függő gyakorisággal. A gondozás során a beteg együttműködését segítünk fenntartani, az esetleges gyógyszeres kezelés hatékonyságát ellenőrizhetjük, a relapszus korai jeleit észlelhetjük, a szociális és teljesítményfunkciókat javíthatjuk, szociális támogatást nyújthatunk. Ebben segít a gyógyszeres kezelés, a pszichoterápia és az egyéb pszichoszociális intervenciók.

 

2. Megelőzés

 
Az ópiát-használók gondozásában a relapszus megelőzése alapvető jelentőségű, amelyhez elengedhetetlen a megfelelő terápiás kapcsolat. A pszichoedukációs oktatás révén a beteg megismeri betegsége természetét, a visszaesések jeleit, és ismeretei segítenek az állapotrosszabbodás kivédésében.

A megelőzés összetevői:
Elsődleges prevenció (megelőzés)

A drog használat megelőzése ugyanúgy szakmai, mint családi-, kortárs-, vagy éppen társadalmi feladat. A drogmentesek megóvását jelenti. Olyan egészségszemlélet és életmódi szokásrendszer kialakítása, amelyek hatására a fiatalok társadalmilag elfogadott módon értékelik és viszonyulnak a szerfogyasztáshoz. Eredményes védelemi stratégiát alakítanak ki a kábítószerek fogyasztására történő csábítási helyzetekre.

Másodlagos prevenció (gyógyítás)

A szerhasználók ártalomcsökkentő hatású megóvása a legkisebb biológiai, pszichológiai és társadalmi károk elszenvedése céljából. A felvilágosító munka kiemelt fontosságú, különösen a hatások, valamint a különböző használati módok tekintetében. A szerhasználók a kezdeti stádiumban (különösen az alkalmi használók), még a függőség problémái nélkül vehetnek részt a kezelésen.

Harmadlagos prevenció (rehabilitáció)

A használók, a függők gyógyítását, valamint a szermentes függők visszaesésének megakadályozása. Fő cél a sóvárgások terápiás kezelése és a reszocializáció.

A kezelés része a múlt feltérképezése, a fogyasztási szokások megismerése, a segítő személyek megnyerése és az erre épülő terápia (egyéni, család, csoport), illetve konfliktuskezelés. A „megcsúszások„ kezelése, visszaemelés.
A motiválatlan, erőltetett leszoktatási procedúra kudarcot jelent és a megváltoztathatatlanság élményét jelenti, ami így a szerhasználó életmód folytatására szocializál.

A kortárs segítők, vagy sorstársak irányított bevonása a rehabilitációs kezelésbe igen kedvező hatású. A rehabilitáció időszakában a szermentes szocializáltabb életforma segíti helyreállítani a családi kapcsolatokat, munkavállalást tesz lehetővé. Javul a fizikai, pszichikai jólét és csökken a közvetlen kriminalizálódás veszélye.

 

3. Lehetséges szövődmények

 
Az intravénás használat lehetséges szövődményeinek kockázatát csökkenteni lehet megfelelő számú és helyű tűcsere programmal, és a megfelelő pszichoedukáció segítségével.

A szövődmények kezelése a társszakmák bevonásával, az ellátás szükségessége szerinti osztályon, ambulancián (belgyógyászat, kardiológia, fertőző) történjen.

 

4. Kezelés várható időtartama, prognózis

 
Az ópiátfüggőség és a szövődményeinek kezelése évekig tartó ellátást, gondozást igényel.

Az első a kórházi kezelés, az intoxikáció és a megvonási tünetek rendezése átlag 7-14 napot vesz igénybe. Szövődménymentes esetekben is a prognózist a további gyógykezelés elfogadása és a beteg motivációja befolyásolja. Az utókezelés prognózisa a genetikai, szociokulturális adottságoktól, a betegség és a további gyógykezelés motivációjától függ, javasolt minimum 12 hónap. A pszichiátriai, neurológiai és belgyógyászati szövődmények is sokszor több hónapos gyógykezelést, gondozást, tartós elhelyezést is igényelhetnek.


 

VII. Melléklet

 

1. sz. Melléklet

 
Az evidencia szintek meghatározása

Az orvosszakmai jellegű közleményeken alapuló (evidence based) megállapítások irodalmi hátterét e protokollban az adott rész, mondat ill. bekezdés végén jelöltük az alábbiak szerint:

2. sz. Melléklet

 
Az ópiátfüggők kezelésének algoritmusa



Opiát algoritmus melléklete

Kontrollált dependenciát biztosító opiát agonisták:

Szintetikus agonista:
Metadon („A” evidenciaszint)

Partialis agonista:
Buprenorphin („A” evidenciaszint)
Magyarországon nincs forgalomban.

Nem szelektív agonista:
Tramadol („C”evidenciaszint)
Jelenleg ezen indikációval Magyarországon nem rendelhető.

A fenntartó kezeléseknél is az elsődleges célnak az absztinencia elérését kell tekinteni, mivel még a gyakori kontrollok mellett is „utcai droggá”, árucikké válhatnak, a fenntartó szerre is kialakulhat tolerancianövekedés és megvonási tünetek.

Kevert agonista és antagonista szer

Buprenorphin-naloxon
A metadon esetében felmerülő utcai kereskedelem a Suboxone esetében nem várható. Mindezek alapján a Suboxone első választású szerként javasolható opiát szubsztitúciós szer. A Suboxone, szubsztitúciós alkalmazása mellett absztinencia-orientált programok előkészítéseként is adható. („A” evidenciaszint) .

Opiát antagonisták:

Naloxon, Naltrexon
Az opiát agonista blokkolja az eufóriáért felelős receptorokat, jelenlétében tehát hiába adagolják az eredeti szert, az örömérzés, a heroin mámor elmarad, így nincs késztetés a szer további használatára. A betegek nem kedvelik a naltrexon terápiát, mivel a sóvárgás és a diszkomfort érzés tartósan fennmarad. A kezelés előnye, hogy a gyógyszerhez jutás miatt orvosilag a beteg kontrolált, egyéni és csoport pszichoterápiás kezelésekbe vonható és eredményesebb az együttműködés.(„A” evidenciaszint)

Addiktológiai kezelések követelményei a drogmentes állapot elérésére

A drog dependens betegeknél a megvonási tünetek, a kockázat csökkentése, és a relapsus prevenciót elősegítő kezelés indítására, valamint a tartós drogmentes állapot fenntartása az elsődleges stratégiai cél. A beteg együttműködésének megnyerésével, a lehető legkorábbi szakban a súlyos tolerancia kifejlődése előtt el kell kezdeni a biológiai kezelést, egyidejűleg ha lehet egyéni vagy kiscsoportos pszichoterápiák, kognitív és viselkedésterápia, családterápia, foglalkozásterápia indításával. Az alkalmazott készítményt lehetőleg mindig monoterápiával indokolt kezdeni, és a terápiában hatékony dózist használni. Nem szükség az alkalmazási előírásoktól lényegesen eltérő, vagy a napi maximális adagot meghaladó dózisok alkalmazása, mivel terápiás előny nélkül a szövődmények és a mellékhatások kockázatát fokozzuk. A drog dependens betegeknél nem engedhető meg a gyógyszermentes (drug free) hétvégék a visszaesés veszélye miatt. A drog dependens betegeknél eredményes kezelés időtartamát 6 hónapig érdemes fenntartani a korai relapsus elkerülése, a toleranciát kialakító neurobiológiai folyamatok rendeződése céljából („A evidenciaszint).

A hazai és a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott addiktológiai szerek: (kontrollált vizsgálatok ellenére a hazai törzskönyvi engedélyben drogmegvonás nem szerepel)

Alfa-2-adrenerg agonista kezelés (tizanidine, lofexidine)
Az ópiát megvonási tünetek kialakulását gátolni lehet alfa2-adrenerg-agonista tizanidin adásával. A szer az akut megvonási tünetekre kifejezett protektív hatását mutat ópiát megvonás során („C” evidenciaszint). Jelenleg ezen indikációval Magyarországon nem rendelhető.

Nagypontenciálú benzodiazepinek (alprazolam, clonazepam)
GABA-A receptorok aktivitását fokozva csökkentik a heroin okozta dopamin felszabadulást a mezolimbicus területen és a nucleus accumbensben, ezzel a heroin jutalmazó, megerősítő hatása és a sóvárgás, valamint a megvonási tünetek lényegesen mérséklődnek illetve megszűnnek („B” evidenciaszint).

5-HT3 antagonisták (ondansetron)
Az ondansetron, genisetron, az 5-HT3 receptor szuperszelektív kompetitív antagonistái gátolják a dopamin felszabadulást mesolimbicus regió és a és a nucleus accumbens területén, emiatt a heroin megvonás és sóvárgás tüneteit mérsékli.(„B” evidenciaszint). Jelenleg ezen indikációval Magyarországon nem rendelhető.

Topiramát
A GABA-A receptor aktivitásfokozódás jelentősen csökkenti a heroin kiváltotta dopaminszint növekedést, ezáltal mérsékli a heroin sóvárgást, a jutalmazó, euforizáló és megerősítő hatásait, valamint a megvonási tüneteket („B” evidenciaszint). Jelenleg ezen indikációval Magyarországon nem rendelhető.

5-HT3 agonista és alfa-2 adrenerg gátló (mirtazapine)
A két támadáspontú szer serkenti a szerotoninerg neurotranszmissziót, blokkolja az 5-HT2 és az 5-HT3 receptorokat, befolyásolja a mű, delta kappa-1, és kappa -2 ópiát receptorokat. ezáltal az ópiátok euforizáló hatását megszünteti, a megvonás tüneteit és a megvonást követő depressziós állapotokat jelentősen mérsékli („C” evidenciaszint). Jelenleg ezen indikációval Magyarországon nem rendelhető.

UROD
Turbó módszerrel egy nap alatt, benzodiazepin narkózisban, intenzív osztályon fájdalommentesen történik a heroin megvonás. Alvás közben kémiailag naloxonnal lekötik. az ópiát mű agyi receptorokat, amelyeken a heroin váltja ki az eufóriát. A fizikai függés megszüntetése önmagában nem vet véget a kábítószertől való függésnek. Az ilyen turbó eljárás után ötnapos szigorú pszichiátriai megfigyelésre van szükség, majd minimum egyéves rehabilitációra (K). Hazánkban nem engedélyezett.

Komorbid pszichiátriai betegségek kezelése (a pszichiátriai elfogadott gyakorlatnak megfelelően)
Visszaesés megelőzés, relapszus prevenció  

(1. részlet)

(2. részlet)

(4. részlet)

Forrás: Addiktológiai Szakmai Kollégium és Országos Addiktológiai Centrum: Egészségügyi szakmai irányelv - Ópiát használattal kapcsolatos problémák és betegségek kezeléséről