Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Stresszhelyzet és relaxáció



 

STRESSZHELYZET ÉS RELAXÁCIÓ


Cikkek sorát olvashattuk az év végi ünnepek kapcsán a stresszállapotról, amit aktuálisan az ünnepi felkészülés, a vásárlások és ajándékozások izgalmai kiválthatnak szervezetünkben. Vannak-e előnyei a stressznek, s közismert hátrányait miképpen küzdhetjük le?

A köztudatban úgy él, hogy a stressz kedvezőtlen jelenség, holott ez nem ilyen egyértelmű. A stressz érzelmi színezetű pszichés állapot, összefügg a teljesítéssel, a feladattal járó feszültséggel. Az viszont igaz, hogy szélsőséges esetekben szorongással járhat, és ez káros. A szorongásról tudni kell, hogy egyfajta tárgytalan félelem, amit erős izomfeszültség, görcsös állapot, nyugtalanság kísér. Sokaknál már a feladat megkezdése előtt jelentkezhet.

Selye János - a stresszelmélet megalapítója - mutatott rá arra, hogy az általános felfogással ellentétben a stressz nem olyan, amit el kell kerülni, tulajdonképpen nem is lehet, mert a stresszmentes élet maga a halál volna. Fontos azonban, hogy az adott szituációt milyen mértékben és hogyan tudjuk feldolgozni. Egy példával szemléltette a téma összetettségét. "Annak az anyának, akivel váratlanul közlik, hogy fia elesett a csatában, a hír rettenetes lelki megrázkódtatást jelent, ha pedig évekkel később kiderül, hogy a hír hamis volt, és a fia váratlanul beállít épségben és egészségben, akkor rendkívüli örömet érez. A két esemény - bánat és öröm - annak ellenére, hogy az ember számára merőben mást jelent, mégis ugyanazon káros stresszhatást, azaz a distresszt idézheti elő".

A stressz és az azzal járó feszültség kétféle módon jelenik meg: az egyik a facilitáció, azaz a serkentő feszültség. Ez a cselekvést, a feladat megoldását előmozdító, segítő izgalmi állapot. A feladat teljesítése sikerélményt nyújt, ami további cselekvésre ösztönöz. Pozitív hatására ennek révén magasabb intelligencia fejlődik ki, alapul szolgál a sikerorientált személyiség kialakulásához. A feszültség másik változata a gátló feszültség, azaz a debilizáció. Ez a feszültség a cselekvést, a feladat megoldását erősen gátló izgalmi állapot. Ez többnyire főleg új helyzetekben lép fel. Ilyen esetben a teljesítmény nem ad sikerélményt, és nem serkent újabb feladatok elvégzésére. Ennek az állapotnak a hatására alakul kudarcorientálttá a személyiség. Akit ez jellemez, az fél a feladattól és szorong a kudarctól. Az ilyen ember gyakran erősen befolyásolható és ítélőképessége sem megbízható. Ezekkel összefüggésben kialakulnak negatív érzelmek: félelem, szorongás, aggodalom. A túl nagy félelmek, aggodalmak irracionalitáshoz, olykor babonás hiedelmekhez is vezethetnek.

A szorongásos állapotoknak testi kísérő jelenségei is lehetnek, kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el. Így például a stresszhormonok kiáramlása megsokszorozódik, az adrenalinszint emelkedik, szaporává válik a pulzus, emelkedik a vérnyomás, verejtékezés lép fel. Csökken az agy jobb és bal félteke között az együttműködés, és az "egy agy" rendszer összhangja megbomlik.

Az ilyen állapotok megelőzése céljából fontos a stresszoldás. Számos módozata alakult ki. Ilyen az autogén tréning, ami szuggesztív eljárás, és az egész testre kiterjedő, lassú, fokozatos relaxálás. Ezt szolgálja a relaxációs tréning, ami szintén pszichoterápiás eljárás. Alapja az izmok ellazítása, amelynek révén a pszichotónus áthangolása segítségével a pszicho-vegetatív egyensúly visszaáll. Különösen eredményes pszichoanalitikus betegségek kezelésében, illetve azok megelőzésében.

Az autogén tréningnek sokféle változata lehetséges. Álljon itt egy magyar származású, Svédországban élő professzor, Michael Ben-Menachen eljárása, melyhez egy stresszkontroll kártyát is alkalmaz. A speciális kártya az illető stresszállapotát mutatja. A stressz feloldására a következő utasítást adja a professzor: "Hunyja be és szorítsa össze jó erősen a szemét. Most lazuljon el. Szemhéjáról minden feszültség eltűnt, behunyt szemmel pihenjen. Vegyen mély lélegzetet, tartsa vissza a levegőt, számoljon tízig, s lassan fújja ki a levegőt. Számoljon tíztől egyig. Egyenletesen lélegezzen, s minden kilégzésnél - egyre lazultabban - mondjon egy számot. Gondoljon arra, hogy lépcsőn halad lefelé, odalent gyönyörű nyári kert várja. Mire az egyes számhoz ér, már kint ül a kertben és élvezi a nyugodt, kellemes helyzetet. Lassan nyissa ki a szemét. Frissnek és kipihentnek érzi magát." A kontrollkártya jelző felületének színváltozásával lehet ellenőrizni a stressz oldódását.

dr. Takács Ilona



2007. december 28. - MTI-Press





Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!


Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!


Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...


Dr. Kopácsi László
győri pszichiáter | life coach | blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog (2014) elindítója és szerzője - társadalmi felelősségvállalás jegyében

Blogspot

 


Dr. Kopácsi László
pszichiáter, life coach, benzodiazepin blogger,
gyógyszer-optimalizási szakértő
"A megosztó tudásmegosztó"
a tájékozott beleegyezés érdekében.

Nem rendelek már
Segítek Önmagán Segíteni


 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Gyógyszerezés előtt!

Szorongásoldó, altató és antidepresszáns kezeléseket kezdőknek!

Frontin, Xanax, Helex hozzászokás tesztek

Nyugtató-hozzászokás tesztek

 Frontin / Xanax / Helex (alprazolámok)
 folytatom..


Dr. Kopácsi László pszichiáter, life coach, betegbiztonsági blogger, nyugtató-, altató-, antidepresszáns-leszokási tanácsadó

Minden jog fenntartva - Online Szakvélemény Kft.
© Copyright 2008-2025

Heltai Jenő: Szabadság
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb