A mozgás, mint az egészség fenntartója

Karunk egészségügyének alapelve a megelőzés, amely nemcsak orvosi, hanem társadalmi kérdés, hiszen nagymértékben függ az egészséges életmódtól.

Az emberi szervezetet két dolog károsítja alapvetően: a túlterhelés és az alulterhelés. A túlterheléssel kapcsolatban ma már tudjuk, hogy nem az élsportolók a legegészségesebb emberek. Sokuknak károsodik a szíve, tönkremennek az ízületei.


Terhelés hiányában a tüdő, a szív, a vér, az érrendszer is csökkent működésre kényszerül, ami kedvezőtlenül hat többek között az anyagcserére, a csontrendszerre. Hiszen a mozgás hiánya csontveszteséggel jár.

A betegségek megelőzése, az egészség megőrzése, a szervezet megfelelő edzettségének biztosítása elsősorban a mozgás feladata.

A csontrendszer statikus szerv, védő és támasztó funkcióval, de biológiailag a csontszövet aktív szövet, állandó átépülés zajlik benne. A csontépülést a csontsejtek hajtják végre, ennek aktivitása helyi mechanikai és szisztémás hormonhatásoktól függ. A csont szilárdságát kalciumtartalmú szervetlen állományának köszönheti, amely a csonttömeg 70 százalékát alkotja. A hormonok a csontra a szervezet kalciumkészletének szabályozásán keresztül hatnak. A csont folytonos átépülése

A helyi mechanikus erők a következőképpen hatnak a csontépülésre. A tömör csont a teljes vázrendszer 80, a szivacsos 20 százalékát alkotja. A szivacsos csontok nagyobb felületűek, anyagcseréjük aktívabb, a változásokra is érzékenyebben reagálnak. A csigolyákat nagyrészt szivacsos, a hosszú csöves csontokat pedig tömör csontszövet építi fel. Ahol megterhelés van, ott csontépülés folyik, ahol nincs terhelés, ott csontlebontás. Röviden néhány szót a mechanikai tényezők és a csontanyagcsere kapcsolatáról.

A mechanikai tényezők közé a gravitációt és az izomműködést soroljuk. A gravitáció hatásait bizonyítja a közismert megfigyelés, hogy az űrhajósok csontjainak ásványianyag-tartalma az űrrepülés után alacsonyabb. Az izomműködés jelentőségét mutatja a „mechanosztát” elvként emlegetett elmélet, amely azt az elképzelést magyarázza, hogy a csontok élettani tömege, szilárdsága az őket terhelő izmok tömegének és erejének függvénye.

A mozgás kedvező hatása a csontrendszerre régóta ismert. Ha izmaink aktívan dolgoznak, akkor a csontok vérellátása javul, a csontszövetben pedig olyan anyagcsere-folyamatok kerülnek előtérbe, amelyek a csontfelépítésnek kedveznek. A mozgás mechanikus ingerként hat a csontra, és a megfelelő erősségű terhelés esetén serkenti a csontképződést. A megfelelően adagolt fizikai terhelés növeli a csonttömeget, és ezáltal a csont terhelhetőségét.

A mozgás hiánya egészséges embereknél is csontritkulást okozhat. Ezt igazolja egy vizsgálat. A csont ásványianyag-tartalmának változását figyelték 3 egészséges férfinél, akik 30-36 hétig ágyban feküdtek. Ez idő alatt csonttömegük 25-45 százalékkal csökkent. Miután újra mozogtak, csonttömegük jelentősen nőtt. Más vizsgálatok szerint azok a mozgások eredményeznek a csigolyákban csonttömeg növekedést, amelyekben a gerincet állandó mechanikus inger éri, tartófunkciója következtében.

Minden fizikai aktivitás előnyösen befolyásolja a csontanyagcserét. A csont folytonos átépítése egész életünk során tart. Serdülőkorban túlsúlyban van a csontépítés, fiatal felnőtt korban az építés és a lebontás egyensúlyban van, 35 éves kor után megkezdődik a csont tömegének csökkenése, 45 éves kor körül ez a folyamat felgyorsul. A prevenció célja a lehető legnagyobb csonttömeg felépítése. A korai életkorban elkezdett rendszeres izomerősítés, edzés magasabb csonttömeget eredményez. Ennek eléréséhez a megfelelő testmozgás mellett elegendő kalciumfelvétel, és az életmódhoz kapcsolódó kockázati tényezők, mint például a dohányzás, gyenge fizikai aktivitás, túlzott alkoholfogyasztás lehetőség szerinti kiküszöbölése szükséges.

A továbbiakban néhány szót szeretnék szólni arról, hogy milyen hatással van a mozgás a szív-, érrendszerre. A mozgást követően a zsigerek vérátáramlása jobb lesz, valamint a koszorúér-keringésre is kedvező hatást fejt ki. A vese kálium-kiválasztása fokozódik, így a testfolyadék mennyisége csökken. Csökken a szimpatikus idegrendszer aktivitása, amely pszichés relaxációt, ellazulást eredményez. A fizikai aktivitás hatására természetesen a testsúly is csökken, és ez jól befolyásolja a plazmazsír értéket, valamint javítja az inzulinérzékenységet. Nő a perifériás szövetek, főleg az izomszövet cukorfelvétele. A mozgás hatására a vércukorszint, a vérzsír szint, a koleszterinszint csökken. A védekező koleszterinszint nő, a vérnyomás csökken, tehát a szív-, érrendszer teljesítménye javul. Jelentős a mozgás szerepe az elhízás kezelésében is.
 

Az elhízás, a cukorbetegség, a fizikai inaktivitás és az öröklődés egyértelmű hatással van a zsíranyagcserére. Rontja a helyzetet a három elsőrendű rizikófaktor - a magas vérzsírszint, a magasvérnyomás és a dohányzás megléte.

A testsúlycsökkentés két alapvető tényezőből áll: az energiabevitel korlátozásából és az energiafelhasználás fokozásából. Az utóbbi fő célja a szervezet zsírraktárainak csökkentése. Ennek érdekében fontos a zsírmobilizálás gátlásának elkerülése, a zsírégetés körülményeinek biztosítása. A tréning jellegét úgy kell megválasztani, hogy a szervezet számára az oxidáció körülményei optimálisak legyenek. Az ilyen típusú terhelés növeli az anyagcsere-folyamatok hatásfokát, javítja az izmok hajszálereinek kapacitását, jobb lehetőségeket teremt a zsírsavak elégetésére.

Néhány szót az elhízás és a diabétesz kapcsolatáról. Mindennapos megfigyelés, hogy a diabéteszesek nagy része elhízott, és a testsúly csökkentése a diabétesz javulását, az inzulinrezisztencia csökkenését, sőt megszűnését, a szénhidrát- és a zsíranyagcsere diabéteszre jellemző klinikai jegyeinek esetleges teljes eltűnését eredményezi. A cukorbetegség megelőzésében és kezelésében az elsődleges teendő a testsúly csökkentése és a helyes életmód kialakítása.

Említettem, hogy a fizikai aktivitás hatására nő a perifériás szövetek, elsősorban az izomszövetek cukorfelvétele. A perifériás cukorfelhasználás kedvező javulását teljességében még nem tudjuk megmagyarázni. Ez a hatás azonban nemcsak a terhelés alatt, hanem órákkal, sőt napokkal később is mérhető.

Az 1-es típusú betegeknél a mozgás során az injekcióból felszívódó exogén inzulin gátolja a zsírsavak termelését és a máj cukortermelését, ugyanakkor fokozza a perifériás cukorbeépülést és hipoglikémiát okozhat. A mozgás hipoglikémiát okozó hatása miatt nem a sporttevékenységet kell megtiltani, hanem a hipoglikémia megelőzését kell megtanítani.

Ennek első lépése, hogy a beteg ismerje betegségét, a hipoglikémia tüneteit, a kezelés menetét és jelentőségét. A betegek inzulinérzékenysége és a mozgásnál jelentkező hipoglikémiás reakciója nagy egyéni eltéréseket mutat. Gyakorlati tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, hogy az edzés előtti 2-4, extrém esetben 6 egységgel kevesebb inzulinadaggal vagy kiegészítő szénhidrátpótlással védhetjük ki a kedvezőtlen hatást.

Más a terhelés hatása akkor, ha edzett vagy edzetlen emberről van szó. Edzett állapotban terhelés után a kontrainzuláris hormonválasz kisebb, és 2-es típusú cukorbetegségben a bázisinzulin elválasztása alacsonyabb, ami a magas vérnyomásos és elhízott esetében különösen fontos. Ez a folyamatos és rendszeres testmozgás jelentőségét igazolja. Az 1-es típusú betegek esetében különösen fontos a rendszeresség, amely az életmódra is vonatkozik.

Befejezésül az edzések fajtáiról szeretnék beszélni, abból a szempontból, hogy milyen mozgásformákat ajánlunk az elhízott és/vagy cukorbeteg részére.

Megkülönböztetünk állóképességi és erőfejlesztési edzést. Az utóbbinál statikus, izometriás gyakorlatok vannak túlsúlyban. Ez a mozgásforma az izomrostokat megvastagítja, de azok vérellátását, az oxigénellátást nem javítja. Cél egy adott izomcsoport erejének fokozása.

A szív elsősorban nyomásmunkát végez. Egy nemi hormon, a tesztoszteron szintje megemelkedik a statikus terhelés hatására. Szívbetegeknek, és magas vérnyomásban szenvedő betegeknek, valamint túlsúlyosaknak ezt az edzésformát nem ajánljuk.

Az állóképességi edzés főként dinamikus izotóniás gyakorlatokat tartalmaz. Cél a szív-, érrendszer működésének és a teljesítőképességnek a fokozása. A dinamikus, izotóniás gyakorlatok elősegítik a vénás vér visszaáramlását a szív felé, tehát alkalmasak a keringési rendszer edzésére. Két formája van: a kitartó tréning és az intervallum tréning.

1) A kitartó tréning keretében lehetséges, hogy a terhelés folyamatos, és a terjedelem változik, illetve, ha változó a terhelés, akkor az intenzitás változik.
2) Az intervallum tréning lényege pedig, hogy a terhelési és pihenési szak tervszerűen változik. Ez érbetegek edzésére alkalmas elsősorban.

A mozgásprogramok felépítése cukorbetegeknél: az anyagcsere-egyensúly érdekében hetente legalább 3-4-szer 40-45 perc edzést végezzen a beteg, napszakonként is azonos időben. A terhelés mértéke fokozatos legyen, kerüljük a túlzott fizikai megerőltetést. A mozgásprogramba beépíthetjük az artériás értornát, amely az érelmeszesedés következtében kialakuló lábelváltozások megelőzését szolgálja. Az edzés intenzitásában és idő tartamában csak lassú változásokat lehet tenni, a vércukorszint ellenőrzése mellett. Ajánlott mozgásformák - amelyek dinamikus, izotóniás gyakorlatot tartalmaznak - a kerékpározás, az úszás, a tenisz és a séta. A mozgás során jelentkező kedvező élettani hatások és a pozitív élmények segítséget nyújthatnak a betegeknek abban, hogy könnyebben együtt tudjanak élni ezzel a betegséggel.

 

A rendszeres testi aktivitásnak, edzésnek, és sporttevékenységnek a zsíranyagcserére gyakorolt hatásában belső tényezők, mint az örökletesség és külső tényezők (étrend, életmód) játszanak szerepet. A mozgásprogram hormonális alkalmazkodást vált ki, amely pozitívan hat az inzulinérzékenységre. A perifériális anyagcsere-folyamatokban fokozódik a trigliceridek lebomlása, a szabad zsírsavak felhasználása, ezáltal befolyásolható a testtömeg és a zsírszövet mennyisége. Az említettek együttese beválik a kövér emberek fogyasztásánál a diétás és gyógyszeres kezelés mellett.



Diabetes 2007/2. - Viszt Anikó gyógytornász