Katasztrófák árnyékában - Nők Lapja Psziché 2015.03.

Bár a terrortámadások és katasztrófák rémképe is megkeserítheti az életet, dr. Kopácsi László győri pszichiáter és life coach szerint jóval több embert érint a repüléstől való rettegés. Pedig manapság - a megtett kilométerekre jutó balesetek számát tekintve - egyértelműen a légi közlekedés kockázata a legkisebb. Ez aligha tudatosult abban a fiatalasszonyban, aki a Kanári-szigeteken azért szorult kórházi kivizsgálásra, mert az első repülőútján pánikrohamot kapott, és az a leszállás után sem csitult. Vele Kopácsi doktor Skype-on konzultált, hogy hazafelé legyen mersze repülőre ülni. Másik páciensének, egy üzletembernek rendszeresen kellett utaznia, rajta „némi megerősítés”, a felszállások előtt bevett, minidózisú szorongásoldó és az életmód-terápia segített.

„A legrosszabb, amit a repülésfóbiás ember tehet, hogy elkerüli a repülést vagy annak élményét úgy, hogy leissza, begyógyszerezi magát, mondván, hogy a gépen úgyis megint rosszul lesz meg biztosan újra bepánikol. Az új tapasztalatoktól való menekülés igazi tévút a folyamatos gyakorlással járó »tanulmányi kirándulás« helyett. Súlyos esetben keressen fel olyan szakembert, aki kognitív viselkedésterápiával, relaxációval, hipnózissal kezelni tudja a problémát. És legyen türelmes! Lépésről lépésre fog haladni, újra megtanulja a szorongásmentes légi közlekedést” - mondja a szakember, majd Henry Fordot idézi: „Akár azt gondolod, hogy sikerülni fog, akár azt, hogy nem: ­ igazad lesz!”
 

Dr. Kopácsi László szerint mivel Magyarország ahhoz nem elég komoly tényező a világpolitikában, hogy bárki foglalkozzon velünk, a „terrorfenyegetettség-érzés” egyértelműen csak a média hatása.

„Bármennyire távol történnek tőlünk ezek az események, bármennyire is valószínűtlen, hogy ilyen cselekmények célkeresztjébe kerüljünk, ha a hírszerkesztők behozzák őket az otthonainkba, elkezdünk a témában kutatni a neten, és onnantól a szörnyűségek hatása alá kerülünk” - mondja László, és hozzáteszi: érdemes lenne elgondolkodni az írástudók felelősségén is.

Noha a repüléssel és a bombatámadással csak a modern embernek kell szembenéznie, ez a félelemtípus egyidős az emberiséggel.

„Már a vaskorban is voltak megfélemlítő stresszorok, például a tűz, a villámlás, a dörgés, a csúszó-mászók vagy az ellenségesen fellépő embertársak - magyarázza a pszichiáter.

- Ezek az ősi minták, de a kontrollvesztés miatti félelem terhét még ma is sokan cipelik. A különböző katasztrófáktól, támadásoktól, szerencsétlenségtől való félelem közös tőről fakad, az érintettek egytől egyig az aggódósak közé tartoznak. Az ő alapszorongásuk az élethelyzetekről függetlenül nagyobb az átlagosnál, szinte mindentől szorongnak, ami elképzelhető. Ennek a neuroticizmusnak több gyökere is lehet: a családból hozott gondolkodási-viselkedési minta, a genetika, a kellemetlen személyes tapasztalatok, az elégtelen stresszkezelés és a hiányos társas támogatás. De akármitől is féljen a páciens, hatékony kezelés és/vagy öngyógyítás nélkül a provokáló helyzetekben minden fóbia pánikrohamba torkollik.”

Azoknak, akiknek a környezetében valaki hasonló gondokkal küzd, megértéssel érdemes az illető felé fordulniuk.

„Ne minősítsék »te-közlésekkel« akaratgyengének vagy hisztisnek, próbálkozzanak inkább »én-közlésekkel«, például így: »szerintem nemsokára minden rendben lesz«, »voltam már én is hasonló helyzetben« - magyarázza a szakértő. - De öleléssel, együtt érző kézszorítással, figyelemeltereléssel is hatékony támaszt nyújthatunk nekik. Ha a pánikrohamtól szenvedő zihálva kapkodja a levegőt, sokat segíthet, ha egy méretes papírzacskóba lélegzik folyamatosan a roham elmúltáig.

Fontos, hogy orvosi vizsgálatokkal mielőbb zárják ki a rosszullét esetleges (nagyon ritka!) szervi okait. Ha az aggódók úgy érzik, félelmeikkel nem képesek egyedül megküzdeni, keressenek fel szakembert! Pszichiáterként is azt mondom, hogy először klinikai szakpszichológushoz menjenek, mert ő gyógyszermentesen, pszichoterápiás újratanulással segíthet a felépülésben. Ha tehetik, kerüljék az »agyongyógyszerezést«.”