Pszichoaktív szerek a benzodiazepin nyugtatók és altatók előtt

A benzodiazepinek (BZD-ek) kifejlesztése és ipari előállítása előtt több pszichoaktív szert is használt az emberiség a stressz, szorongás, álmatlanság, fájdalom és egyéb lelki problémák kezelésére.

Ezek használata azonban általában erősebb mellékhatásokkal járt, és nagyobb volt a túladagolás vagy a szerfüggőség kialakulásának veszélye, mint a később megjelent benzodiazepineknél.

Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatom be a legfontosabb nyugtató-altató szereket a benzodiazepinek előtti korszakból.

 

1. Alkohol (történelem előtti idők óta)

Az etilalkohol minden bizonnyal a legrégebbi pszichoaktív szer, amelyet az emberek már sok évezrede használnak: önnyugtatásra, nyugtatásra, eufória előidézésére és alvás javítására.

 

2. Ópium (kb. i.e. 3400-tól)

Az ópiumot már az ókori sumerok és egyiptomiak is alkalmazták fájdalomcsillapító és nyugtató szerként, valamint vallási célokra. Ezt korabeli írásos feljegyzések bizonyítják.

Az ópiumot az éretlen mákgubókból (Papaver somniferum) nyerték. A „máktej” szárított nedve tartalmazza azokat az alkaloidokat (például morfin, kodein), amelyek erős fájdalomcsillapító és nyugtató hatással bírnak.

Az ópiumhoz kapcsolódóan az „ópiát” és „opioid” kifejezések között érdemes különbséget tenni. Az ópiátok természetes, növényi eredetű alkaloidok, míg az opioidok ezek szintetikus, vagy félszintetikus illegális drog és gyógyszerhatóanyag származékai .

 

3. Bromidok (19. század közepétől)

1826-ban Antoine-Jérôme Balard felfedezte a bromint, amelyből később más kutatók alakították ki a bromidokat (pl. kálium-bromid, nátrium-bromid). Ezek egyszerű szervetlen sók, amelyek pszichoaktív hatását sokáig sem kutatta.

Az 1850-es években azonban Sir Charles Locock brit orvos rájött, hogy a bromidok hatékonyak az epilepsziás rohamok kezelésében, és később szorongás, álmatlanság és más pszichés problémák kezelésére is használták őket. Ez akkoriban korszakalkotó előrelépésnek számított.
Elég korán kiderült a bromidok árnyoldala:
A 20. század közepére aztán gyorsabb hatásukkal és nagyobb hatékonyságukkal az újabb nyugtató-altató szerek, a barbiturátok szorították ki őket a klinikai gyakorlatból.

 

4. Barbiturátok (1903)

A barbiturátokat Emil Fischer és Joseph von Mering fejlesztette ki. Az első barbiturát, a barbital (Veronal) 1903-ban került forgalomba, ezt számos más követte, pl.: a fenobarbitál (1912), amobarbitál. Ezeket a szereket álmatlanság, szorongás, epilepszia kezelésére és érzéstelenítésre használták, és fél évszázadig népszerű nyugtatók és altatók maradtak.

A barbiturátokkal kapcsolatban azonban több probléma is felmerült.

Több közülük olyan, ami az őket váltó benzodiazepineknél enyhében, de megmaradt (tolerancia, függőség, megvonási tünetek).

A barbiturátok legnagyobb hátránya a még a bromid sóknál is szűkebb terápiás indexük volt. Egy kis túladagolás már súlyos mérgezést, egy nagyobb pedig légzés leállást okozhatott. Emiatt gyakori volt a barbiturátokkal történő véletlen mérgezés, túladagolás és öngyilkosság.

A barbiturátok erős testi és lelki függőséget okozhattak. Hosszabb távú használatuk gyógyszer toleranciát okozott, ami miatt a betegeknek egyre nagyobb adagokra volt szükségük a korábban megszokott (sic!) hatás eléréséhez. A hirtelen megvonás pedig súlyos, életveszélyes megvonási tüneteket okozhatott.

A barbiturátok szedése során jelentős kognitív és pszichomotoros károsodás léphetett fel: memóriaproblémák, koncentrációs nehézségek, reakcióidő lassulása és koordinációs zavarok. Ezek a mellékhatások különösen olyan tevékenységek során voltak veszélyesek, mint a gépjárművezetés vagy a veszélyes gépek kezelése.

Erős májenzim-induktorokként számos gyógyszer-gyógyszer kölcsönhatást okoztak. Komolyan befolyásolták más gyógyszeres kezelések hatásosságát, bizonytalanná, kiszámíthatatlanná téve azokat. A gyógyszer kölcsönhatások különösen olyan szerek esetén voltak veszélyesek, amelyek maguk is szűk terápiás sávval rendelkeztek és életbevágóan fontos élettani működéseket szabályoztak (pl.: véralvadásgátlók).

 

5. Meprobamát (1950-es évek)

Az 1950-es években kifejlesztett meprobamát volt az egyik első nem-barbiturát típusú szorongásoldó szer. Magyarországon Andaxin néven volt évtizedekig ismert. Bár kevésbé volt veszélyes túladagolás esetén, mint a barbiturátok, még mindig jelentős kockázatot jelentett a függőség és a megvonási tünetek szempontjából.



Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!


Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!


Nevess többet, szeress jobban, tanulj még..