Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

A karrierizmus megbetegíthet: tesztelje magát!


A KARRIER MEGBETEGÍTHET: TESZTELJE MAGÁT!


Az ilyen típusú tünetegyüttesből nem könnyű kigyógyulni, de nem szabad feladni.

Workalcoholism – így nevezik angolul a munkamániát, amely nevének megfelelően komoly addikciót takar. Az ebben szenvedők szinte észrevétlenül csúsznak bele egy olyan állapotba, amelyben az öröm és az önigazolás egyetlen forrása a munka, amely szinte minden mást kiszorít az életből. A következmények pedig nem csak lelki, de testi problémákban is jelentkeznek - világosít fel dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája, az orvostkeresek.hu szakértője.
 

NEM ÚJKELETŰ JELENSÉG


Sokan magától értetődőnek tekintik, hogy a munkamánia korunk tipikus menedzser-betegsége, de érdekes adat, hogy az író Gustav Flaubert már 1852-ben jelentetett meg megfigyeléseket a túlzottan munkájukba temetkező emberekről. Ferenczi Sándor pszichoanalitikus 1919-ben írt például a vasárnapi neurózisról, amelynek okát a munkája nélkül maradt ember céltalanságában kereste.

Mai értelemben a munkamánia leírása: olyan függőségi állapot, amelyben a munka drogként funkcionál, az élet egyetlen értelmévé válik, háttérbe szorítva a társas, szociális és családi kapcsolatokat. Ez pedig nyilvánvalóan az érzelmi kiüresedéshez, illetve akár összeroppanáshoz is vezethet, ha az érintett nem kér idejében segítséget.

Ma, amikor a közép- és felsővezetők 70-80 százaléka heti 60 órát is dolgozik, fontos elkülöníteni a kitartó munkát a munkamániától. A fő különbség talán abban áll, hogy a mániás egyáltalán nem élvezi a tevékenysége gyümölcsét, sőt, inkább folytonos rossz érzésekkel küzd, ráadásul a szabad idejét sem tudja örömszerző tevékenységekre fordítani.

Eleinte még csak azt tapasztalhatja a környezete, hogy egyre több időt fordít a munkájára, kevesebb időt szánt viszont a barátaira, családjára. Később már nem is lehet ezt szóba hozni előtte, hiszen agresszívvé válik, ha akadályozzák a ténykedéseiben. A következő fázisban a fordított hatékonyság jelentkezik, vagyis bár egyre többet vállal, egyre kevesebb feladatát tudja tökéletesen elvégezni. Végül eljut arra a szinte, amikor úgy érzi, teljesen kimerült, eljutott energiái határáig, számtalan fizikai panaszt észlel magán. Sajnos, a legtöbben már csak ilyenkor fordulnak orvoshoz, és elsősorban a testi panaszaik miatt.

Fizikai következményei a munkavégzés közben átélt extrém stressznek "köszönhetőek":

 szív- és érrendszeri betegségek
 gyomor-, és nyombélfekély
 szenvedélybetegségek (italozás, dohányzás)
 

SZAKSZERŰ SEGÍTSÉG


Akik testi problémáikra keresnek gyógyírt, gyakran jutnak el belgyógyászhoz, kardiológushoz. Azok viszont, akik belátják, hogy esetleges pánikbetegségük, depressziójuk is kezelést igényel, fontos lépést tesznek meg azáltal, hogy felkeresnek egy lélekgyógyászt. Fontos tudni, hogy egy ilyen típusú tünetegyüttesből nem könnyű kigyógyulni, de a visszaesések után sem szabad feladni. A fő feladat, hogy meg kell tanulni lassítani, nemet mondani és az élet más területeire is helyezni a hangsúlyt.

Akinek a személyiségébe kódolva van a megfelelni vágyás, az önigazolás kényszere, a munkamániát gyakran váltja egy másik, túlzásba vitt tevékenységre, például sportolásra. Az ilyen jellegű szenvedélybetegeknél beválhatnak a kommunikációra és hatékony konfliktuskezelésre irányuló családterápiák, esetlegesen gyógyszerszedés mellett. De mivel minden egyes eset mögött egyedi motívumok húzódnak meg, kizárólag a szakemberrel folytatott terápia vezethet tartósan eredményre.
 

TESZTELJE MAGÁT: VAJON KÉRNIE KELL A SZAKEMBER SEGÍTSÉGÉT?

SZELLEMI, LELKI JELEK

1. Meg tudja osztani a feladatait másokkal?
2. Jó érzéssel tölti el, ha befejezett egy feladatot?
3. Létezik olyan szabadidős tevékenység, amellyel örömmel foglalkozik?
4. Mesél a családjának a dolgairól?
5. Képes rá, hogy egyszerre csak egy dologra koncentráljon kitartóan?

Ha kérdések zömére a válasz: nem, akkor érdemes végiggondolnia, valóban sikerült-e az összhangot megtalálnia a munka és a magánélet közt. Amennyiben gondjai vannak e téren, keressen fel egy szakembert!

FIZIKAI JELEK

1. Gyakran küzd fejfájással, esetleg hasgörccsel?
2. Éjjel nem tud aludni, nappal pedig fáradt és nyugtalan?
3. Tapasztalt már légszomjat vagy mellkasi fájdalmat?
4. Jelen van-e az életében az allergia, az emésztési zavarokkal, esetleg tic (akaratlan idegrángás)?
5. Hajlamos a feledékenységre, és egyre nehezebben összpontosít?

Amennyiben a kérdésekre nagyrészt „igen"-nel válaszolt, ajánlatos pszichológushoz, pszichiáterhez, pszichoterapeutához fordulnia, hiszen Önnél már fizikai szinten is jelentkezik a lelki probléma.



www.weborvos.hu - 2009-10-06


Dr. Kopácsi László pszichiáter szakorvos, life coach, gyógyszer-optimalizási szakértő - Benzo Blog, nyugtató hozzászokás, nyugtató függőség, altató hozzászokás, altató függőség
Dr. Kopácsi László
pszichiáter szakorvos
gyógyszer-optimalizási szakértő
a tájékozott beleegyezést szolgálva
Nyugdíjba mentem, de
SEGÍTEK
NYUGTATÓTÓL
SZABADULNI

 
Szabadulna nyugtatótól? Frontin? Xanax? Rivotril? Loranxil?
 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Nyugtató, altató, antidepresszáns előtt! Katt ide!

 
Szorongásoldó, altató és antidepresszáns kezeléseket kezdőknek!

Frontin, Xanax, Loranxil, Rivotril stb. - Nyugtató önellenőrző teszt

Frontin, Xanax, Alprazolám, Loranxil, Rivotril, Elenium, Rudotel stb. - Nyugtató önellenőrző teszt

Mielőtt az oldalon olvasottakat alkalmazná

A stresszdoktor.hu oldalon található információk a tájékozódást szolgálják. Nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, pszichiátriai diagnózist és terápiás javaslatot. 

Nyugtatót, altatót és antidepresszánst az itt olvasottak alapján ne kezdjen el, ne hagyjon abba, és adagolását se módosítsa önállóan. Panaszaival forduljon kezelőorvosához! Az oldal üzemeltetője az oldal használatával kapcsolatban kizár minden felelősséget!

Részletes Adatvédelmi és Jogi nyilatkozat

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb