Életünk során nem kerülhetjük el a hullámvölgyeket. Ha azonban egy hullámvölgy olyan hosszúra nyúlik, hogy már nem vagyunk képesek a meg szokott életünket élni, akkor nem lehetetlen, hogy depresszióban szenvedünk. Bármelyik európai ország statisztikai adatait is nézzük, szinte kivétel nélkül ugyanazzal az eredménnyel találkozunk: hozzávetőlegesen kétszer annyi nő szenved depresszióban, mint férfi. Felmérések szerint minden negyedik nő élete folyamán elszenved legalább egy major depressziós epizódot.

A depresszió leggyakoribb, „klasszikus” formájának, a major depressziónak legjellemzőbb tünetei három csoportra oszthatóak:

•  tartós levert hangulat

•  az érdeklődés és örömérzés elvesztése vagy jelentős csökkenése

•  értéktelenség-érzés

•  önvád, bűntudat

•  koncentráció- és memóriazavarok, a gondolkodás lelassulása, döntésképtelenség

•  halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok

•  a mozgás nagyfokú lelassulása vagy fokozott mozgáskésztetés

•  fáradékonyság, erőtlenség

•  az étvágy, a testsúly vagy mindkettő jelentős csökkenése, ritkábban növekedése

•  alvászavar, gyakrabban álmatlanság, ritkábban aluszékonyság formájában

A mai napig folynak a kutatások annak kiderítésére, mivel magyarázható a depresszió kiemelkedő gyakorisága a nők körében. Számos - a nők életére sajátosan jellemző - tényezőt „gyanúsítanak”, de még sok a megválaszolatlan kérdés. Néhány ezek közül:

Más gének lennének felelősek a depresszióra való hajlamért nőkben és férfiakban? Vagy talán ugyanazok a gének más hatással vannak a depresszió iránti érzékenységre nőkben és férfiakban?

Ma már általánosan elfogadott, hogy a stressz nagymértékben járulhat hozzá a depresszió kialakulásához azokban, akik biológiailag érzékenyebbek a betegséggel szemben. Elképzelhető, hogy a nők életére különösen jellemző terhek biológiai érzékenység nélkül is könnyebben vezetnek depresszió kialakulásához? Gondoljunk csak arra, hogy ma már többnyire nemcsak a családi, hanem munkahelyi elvárásoknak is meg kell felelniük, hogy egyre emelkedik a gyermekeit egyedül nevelő, elvált anyukák száma, hogy gyakran ők azok, akikre az idős szülők ápolása is hárul.

Számtalan pszichológiai oka is lehet a nők és férfiak közötti különbségnek. Például a nők hajlamosabbak arra, hogy problémáikon, panaszaikon hosszasan rágódjanak (érzelmi megküzdési mód). Azoknak, akik túlzásba viszik az önmarcangolást, jellemzően hosszabbak a depressziós időszakaik és nehezebben oldják meg problémáikat.

A nyilvánvaló hormonális különbség nők, és férfiak között szintén kézenfekvő magyarázat lehet. A nemi hormonok szerepét igazolja az, hogy a nők körében a depresszió gyakorisága a serdülőkor után kezd igazán emelkedni, illetve, hogy a hangulati változások és a menstruációs ciklus között egyértelmű kapcsolat áll fenn.

Vannak az életnek olyan szakaszai, eseményei, amelyeket férfiak biztosan nem élnek meg. Ilyen a menstruáció, a terhesség, az anyaság vagy a változókor (bár ez utóbbinak részben megfelelő változások a férfiaknál is előfordulhatnak). Ezek az életciklusok gyakran - talán gyakrabban, mint gondolnánk - járnak hangulati ingadozásokkal, sőt akár depresszióval is.

Premenstruális hangulatzavarról akkor beszélünk, amikor az elmúlt év legtöbb menstruációs ciklusában határozott depressziós és szorongásos tünetek jelentkeznek a menstruáció előtti utolsó héten és elmúlnak a menzesz első napjaiban. Jellegzetes - a major depresszió „klasszikus” tüneteitől eltérő - tünetei:
 

Azok a nők, akik premenstruális hangulatzavarban szenvednek, nagyobb arányban számíthatnak depressziós időszakokra terhességük alatt illetve után, valamint a változókorban. A menstruációs ciklushoz kötődő hangulatzavar másik veszélye, hogy ha egyébként fennálló depresszióhoz „csatlakozik”, akkor az adott időszakban az „alapbetegség” tüneteit súlyosbíthatja; továbbá növelheti annak esélyét, hogy a gyógyult depressziós beteg visszaessen.

Bár a kívánt terhesség ritkán okoz depressziót, a terhesség alatt különösen fontos a hangulatzavar felismerése és kezelése, hiszen egyrészt két életet veszélyeztet, másrészt hátrányosan befolyásolja az anya és az újszülött kapcsolatát. A szülés utáni hangulatváltozások az átmeneti lehangoltságtól a major depresszión át, a súlyos, pszichotikus depresszióig terjedhetnek. Egyes vizsgálatok szerint azok a nők, akiknél szülés után major depresszió alakult ki, gyakran mentek keresztül korábbi depressziós epizódon, bár lehet, hogy azt nem ismerték fel, és nem is kezelték.

A változókorú nők körében különösen nagy a depresszió kialakulásának veszélye. A változás kora - szaknyelven perimenopauza vagy klimaktérium - minden nő életében lezajló 5-15 évig tartó folyamat, amely tipikusan a negyvenes életévek közepétől kezdődik. Sokszor panasz- és problémamentesen zajlik le, de előfordul, hogy változékony vagy kifejezett depressziós hangulat kíséri.

Változókori depresszióról akkor beszélünk, amikor a klimaktérium jellegzetes tünetei (például hőhullámok, testsúlyváltozás, szexuális vágy csökkenése) és a depresszió tünetei egyszerre vannak jelen. Jellegzetes - a major depresszió „klasszikus” tüneteitől eltérő - tünetei:

     •  gyakori sírás

     •  erős szorongás, feszültség

     •  gyakori ingerlékenység, türelmetlenség

     •  változékony hangulat

A férfiak és nők depressziójának kezelésére nincsenek külön gyógyszerek, de a női depresszió kezelése összetettebb, hiszen a pszichiáter és a háziorvos mellett - ha hormonkezelés is indokolt - nőgyógyász bevonása is szükséges. Az antidepresszívumok többségének használata terhesség és szoptatás ideje alatt csak egyedi elbírálás után, kivételes esetekben lehetséges.

A teljes gyógyuláshoz elengedhetetlen az orvos és betege szoros együttműködése. Mindig tartsuk be az orvos utasításait. Az ő tudta és beleegyezése nélkül soha ne változtassunk a kezelésen. Például ne hagyjuk abba a gyógyszer szedését azért, mert jobban érezzük magunkat, hiszen a depresszió visszatérhet, vagy rosszabbodhat.

Ma már világszerte elterjedt orvosi gyakorlat, hogy a kezdeti javulás után még legalább hat hónapig folytatják a gyógyszeres kezelést, de éveken át tartó kezelésre is szükség lehet.

A depressziós időszakokban kimerültnek, értéktelennek és tehetetlennek érezzük magunkat. Ezért sokan nem hisznek a gyógyulásban. Fontos azonban tudatosítani magunkban, hogy ezeket az érzéseket a depresszió táplálja, és amint a kezelés hatni kezd, gyengülni fognak, majd elmúlnak.


Köszönjük a szakmai tanácsadóink közreműködését:

Dr. Harmatta János pszichiáter

Dr. Rihmer Zoltán pszichiáter

Dr. Kalmár Sándor pszichiáter

Dr. Pocsai Judit pszichiáter

Dr. Rekecki Erika pszichiáter

Dr. Szakács Katalin pszichiáter

Dr. Takács Judit pszichiáter"

 

«

A depresszióról - Prof. Rihmer

3/19

Depresszió a változó korban

»