Húszfelé figyelve, határidőktől sürgetve felelősségteljes döntéseket hozni sokak számára a mindennapok velejárója. Angol kutatások szerint azonban a szaknyelven mentálisnak nevezett stressz nem ártalmatlan az egészségre nézve: a szív és az agy között áramló jelzések „kibillenése” ritmuszavart, súlyosabb esetben pedig hirtelen szívhalált is előidézhet, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknél.

A szívet saját ingerkeltő rendszere működteti, azonban az agy befolyást gyakorol erre a működésre: a szív felszálló visszacsatolási pályákon (idegrostokon) keresztül ad jeleket az agy számára saját állapotáról, az agy pedig leszálló pályákon át, reflexek útján szabályozza a szív működését.

A szívből eredő felszálló jeleket sejtfelszíni jelfogók (receptorok) közvetítik. Ilyenek többek közt a szívkamrák és a főverőér ívének falában, továbbá a fejverőér elágazásánál lévő vérnyomásérző receptorok. Ezek informálják az agyat arról, hogy ezeken a helyeken az áramló vér nyomása megfelelő, túl alacsony, illetve túl magas-e. Ha a vérnyomás alacsony, az a szimpatikus felszálló pályát ingerli, ami reflexesen fokozza a pulzust és a szív összehúzódásainak erejét. Ezek révén nő a szív perctérfogatban kifejezett teljesítménye és a vérnyomás. Ha a vérnyomás magas, akkor a paraszimpatikus felszálló pálya jön ingerületbe, ez pedig reflexszerűen csökkenti a pulzust, az összehúzódások erejét és a vérnyomást.

A felszálló visszacsatolási körökön futó információ minden szívciklusban közvetlenül modulálja az agykérgi aktivitást. Korábbi, embereken és állatokon végzett kísérletek megmutatják, hogy a felszálló információ hierarchikusan adódik tovább a központi idegrendszerben, agytörzsi magvak, a hipotalamusz és a talamusz által.

A felszálló információ azonban nem áll meg a kéregalatti szinteken, hanem eljut az agykéregig, pontosabban az insula („sziget”) nevű, a homlok- és a halántéklebeny közt lévő agyterületig, amelyet a belső, zsigeri állapot tudatos - és érzelmileg is színezett - értékeléséért tartanak felelősnek. A zsigeri információ itt úgy képeződik le, hogy a testrészek egymás mellett foglalnak helyet (ún. szomatotópia).

A Marcus Gray (Londoni College Egyetem) vezette kutatócsoport arra kereste a választ, hogy milyen szerepet játszik az agykéreg a stressz által kiváltott ritmuszavar keletkezésében. Ezért a pácienseknél egyszerre mérték a szív válaszaiban történt változásokat EKG-vel, illetve az agyi aktivitást EEG-vel (az EKG - elektrokardiogram - a testfelszínen rögzített elektródák segítségével a szívizom működése által keltett elektromos aktivitásról készített felvétele, az EEG - elektroencefalogram - pedig a fejbőrre rögzített elektródákkal az agy elektromos aktivitásáról készített felvétel.)

A kutatók 10, a szívkamra működési zavarával diagnosztizált férfi pácienst vizsgáltak meg két londoni kardiológiai ambulanciáról. A betegek átlagos életkora 59 ą 11 év volt. A helyi etikai bizottság hozzájárult a vizsgálathoz, amelyről minden pácienst részletesen tájékoztattak.

A pácienseknek azt az enyhén stresszkeltő feladatot kellett végrehajtaniuk, hogy hetesével számoljanak visszafelé, és folyton siettették őket, miközben szóltak a hibákért és azokat ki is javították (ezt a módszert rutinszerűen használják a vegetatív működés tesztelésére, mivel megnövekedett szimpatikus tónust idéz elő). Összehasonlításként egy nem stresszes feladat szolgált, amely alatt csak 1-től 50-ig kellett oldottan számolni. Mindkét esetben félig fekvő pozícióban voltak a páciensek, a feladatokat pedig kétszer 5-5 perces blokkokban hajtották végre.

A mentális stressz az összes páciensnél a szimpatikus tevékenység szív- és érrendszeri mutatóinak (pl. szisztolés vérnyomás, szívritmus, a bőr vezetőképessége) szignifikáns növekedését idézte elő.

A növekvő szimpatikus vezérlésre a szív normális fiziológiai reakciója az, hogy olyan változtatásokat gerjeszt, amelyek fokozzák teljesítményét. Ugyanakkor a kamrafunkciók zavaraival küzdő betegeknél a szimpatikus tónus növekedése épp a teljesítmény csökkenésével járhat: a sérült szívizom ez esetben nem növeli meg a teljesítményt a nagyobb mértékű összehúzódás révén. A páciensek felénél a szív teljesítőképessége a szimpatikus tónussal együtt nőtt, a másik felüknél azonban - rendellenes módon - csökkent a stressz idején.

A kutatók olyan szívverés keltette agykérgi potenciált (Heartbeat-Evoked Potential, HEP) azonosítottak a bal halántéklebenyben és a bal oldalsó homloklebenyben, amely hűen tükrözte a páciensek közt a szív teljesítményében megjelenő különbségeket. A nagyobb teljesítmény - függetlenül olyan perifériás értékektől, mint például a vérnyomás - nagyobb HEP negatív amplitúdóval járt együtt, ami a fokozott agykérgi aktivitás jele. Noha a kutatók óvatosak abban, hogy a HEP-nek pontos neuroanatómiai eredetet tulajdonítsanak, elhelyezkedése a bal halántéki felszíni elektródákon arra utal, hogy az idegi képviselet - a korábbi eredményekkel egybevágóan - az insulában, vagyis a szívverés „tudatosulásának” helyén van jelen.

Azok tehát, akiknél a stressz kibillenti a szívműködést irányító kérgi területeknek a működését, belekerülnek egy, a szívizom működését még jobban megzavaró „ördögi körbe”: a stresszállapotban a szívfal mozgásának rendellenességei fokozódhatnak, a szívizomműködés tovább romolhat, ez pedig akár a szívritmus potenciálisan végzetes zavarait is kiválthatja.

Marcus Gray szerint a szív aktuális - perctérfogatban mért - teljesítménye és a minden szívverés után megjelenő kérgi aktivitás (HEP) közötti kapcsolat arra utal, hogy bizonyos agyterületek közvetlenül, dobbanásról dobbanásra „hallgatják” a szívet. Ezek alapján a jövőben talán kiszűrhetőek lennének azok a betegek, akiknél valószínűbb, hogy szívük kedvezőtlenül reagál a stresszre.



origo.hu - Jakabffy Éva – 2007.07.30.
 

P.S.: Hogy mennyire régóta ismert ez az összefüggés álljon itt egy mindenki által jól ismert példa Vörösmartytól (Szózat, 1836):

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.


Kopácsi dr.