A szívinfarktust elszenvedő beteg társának is árt a szívroham

Szívrohamot elszenvedett emberekkel egy háztartásban élők között is nő a depresszió és a szorongás kockázata.
 

A szívinfarktus, közismert nevén szívroham (régiesen: szívszélhűdés), olyan váratlan súlyos szív-érrendszeri (kardiovaszkuláris, CV) esemény, amely sok esetben drámai módon befolyásolja a beteg életét és kihat közvetlen, családi környezetére is…

A szívroham kimenetelének függvényében különösen a vele közös háztartásban élők, házastárs, élettárs és gyermekek szembesülhetnek olyan korábban nem tapasztalt, őket is felkészületlenül érő mindennapi kihívásokkal, addig ismeretlen, újfajta stresszorokkal, amelyek jelentős hatással lehetnek saját testi és lelki egészségükre.

Hosszabb-rövidebb időre, akár gyökeresen megváltozhat a korábbi, jól megszokott életük.

A nem-fatális szívroham bekövetkeztekor még nem lehet tudni a betegség kimenetelt: egyesek gyorsan felépülnek, míg másokat és családtagjaikat tartós életmódbeli változtatásokra kényszeríti a betegség.

Ez utóbbi helyzet komoly érzelmi és gyakorlati terheket ró a társra, aki nemcsak a beteg fizikai gondozását végzi, hanem sokszor érzelmi támaszt is nyújt, nemritkán a saját munkája mellett…
 

Egy súlyosabb szívinfarktust követően a beteg gyakran hosszabb lábadozási időszakra szorul, ami a családtagok számára is jelentős alkalmazkodási folyamatot jelent a kórházi, szanatóriumi rehabilitációt követően.

Ilyenkor az házastárs, élettárs vagy vele élő gyermek gyakran elsődleges gondozóvá válik, ami extra felelősséget és terheket ró rá.

A szerető és gondviselő családtagok gyakran attól tartanak, hogy a beteg állapota tovább romlik, és egy újabb szívroham következik be.

Esetleg, ha ők is hasonló genetikai és életmódbeli rizikófaktorokkal rendelkeznek, felmerülhet bennük a gondolat:

„Vajon én is veszélyben vagyok?” Az ilyen jellegű félelem különösen erősen érinti az idősebb házas és élettársakat: „Mi lesz velünk, ha én is lerobbanok? Hogyan látjuk el magunk?”

Az aggódás és szorongás szempontjából – ezt megannyi alkalommal hallottam a Stressz Doktor rendeléseken – különösen azok a gyermekek, akik szoros, szeretetteljes kapcsolatban vannak lebetegedett szülőjükkel és szemtanúi voltak a szülő hirtelen válságosra forduló állapotának.
 

A szívinfarktus után a bölcsebb családtagok, akik próbálnak tanulni a másik kárán:
 

Fokozottan (és aggódva) kezdi el figyelni saját egészségét, de ennek számos pozitív folyománya lehet. Otthon rendszeresen méri a vérnyomását, testsúlyát (testtömegét), koleszterinszintjét, elmegy dietetikushoz, több időt és figyelmet szán a mozgásra stb.

Rendszeresebben jár orvosi ellenőrzésre, ha korábban elhanyagolta a szűrővizsgálatokat, mostantól tudatosan figyel az éves kardiológiai és szív, valamint nyaki UH kontrollokra.

Tudatosabbá válik az étrendben, csökkenti a só- és zsírfogyasztást, több zöldséget és gyümölcsöt eszik, elkezd figyelni az omega-3 bevitelre.

Átalakítja az életmódját, leszokik a dohányzásról, csökkenti az alkoholfogyasztást, vagy aktívabb életmódot folytat.

Átértékeli a prioritásait, felismeri, hogy az egészség és a család fontosabb a folyamatos munkavégzésnél vagy az anyagi javak hajszolásánál.

Több időt tölt a családtagjaival, rádöbben, hogy az élet mennyire törékeny, ezért igyekszik több minőségi időt szánni a szeretteire.

Pénzügyi tervezést kezd el, felismeri, hogy egy betegség anyagilag is megterhelő lehet, ezért biztosítást köt, megtakarít, biztonsági „aranytartalékot” képez, vagy tudatosabban kezeli a családi költségvetést.

Érzelmileg érzékenyebbé, megértőbbé, empatikusabbá válik, tudatosabban igyekszik megelőzni, elkerülni és kezelni a konfliktusokat.

Nagyobb szerepet vállal a háztartásban és a beteg gondozásában, főleg, ha korábban a beteg volt a család fenntartója vagy a házimunka-felelős, az egészséges(ebb) családtagok igyekeznek pótolni a hiányát.

Megpróbálja csökkenteni a stresszt, meditációt, jógát, légzőgyakorlatokat próbál ki, vagy egyszerűen csak jobban odafigyel az énidőre, pihenésre és kikapcsolódásra.
 

Természetesen a családtag szívinfarktusa többségében nem pozitív változásokat hozhat, hanem negatív következményekkel is járhat:

Van, amikor valaki csak addig jut, hogy folyamatosan a legrosszabb forgatókönyvet képzeli el a betegnek és önmagának, anélkül, hogy valódi következtetéseket vonna le vagy konstruktív lépéseket tenne az egészsége, egészségük érdekében.

Túlzottan figyelni kezd saját testének jelzéseire, és indokolatlan félelmek alakulhatnak ki benne. Például a kimerültségéből adódó mellkasi fájdalmat vagy szívritmus-változást azonnal saját szívinfarktusaként él meg, és ezenen „bepánikol”.

A házastárs vagy élettárs sok esetben gondozó szerepbe kerül, ami felborítja, majd átalakítja az addigi kapcsolati egyensúlyt. A beteg fél önállósága, függetlensége, önértékelése csökken, kiszolgáltatottsága nő, olykor bűntudattal együtt, ami nagyon gyakran: frusztrációt, ingerültséget, szorongást, depressziót válthatnak ki belőle.
A másik oldalon a gondozó partner túlterheltsége okozhatja ugyanezeket.

Az új élethelyzethez való alkalmazkodás során a házastársak közötti konfliktusok fokozódhatnak. A beteg ingerültebbé válhat a korlátozások miatt, míg a gondozó fél úgy érezheti, hogy nem kap elég támogatást vagy elismerést.

Egyesek a feszültség csökkentésére egészségtelen szokásokat vehetnek fel: túlzott alkoholfogyasztás, ellenőrizetlen nyugtatózás, altatózás, érzelmi evés, dohányzás stb.

A családtagok közül néhányan annyira a beteg körüli gondoskodásra koncentrálnak, hogy elhanyagolják saját szociális kapcsolataikat, ami magányossághoz és depresszióhoz vezethet.

A beteg állapotával kapcsolatos állandó aggodalom, a megnövekedett felelősség és az életmódbeli változások sokaknál tartós (krónikus) distresszt és mentális kimerülést okozhatnak.

Sokan úgy érzik, hogy kevés kontrolljuk van a beteg állapota felett, hogy nem tudnak annyit segíteni a betegnek, mint amennyit szeretnének. A modern orvostudomány fejlettsége ellenére a szív- és érrendszeri betegségek kimenetele is kiszámíthatatlan, főleg az első napokban, hetekben.

Ez bizonytalanságot és frusztrációt eredményez a családtagokban és ez a tehetetlenség-érzés, az állandó stressz, az alváshiány és a megnövekedett felelősség hosszabb idő után, megfelelő stresszkezelés nélkül érzelmi kimerültséghez vezethet.

Sokan hajlamosak visszagondolni azokra az időszakokra, amikor a beteg még egészséges volt, és azt kérdezik maguktól: „Többet kellett volna tennem? Mi lett volna, ha hamarabb észrevesszük a jeleket? Ha jobban figyeltem volna rá?” Ezek a gondolatok bűntudathoz vezethetnek, amely tovább növeli az érintettek lelki terhét.

Tanulmányok kimutatták, hogy azok a személyek, akiknek a partnere súlyos egészségügyi problémával küzd, maguk is nagyobb eséllyel tapasztalnak magas vérnyomást, szívritmuszavarokat és egyéb kardiovaszkuláris problémákat.

Az állandó (alulkezelt) stressz hatására emelkedik a kortizolszint, ami hosszú távon hozzájárulhat érrendszeri és más „stresszbetegségek” kialakulásához.

Egyes kutatások szerint a szívbetegek házastársainál akár 30-50%-kal is megnőhet a kimerültség, depresszió és a szorongás kialakulásának kockázata. Ezért fontos, hogy a beteg mellett a családtagok is megfelelő támogatást kapjanak.

 

A gondozó szerep idővel fizikailag és mentálisan is megterhelő. Az éjszakai felébredések, a beteg állapotának folyamatos figyelése, a megnövekedett háztartási és pénzügyi terhek hosszú távon kiégéshez vezethetnek.

A distressz (negatív stressz) jelei:

♦  Alvászavarok
♦  Fáradékonyság
♦  Türelmetlenség
♦  Koncentrációs nehézségek
♦  Közérzetingadozások
♦  Fejfájás, izomfeszültség
♦  Magas vérnyomás
♦  EKG-anomáliák
♦ stb.
 

A betegápolásban részt vállaló családtagok egészségének megőrzése kulcsfontosságú a beteg rehabilitációjának sikeressége szempontjából is!!!
 

A családtagoknak érdemes nyíltan beszélniük érzéseikről és aggodalmaikról, hogy elkerüljék a feszültségek felgyülemlését. A betegséggel járó stressz (változások tömege) nemcsak az érintett személyt, hanem az egész családot megterheli, ezért elengedhetetlen, hogy megosszák egymással gondolataikat, félelmeiket és igényeiket.

Ez segít elkerülni az új, ismeretlen helyzetekben oly gyakori félreértéseket, amelyek felesleges feszültséget (stresszt) okoznak. Az őszinte beszélgetések segítenek oldani a stresszt és megkönnyítik a helyzet elfogadását. Ha a családtagok megosztják egymással érzéseiket, jobban tudják támogatni egymást érzelmileg, és elkerülhetik a magányosság érzését.

Fontos, hogy a beteg és a családtagok is kifejezhessék az érzéseiket anélkül, hogy elnyomnák egymást. Fontos elkerülni az igaztalan vádaskodást és bűntudatkeltést:

„Miattad kell most mindent egyedül csinálnom” helyett:

„Tudom, hogy Neked a legnehezebb, de nehéz nekem is ez az új helyzet. Jó lenne/Szeretném, ha együtt kitalálnánk, hogyan lehetne könnyebbé tenni.”

Tehát őszintén és empatikusan beszéljünk. Figyeljünk az aktív hallgatásra. A beszélgetések ne csak a panaszkodásról szóljanak, hanem a másik fél valódi megértéséről is. Ne csak válaszolni akarjunk, hanem próbáljuk valóban meghallani, amit a másik mond.

Egy családi betegség rengeteg változást hoz, ezért fontos, hogy időről-időre megbeszéljék a felmerülő problémákat és szükségleteket. Például naponta egy-egy rövid beszélgetés segíthet abban, hogy mindenki elmondhassa, hogyan érzi magát, és milyen támogatásra lenne szüksége.

Egy jól működő kommunikációs rendszer segíthet a családnak abban, hogy hatékonyabban kezeljék a betegséggel járó kihívásokat, és hosszú távon is támogató, szeretetteljes közeg maradjanak egymás számára.

Ha azonban a családon belül nehézségek merülnének fel a kommunikációban, érdemes szakember (pszichológus, családterapeuta) segítségét kérni! Támogató csoportok is segíthetnek abban, hogy a családtagok ne érezzék magukat egyedül a kihívásaikkal.
 

Fontos, hogy a családtagok ne hanyagolják el saját egészségüket, és tudatosan figyeljenek a megfelelő táplálkozásra, stresszcsökkentésre, rendszeres testmozgásra, valamint az elegendő pihenésre és alvásra.

A beteg ellátása és a mindennapi teendők mellett könnyen háttérbe szorulnak a saját szükségletek, de hosszú távon ez fizikai és mentális kimerüléshez vezethet.
 

Tájékozódás: A betegséggel és a felépülési folyamattal kapcsolatos információk megismerése csökkentheti a bizonytalanságot.

Öngondoskodás: A gondozók számára is fontos az egészséges táplálkozás, testmozgás és elegendő pihenés.
 

A családtagok számára is (!) érdemes egészségesebb étrendet bevezetni, amely nemcsak a beteg, hanem mindenki jólétéhez hozzájárul. Amennyire lehetséges:

♦ Kerüljék a feldolgozott élelmiszereket, a magas só-, cukor-, és zsírtartalmú ételeket.
♦ Részesítsék előnyben a teljes kiőrlésű gabonákat, zöldségeket, gyümölcsöket, sovány húsokat és tejtermékeket. (Ezek egy részének ráadásul nemsokára az ÁFÁ-ja a nyugdíjasoknak visszajár!)
♦ Figyeljenek a megfelelő folyadékbevitelre – a hidratáltság kulcsfontosságú a szív- és érrendszer egészségének ill. az általános egészség fenntartásában.

A családtagoknak is szükségük van olyan módszerekre, amelyek segítenek a stressz kezelésében és a lelki egyensúly megtartásában.
 

♦  Relaxációs technikák: légzőgyakorlatok, mindfulness meditáció, progresszív izomlazítás.
♦  Szabadidős tevékenységek: időt kell szánni olyan hobbikra és tevékenységekre, amelyek örömet szereznek, és segítenek kikapcsolódni.
♦  Közösségi támogatás: beszélgetések barátokkal, családtagokkal, támogató csoportokkal csökkenthetik a feszültséget és az elszigeteltség érzését.

A mozgás az egyik leghatékonyabb eszköz a stresszkezelésben és a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében.

Nem kell megerőltető edzésekre gondolni – már napi 30 perc séta is jelentősen csökkentheti a szorongást és javíthatja a fizikai állapotot. Jóga, pilates, úszás vagy kerékpározás szintén segíthet a testi-lelki egyensúly fenntartásában.

Ha lehetőség van rá, érdemes a beteget is bevonni az életkornak és állapotnak megfelelő mozgásformákba, például közös sétákba vagy könnyű nyújtógyakorlatokba.
 

A stresszes időszakok gyakran megzavarják az alvás minőségét, pedig a pihenés kulcsfontosságú az egészség megőrzésében.

♦  Érdemes következetes alvási rutint kialakítani (lefekvés és ébredés azonos időpontban).
♦  Lefekvés előtt kerülni érdemes a képernyők (telefon, TV, számítógép) használatát, mivel a kék fény zavarhatja az alvási ciklust.
♦  A koffein és az alkoholfogyasztás csökkentése szintén hozzájárulhat a jobb minőségű pihenéshez.

A családtagoknak is szükségük lehet pszichológiai tanácsadásra, hogy megküzdjenek az új helyzettel. Legyen okos, kérjen segítséget a helyzet feldolgozásában és a stressz kezelésében, ha kimerülőben vannak az eddig ismert lehetőségei!
 

Családon kívüli segítség, barátok, rokonok vagy szakmai segítők (pl. pszichológus, szociális gondozók, egyházi segítők) bevonása a gondozásba jelentősen enyhítheti a terheket.

 

A szívinfarktus a teljes családot érintő esemény, amely nemcsak a beteget, hanem szeretteit is próbára teszi. Mert a szívinfarktus következményei nem állnak meg a beteg életénél – a közvetlen családtagok is komoly érzelmi és egészségügyi kihívásokkal szembesülnek.

Ezért kulcsfontosságú, hogy ne csak a beteg, hanem az őt támogató családtagok is megkapják a szükséges segítséget és figyelmet, hogy a beteggondozó családtagok is megőrizzék fizikai és mentális jóllétüket, és így hosszú távon is képesek legyenek támogatni szerettüket a gyógyulás útján.