Önmagunk fejlesztése

F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus: az emberi lélek működésének megértése, önmagunk fejlesztése nem ördöngösség.

Miért teszünk időnként olyat, amivel magunk sem értünk egyet? Milyen belső programok irányítanak minket és milyen játszmák szerint bonyolítjuk a kapcsolatainkat? Ezekre a kérdésekre keresi a választ F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus, aki szerint csak úgy tudjuk legyőzni a rossz szokásainkat és beidegződéseinket, ha megismerjük tetteink mozgatórugóit.

- A neves amerikai pszichiáter, Eric Berne: írta le először részletesen, hogy tetteinket, életünket sokszor fix játékszabályok, pszichológiai játszmák alakítják. Ezeket kell tehát megértenünk és minden megoldódik?

Sok minden. Nagyon sok probléma abból adódik, hogy gyakran saját magunk számára is érthetetlenül viselkedünk. El kell fogadnunk, hogy a személyiségünk nem egységes, egyértelmű döntéseket hozó egész, hanem különböző részekből áll, amely, akár egy hóember, három egymásra épülő körből áll. A legtudatosabb az ún. felnőtt énünk, amely a józan döntésekért és gondolatokért felelős. A szülő-énből ered a normakövetés, ez figyelmeztet, hogy mit illik és mit nem egy adott helyzetben. A gyermeki énünk a legszemélyesebb része az elménknek, a lázadás és alkalmazkodás ugyanúgy ott helyezkedik el, ahogy a spontán gondolatok, a kreativitás, amelyet nem befolyásolnak sem a normák, sem a szabályok. A legmélyebbről jövő érzéseink, mint a félelem vagy a düh is itt gyökereznek.

Az önismeret legfontosabb eredménye, hogy rájöjjünk: nem kell elnyomnunk egyik énünket sem, hiszen hárman együtt irányítják az életünket, s ezért van, hogy időnként egymásnak ellentmondó gondolatok keveregnek a fejünkben. Főleg nőknél fordul elő például gyakran, hogy nem tudnak nemet mondani egy kérésre; ilyenkor viaskodnak az érzelmeik: a spontán énjük esetleg a hátuk közepére sem kívánja, amit épp elvárnak tőle, a szülő-énjük viszont azt sugallja, hogy illik minden helyzetben szolgálatkésznek lenniük.

- Befolyásolható egyáltalán a tudatalatti? Megváltoztathatjuk a belsőnkben folyó játszmákat?

Kellő önismerettel el tudjuk kerülni a tudatalattink csapdáit, azokat a programokat, amelyek akaratlanul is irányítanak minket. Ha az érzelmeik és félelmeik mögé néznek, rájönnek arra, hogy miért nem, mivel akadályozzák meg a saját szerethetőségüket, vagy miért választanak újra meg újra szeretetképtelen partnereket, és nem követik el ugyanazt a hibát minden újabb kapcsolatban.

A tudatalatti nagy úr; a statisztikák kimutatják például, hogy az elvált szülők gyermekei gyakrabban válnak, mint a harmonikus családból érkezők. Ennek persze több oka van – például az, hogy nincs előttük minta a problémák megoldására -, de biztosan közrejátszik az is, hogy valahol mélyen meggyőződésük: a másik nem képviselőivel nem lehet együtt élni. Ezek a mélyen gyökerező beidegződések képesek helyettünk „dönteni” – hacsak nem tudatosítjuk magunkban őket. Ilyen az alkoholizmus is: bár orvosilag nem egyértelműen bizonyított a függőség genetikai gyökere, ha az alkoholista szülők gyermeke okosan és tudatosan él, tudja, hogy valószínűleg több esélye van a függőségre, mint egy átlagembernek, s odafigyel arra, hogy a felgyülemlett feszültséget mindig alkohol nélkül vezesse le, dolgozza fel. Ha nem elég tudatos, akaratlanul is könnyen beleeshet a szülők csapdájába.

- Ma már önsegítő, pszichológiai témájú könyvek tucatjai kaphatók, ami azt sugallja, hogy az emberi lélek működésének megértése, önmagunk fejlesztése nem ördöngösség. Ennek ellenére még mindig sok a tabutéma.

Az ötvenes évekig ez a tudás a szakemberek kiváltsága volt. Kiderült azonban, hogy az emberi elme működése mindenkit érdekel, s a pszichológia lassan közkinccsé vált, hála az amerikai szakembereknek. Amerika ebből a szempontból csodálatos ország, hiszen csupa olyan emberből áll, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy a gyökereiket hátrahagyva bátran elinduljanak egy új világba. A két kultúra különbözősége szembetűnő, de sokat tanulhatunk tőlük. A tradicionális európai és ázsiai kultúrákban például, ha az embernek valami problémája van, magába zárja. Mi abban nőttünk fel, hogy ha sérült gyerek, alkoholista, börtönviselt ember van a családban, el kell bújni vele, mintha legalábbis mi tehetnénk róla, és bűnhődnünk kellene.

Az amerikaiak nem akarnak szégyenkezve elbújni gondjaikkal. Nekik már természetes, pedig nem olyan régen még nekik is ki kellett harcolniuk, hogy ha valaki cukorbeteg például, akkor ne kelljen kimaradni közösségi élményekből, hanem kaphasson speciális menüt a kirándulóbuszon; ha egy nőt megerőszakolnak, vagy egy gyerek súlyos zaklatásban nő fel, esetleg gyász sújt valakit, ne kelljen súlyos titokként magában hurcolnia élete végéig az élményt, hanem sorstársaival egy segítő csoportban segítséget kapjon a trauma feldolgozásához. Az önsegítő csoportok arra tanítanak, hogy érzelmi nehézségeinkkel nem kell egyedül maradnunk, sőt, még a sorstársak támogatóivá is válhatunk.




Kisalföld - Pomaranski Luca - 2006.04.01.