Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Egy perc alatt diagnosztizálható a poszttraumás stressz


1 PERC ALATT DIAGNOSZTIZÁLHATÓ A
POSZTTRAUMÁS STRESSZ



90%-os hatékonysággal diagnosztizálja egy mindössze egyperces teszt a poszttraumás stresszt. A Neural Engineering hasábjain adták hírül egy olyan vizsgálati módszer kidolgozását amerikai kutatók, amellyel a poszttraumás stressz zavar néven ismert mentálhigiénés probléma nagy pontossággal, hihetetlen rövid idő alatt diagnosztizálható.  

A Minnesota Egyetem kutatói által kidolgozott módszer olyan apró mágneses ingadozásokat mér az agyunkban, amelyek akkor keletkeznek, amikor egy-egy neuron csoport egyszerre továbbít jeleket, még akkor is, ha az adott személy éppen nem is gondolkozik semmin.

Az agyi elektromos impulzusok aprócska mágneses mezőket hoznak létre, amelyeket a magnetoenkefalográfia diagnosztikai módszer segítségével a tudósok az 1960-as évek óta vizsgálnak. Az így nyert tudás révén már sikerült olyan betegségek azonosítását megkönnyíteni, mint a tinnitusz, de akár azt is előre lehet jelezni, hogy mikor követ el majd valaki hibát.

A magnetoenkefalográfia által rögzített rengeteg jelből a Minnesota Egyetem kutatói által kidolgozott SNI (szinkronban működő neurális interakciók) módszerrel matematikai úton lehetséges annak megállapítása, hogy milyen betegség, illetve agyi jelenség zajlik le a megfigyelt páciensben. 2007-ben ezzel a módszerrel már sikeresen diagnosztizáltak szklerózis multiplexes, Sjögren-szindromás és alkoholista betegeket is.

A kutatók azonban legutóbb a poszttraumás stressz diagnosztizálásában is próbára tették módszerüket. A próbákban 250 civil és 74 katona vett részt, utóbbiak mind olyanok voltak, akiknél a poszttraumás stresszt már korábban azonosították. A résztvevőknek csak egy pontra kellett összpontosítaniuk egy percen keresztül, míg agyuk mágneses hullámait rögzítették a megfelelő műszerrel.

Egy korábbi, mágneses rezonancia vizsgálattal végzett kísérlet során úgy próbálták azonosítani a poszttraumás stressz zavar jelenlétét, hogy a műszeres vizsgálat során a résztvevőknek harci helyzetekről készült felvételeket mutattak. Az SNI-módszer ugyanakkor ezt már nem igényelte és ezzel együtt 90%-os pontossággal állapította meg, hogy az adott résztvevő szenved-e poszttraumás stressztől, vagy sem.



Medipress – 2010.02.02.


Dr. Kopácsi László pszichiáter szakorvos, life coach, gyógyszer-optimalizási szakértő - Benzo Blog, nyugtató hozzászokás, nyugtató függőség, altató hozzászokás, altató függőség
Dr. Kopácsi László
pszichiáter szakorvos
gyógyszer-optimalizási szakértő
a tájékozott beleegyezést szolgálva
Nyugdíjba mentem, de
SEGÍTEK
NYUGTATÓTÓL
SZABADULNI

 
Szabadulna nyugtatótól? Frontin? Xanax? Rivotril? Loranxil?
 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Nyugtató, altató, antidepresszáns előtt! Katt ide!

 
Szorongásoldó, altató és antidepresszáns kezeléseket kezdőknek!

Frontin, Xanax, Loranxil, Rivotril stb. - Nyugtató önellenőrző teszt

Frontin, Xanax, Alprazolám, Loranxil, Rivotril, Elenium, Rudotel stb. - Nyugtató önellenőrző teszt

Mielőtt az oldalon olvasottakat alkalmazná

A stresszdoktor.hu oldalon található információk a tájékozódást szolgálják. Nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, pszichiátriai diagnózist és terápiás javaslatot. 

Nyugtatót, altatót és antidepresszánst az itt olvasottak alapján ne kezdjen el, ne hagyjon abba, és adagolását se módosítsa önállóan. Panaszaival forduljon kezelőorvosához! Az oldal üzemeltetője az oldal használatával kapcsolatban kizár minden felelősséget!

Részletes Adatvédelmi és Jogi nyilatkozat

WebGalamb