ÁTÁLLÁS TÁVMUNKÁRA

Elégedett munkatársak, kisebb fluktuáció, alacsonyabb irodai költségek. Többek között ilyen haszna lehet, ha a cégvezető felajánlja, hogy a beosztottak otthonról dolgozzanak. Sikeres távmunkaadók mutatják be, ők hogyan csinálják.
Könnyen átalakítható távmunkára egy könyvelőiroda – derül ki a pesterzsébeti Net Könyvelő és Könyvvizsgáló Kft. példájából. „Már régen gondolkodtunk azon, hogy a könyvelést távmunkában is lehetne végezni, végül három évvel ezelőtt döntöttünk az átállás mellett, amihez egy uniós HEFOP-pályázaton nyertünk támogatást” – mondja Vass Rózsa adószakértő, a négy távmunkást alkalmazó cég ügyvezetője. „A könyvelésben adja magát a távmunka, ugyanis helytől függetlenül, önállóan végezhető, nálunk például egy cégért egyetlen könyvelő felel” – teszi hozzá.
Nem szükséges közös munkahely és személyes jelenlét a szoftverfejlesztéshez sem. A tíz éve alakult Netgral Kft. például munkavállalóinak nagy részét máig távmunkában alkalmazza. Kádár Miklós ügyvezető egy tévhitet is eloszlat. „Elsősorban a képzett alkalmazottak alkalmasak távmunkára, akik már bizonyos időt eltöltöttek a cégnél, ismerik a vállalati kultúrát, a munkafolyamatokat, az elvárásokat, és minőségi munkára képesek. Nem hiszek abban, hogy újdonsült emberekkel jól működik a távmunka” – jegyzi meg Kádár Miklós. Éppen ezért a Netgralnál senki sem kap távmunkás státuszt anélkül, hogy előtte a központi irodában ne bizonyított volna.
KITÜNTETÉS LEGYEN A TÁVMUNKA
Íme a cégvezetők másik tapasztalata: Akkor jó a távmunkára átállás, ha az kitüntetésnek, az eddigi munka elismerésének számít. Olyan munkatársaknak érdemes felkínálni, akik önállóan képesek magas színvonalon dolgozni. Ha sok a hibalehetőség, ha túl sok visszajelzést és egyeztetést igényel a munkavégzés, akkor azt nem szabad távmunkába szervezni, ugyanis időben és minőségben többet veszít a cég, mint nyer. „Amikor azt az utasítást adom ki, hogy a kolléga készítsen ajánlatot, majd hatszor-hétszer visszakérdez e-mailben vagy telefonon a részletekre, akkor a távmunka nem hozza meg a várt hasznot” – jegyzi meg Kádár Miklós.
GYAKORI HIBA A BEVEZETÉSBEN
„A távmunka bevezetésénél szem előtt kell tartani, hogy a dolgozó egészségéért és biztonságáért a munkaadó akkor is felelős, ha a vállalat székhelyétől távol dolgozik a munkatárs” – mondja Déri Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség szakmai alelnöke. Hozzáteszi: a cégvezető felel a legális szoftverhasználatért, és a munkavégzéshez szükséges informatikai eszközök rendeltetésszerű alkalmazásáért is. Éppen ezért érdemes jegyzőkönyvben rögzíteni az otthoni iroda munkakörülményeit, és azt a munkavállalóval aláíratni.
Sajnos a munkaadók hajlamosak „megfeledkezni” arról, hogy a távmunkahelyek fenntartásának és üzemeltetésének rendszeres kiadásai vannak, és a munkavégzéssel kapcsolatban felmerülhetnek kommunikációs és irodai költségek is. Ezért a költségmegosztást ugyancsak rögzíteni kell a munka-szerződésben.
20–30 SZÁZALÉKKAL OLCSÓBB
A távmunkahelyek kialakításának költsége változó. Az összeg függ többek között a cég méretétől, a kialakítandó munkahelyek számától, a szükséges hardverektől és szoftverektől, az informatikai biztonságtól, az adatbiztonság követelményeitől. Ezen kívül számolni kell az előzetes költség-haszon elemzés, a munkakör-elemzés és a hatástanulmány elkészítésének költségeivel is.
A legegyszerűbb távmunkás munkahely már 200 ezer forintból létrehozható. Általános tapasztalat szerint a távmunkahelyek működtetésének költségei 20–30 százalékkal alacsonyabbak, mint a hagyományos munkahelyeké.
Többek között nem kell fizetni közlekedési költséget, de a telekommunikációs kiadások is alacsonyabbak – például a dolgozó nem céges számlára bonyolítja privát telefonjait –, ezen kívül kisebb alapterületű iroda is elegendő.
A Net könyvelőiroda irodabérleten évi 1,5 millió forintot takarított meg a távmunkával. Vass Rózsa saját lakásában alakította ki munkahelyét, így a teljes irodabérletet megspórolja. A munkatársak otthoni irodai költségeit egyéni megállapodás alapján téríti. Mindenki kapott internet-előfizetést, ami egyébként adómentes juttatásként adható. A legalább két éves céges számítógépet pedig térítésmentesen lehet a munkatársnak odaadni.
Egyszeri költség volt még egy olyan szoftver, amely lehetővé teszi a könyvelt anyagok gyors küldését, mentését és tárolását, és persze a szoftvert minden munkatárs gépére fel kellett telepíteni.
Vass Rózsa azonban a távmunka igazi hasznát nem az anyagiakban, hanem a munkatársak jobb munkakörülményeiben és elégedettségében látja. „Egy kisgyermeket nevelő kolléganőm korábban csak hatórás munkát tudott vállalni. Most otthonról nyolc órát dolgozik, mivel rugalmasan oszthatja be a napját, és nem kell utaznia sem. Egy másik kolléganőmnek nem kell Óbuda és Dél-Pest között ingáznia, ő legalább napi két óra utazást spórol meg” – mondja.
Tapasztalatai nem egyediek a HR világában. Mivel még kevés cég kínál távmunkát, a dolgozók megbecsülik a lehetőséget, nehezebben csábíthatóak el a konkurenciához, kisebb a fluktuáció. Sőt, olyan munkavállalók is a céghez csalogathatóak, akik távmunka-lehetőség nélkül nem jönnének, például a nehézkes vagy lehetetlen közlekedés miatt.
KÉNYSZERBŐL NEM MEGY
Hosszú távon akkor tartható meg a kolléga, ha a távmunka nem kényszerűség, hanem önkéntes döntés alapján történik. „Akit akarata ellenére tesznek távmunkássá, úgy érzi, egy körrel kijjebb került. Ahelyett, hogy az otthoni munkának örülne, az elbocsátás előszeleként éli meg a döntést, és elkezd más állás után nézni” – int óva Kádár Miklós.
Vezetőként ügyelni kell arra is, hogy a távmunkások ne szigetelődjenek el, hanem érezzék azt, hogy a cég alkalmazottai. Ha nincs személyes kapcsolat a munkáltató és a távmunkás között, akkor lazul a kapcsolat, a dolgozó nem érzi magáénak a céget. A Netgralnál éppen ezért heti rendszerességgel tartanak munka utáni összejöveteleket, projekteknél pedig hetente vagy kéthetente személyesen egyeztetnek. „A kollégáknak szükségük van a személyességre, igénylik a találkozásokat” – mondja Kádár Miklós. A Net könyvelőirodánál igény szerint találkoznak a munkatársak, általában havi rendszerességgel.
Nagyobb cégeknél előfordul olyan munkaszervezés, amikor a távmunkások interneten keresztül „befoglalhatnak” munkaállomásokat – az ilyen munkaállomást hot desknek is nevezik – az irodában bizonyos időre. Ilyenkor a központból dolgozhatnak adott ideig.
Sok kis- és középvállalkozó azért idegenkedik a távmunkára átállástól, mert úgy érzi, ha nem látja a képernyő előtt a kollégákat, akkor azok nem dolgoznak. Egy alapos teljesítményértékelési rendszerrel, a kiadott és az elvégzett feladatok, valamint a ráfordított idő pontos dokumentálásával azonban ez is kezelhető.
„Nekem nem okozott gondot, hogy kollégáimat nem látom, ugyanis tevékenységünk középpontjában nem a munkaidő, hanem a határidős feladat áll. A lényeg, hogy a vállalt munka időre, jól készüljön el és ellenőrizhető legyen” – mondja Vass Rózsa.
AMI TÁVMUNKÁBAN IS JÓL VÉGEZHETŐ
• Szoftverfejlesztés
• Szoftvertesztelés
• Könyvelés, könyvvizsgálat
• Kontrolling
• Tervezői-mérnöki munka
• Telefonos ügyfélszolgálat
• (Telefonos) értékesítés
• Újságírás
• Piackutatás
• Gazdasági elemzés
• Sajtószemlézés
• Online oktatás (pl. nyelvtanítás)
• Fordítás
• Digitalizálás
HASZNOS SZÓ
Távmunka: hivatalos definíció szerint távmunkásnak számít az a munkavállaló, aki rendszeres napi munkáját a munkahelyétől távol végzi, s ennek eredményét kommunikációs és információs technológiák (számítógép, telefon, internet) alkalmazásával juttatja el munkaadójához.
A TÁVMUNKÁS MUNKASZERZŐDÉS ELEMEI
A távmunkás munkaszerződése hasonló elemeket tartalmaz, mint a hagyományos munkahelyen dolgozóké. Néhány speciális elemmel azonban bővülhet, ezek a következők:
• az elvárt teljesítmény pontos meghatározása;
• a távmunkahelyek fenntartási és üzemeltetési költségeinek elszámolása;
• a kommunikációs és irodai költségek elszámolása;
• a kapcsolattartás módja, rendszerességének meghatározása;
• a beszámolási kötelezettség formájának, rendszerességének meghatározása;
• a munkaidő és az elvégzett feladatok elektronikus nyilvántartása;
• a váratlan helyzetek kezelése, úgymint áramkimaradás, internetszolgáltatás szünetelése, hardver-, szoftvermeghibásodás;
• a távmunkahely ellenőrzési jogának meghatározása.
ÁLLÁSKERESŐKNEK: MIELŐTT PÁLYÁZUNK
1. Az interneten sok olyan hirdetést találni, amelyben távmunkásokat toboroznak. Nem árt résen lenni, az ajánlatok egy része ugyanis – a látszat ellenére – nem távmunka. Mielőtt komolyabban foglalkozunk a hirdetéssel, néhány szempontot mérlegeljünk. A Magyar Távmunka Szövetség intelmei az álláskeresőknek:
2. Munkaközvetítésért az álláskeresőtől nem lehet pénzt kérni. Komolytalan az ajánlat, ha bővebb információért emelt díjas telefonszámot kell tárcsáznunk, vagy a jelentkezéshez pénzért kell regisztrálni egy weboldalon.
3. A jó munkaadó általában leinformálható, nem titkolózik. Van telefonszáma, e-mail címe, honlapja. Ellenőrizzük a megbízó vagy a munkaadó referenciáit.
4. A munkaadónak érvényes adószámmal, cégjegyzék-számmal, valamint TB-törzsszámmal kell rendelkeznie.
5. Ne bízzunk meg abban, aki kérésünkre nem ad felvilágosítást, elérhetőségei gyanúsak vagy nem működnek.
6. Munkát kizárólag a szerződés megkötése után végezzünk. Papír nélkül nem követelhetjük a fizetséget.
7. A szerződésben tisztázni kell az elvárt teljesítményt, a munkaidő beosztását, az elszámolás módját és annak határidejét.
8. A szerződésekben tisztázni kell, ki biztosítja a munkavégzés feltételeit, és ki fedezi a munkavégzés költségeit.
9. A hálózatépítés nem távmunka! Ezt gyakran próbálják „online marketing” tevékenységként álcázni.
10. Ne vásároljunk semmilyen „kezdő csomagot”. Ez néhány MLM-módon (multilevel marketing) értékesítő cég esetében elfogadott, de ezeknél visszavásárlási garanciát is lehet érvényesíteni.
11. Ha próbamunkát kérnek, annak díjazásában is meg kell állapodni. Előfordul, hogy így próbálnak olcsón dolgoztatni...