Duloxetin STADA

Alkalmazási előírás (2. rész)

(lényegre koncentrálva)

[1. rész]

[3. rész]

 

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

 
A biztonságossági profil összefoglalása

A duloxetinnel kezelt betegeknél a leggyakrabban bejelentett mellékhatás a hányinger, fejfájás, szájszárazság, aluszékonyság és szédülés volt. Azonban a gyakori mellékhatások többsége enyhe vagy mérsékelt volt, általában a kezelés kezdetén jelentkeztek és többségük a terápia folytatása ellenére visszafejlődött.
 
A mellékhatások táblázatos összefoglalása

Az 1. táblázat a spontán jelentett és a placebokontrollos klinikai vizsgálatok során észlelt mellékhatásokat tartalmazza. Becsült gyakoriság: Nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100 ‑ < 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000 ‑ < 1/100), ritka (≥ 1/10 000 ‑ < 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.
 

Nagyon gyakori	Gyakori	Nem gyakori	Ritka	Nagyon ritka
Fertőző betegségek és parazitafertőzések
		Laryngitis
Immunrendszeri betegségek és tünetek
			Anafilaxiás reakció Túlérzékenység
Endokrin betegségek és tünetek
			Hypothyreosis
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek
	Étvágycsökkenés	Hyperglykaemia (különösen diabeteses betegeknél számoltak be róla)	Dehidráció Hyponatraemia SIADH6
Pszichiátriai kórképek
	Insomnia Izgatottság Libidó csökkenése Szorongás Szokásostól eltérő orgazmus Szokatlan álmok	Szuicid gondolat5,7 Alvászavar Fogcsikorgatás Dezorientáció Apátia	Szuicid viselkedés5,7 Mánia Hallucinációk Agresszió és düh4
Idegrendszeri betegségek és tünetek
Fejfájás Aluszékonyság	Szédülés Letargia Tremor Paraesthesia	Myoclonus Akathisia7 Idegesség Figyelemzavar Ízérzészavar Dyskinesia Nyugtalan láb szindróma Nem pihentető alvás	Szerotonin szindróma6 Görcsrohamok1 Pszichomotoros nyugtalanság6 Extrapiramidális tünetek6
Szembetegségek és szemészeti tünetek
	Homályos látás	Mydriasis Látásromlás	Glaucoma
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei
	Tinnitus1	Forgó jellegű szédülés (vertigo) Fülfájás
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek
	Palpitatio	Tachycardia Supraventricularis arrhythmia, főként pitvarfibrilláció
Érbetegségek és tünetek
	Vérnyomás- emelkedés3 Kipirulás	Ájulás2 Magas vérnyomás3,7 Orthostatikus hypotonia2 Hűvös végtagok	Hypertoniás krízis3,6
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek
	Ásítozás	Szorító érzés a torokban Orrvérzés	Interstitialis tüdőbetegség10 Eosinophil pneumonia6
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
Hányinger Szájszárazság	Székrekedés Hasmenés Hasi fájdalom Hányás Dyspepsia Flatulencia	Gastrointestinalis vérzés7 Gastroenteritis Eructatio Gastritis Dysphagia	Stomatitis Haematochezia Halitosis Mikroszkópos colitis9
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek
		Hepatitis3 Emelkedett májenzimszintek (GPT, GOT, alkalikus foszfatáz) Akut májkárosodás	Májelégtelenség6 Sárgaság6
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei
	Fokozott verejtékezés Kiütés	Éjszakai verejtékezés Urticaria Contact dermatitis Hideg verejtékezés Fotoszenzitivitási reakciók Fokozott hajlam a véraláfutásra	Stevens–Johnson-szindróma6 Angioneuroticus oedema6	Cutan vasulitis
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei
	Mozgásszervi fájdalom Izomgörcs	Izommerevség Izomrángás	Trismus
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek
	Dysuria Pollakisuria	Vizeletretenció Akadozó vizelés Nocturia Polyuria, Gyengébb vizelet-sugár	Szokatlan szagú vizelet
A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek
	Erectilis dysfunctio Ejakulációs zavar Késleltetett ejakuláció	Nőgyógyászati vérzés Menstruációs zavar Szexuális zavar Herefájdalom	Menopauza tünetei Galactorrhea Hyperprolac-tinaemia Postpartum vérzés6
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók
	Elesések8 Kimerültség	Mellkasi fájdalom7 Szokatlan érzés Hidegérzet Szomjúság Hidegrázás Rossz közérzet Melegérzet Járászavar
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei
	Testtömegcsökkenés	Testtömeg-növekedés Kreatinin-foszfokináz emelkedése a vérben Káliumszint emelkedése a vérben	Koleszterinszint emelkedése a vérben

¹ A kezelés abbahagyása után jelentettek görcsrohamot és fülzúgást is.
² Jelentettek orthostaticus hypotoniát és ájulást, különösen a kezelés kezdetén.
³ Lásd 4.4 pont.
⁴ Jelentettek agressziót és dühöt, különösen a kezelés kezdetén vagy a kezelés abbahagyása után.
⁵ Öngyilkossági gondolatról és öngyilkos magatartásról szóló eseteket jelentettek a duloxetin-terápia alatt vagy a kezelés megszakítását követő korai időszakban (lásd 4.4 pont).
⁶ A forgalomba hozatal utáni felügyelet során jelentett mellékhatások becsült gyakorisága; ezeket nem figyelték meg a placebokontrollos klinikai vizsgálatokban.
⁷ Statisztikailag nem különbözik szignifikáns mértékben a placebótól.
⁸ Időseknél (≥ 65 év) gyakoribbak voltak az elesések.
⁹ Az összes klinikai vizsgálati adaton alapuló becsült gyakoriság.
¹⁰ Placebokontrollos klinikai vizsgálatok alapján becsült gyakoriság.
 
Egyes kiválasztott mellékhatások leírása

A duloxetin-kezelés leállítása gyakran vezet elvonási tünetekhez, különösen akkor, ha a leállítás hirtelen történik. Leggyakrabban szédülést, szenzoros zavarokat (beleértve a paraesthesiát vagy az áramütésszerű érzéseket, különösen a fejben), alvászavart (beleértve az álmatlanságot és élénk álmokat), kimerültséget, aluszékonyságot, nyugtalanságot vagy szorongást, hányingert és/vagy hányást, tremort, fejfájást, izomfájdalmat, ingerlékenységet, hasmenést, fokozott verejtékezést és forgó jellegű szédülést jelentettek.
 
Az SSRI és SRNI készítményeknél észlelt ilyen események általában enyhék vagy mérsékeltek, és önmaguktól megszűnnek, mindazonáltal néhány esetben lehetnek súlyosak és/vagy hosszabb ideig fennállhatnak. Ezért amennyiben a duloxetin-kezelés a továbbiakban nem szükséges, javasolt a duloxetin adagolást fokozatosan csökkenteni (lásd 4.2 és 4.4 pont).
 
Diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedő betegek duloxetin-kezelésével kapcsolatban végzett három klinikai vizsgálat 12 hetes akut fázisában a duloxetinnel kezelt betegekben kismértékű, de statisztikailag szignifikáns éhomi vércukorszint-növekedést észleltek. A HbA1c‑érték stabil volt mind a duloxetinnel kezelt, mind a placebocsoportban. Ezen vizsgálatok kiterjesztési fázisában, melyek 52 hétig tartottak, a HbA1c‑érték mind a duloxetin-, mind a hagyományos kezelésű csoportban nőtt, azonban az átlagos emelkedés 0,3%‑kal nagyobb volt a duloxetinnel kezeltek csoportjában. Az éhomi vércukorszint és az összkoleszterinszint is emelkedett kissé a duloxetinnel kezelteknél, míg a hagyományos kezelésű csoportban ezek a laboratóriumi értékek kissé csökkentek.
 
A duloxetinnel kezelt betegekben észlelt, szívfrekvencia alapján korrigált QT‑intervallum nem különbözött a placebóval kezelt betegekétől. A duloxetinnel és placebóval kezelt betegek között nem észleltek klinikailag szignifikáns különbségeket a QT-, PR-, QRS- vagy QTcB‑értékekben.
 
Gyermekek és serdülők

Összesen 509, 7‑17 éves, major depresszív zavarban és 241 fő 7‑17 éves, generalizált szorongásban szenvedő gyermekkorú beteget kezeltek duloxetinnel klinikai vizsgálatokban. Általában véve a duloxetin mellékhatás-profilja gyermekeknél és serdülőknél hasonló volt ahhoz, amit felnőtteknél észleltek.
 
Annál az összesen 467 gyermekkorú betegnél, akiket kezdetben a klinikai vizsgálatokban a duloxetint szedők közé randomizáltak, a 10. héten átlagosan 0,1 kg‑os testtömegvesztést tapasztaltak, a 353 placebóval kezelt beteg átlagosan 0,9 kg‑os testtömeg-növekedésével összehasonlítva. Ezt követően, a négy-hat hónapos kiterjesztéses időszakban a betegek testtömege átlagban azon kiindulási testtömeg-százalék visszanyerése irányába mozdult el, amely életkorban és nemben illesztett társaik populációs adatai alapján várható.
 
A maximum 9 hónapig tartó klinikai vizsgálatokban a testmagasság-százalék összesen átlagosan 1%‑os csökkenését észlelték a duloxetinnel kezelt gyermekkorú betegeknél (2%‑os csökkenést a 7‑11 éves gyermekeknél és 0,3%‑os növekedést a 12‑17 éves serdülőknél) (lásd 4.4 pont).
 

4.9 Túladagolás

 
Jelentettek túladagolási eseteket 5400 mg‑os duloxetin adagokkal, önmagában vagy más gyógyszerekkel kombinációban. Előfordult néhány halálos eset, elsősorban kombinált túladagolás eseteiben, azonban előfordult önmagában szedett duloxetinnel is, megközelítőleg 1000 mg‑os adag esetében. A túladagolás jelei és tünetei közé tartozott (monoterápiában vagy más gyógyszerekkel kombinálva adott duloxetin esetén) az aluszékonyság, a kóma, a szerotonin szindróma, görcsrohamok, hányás és tachycardia.
 
A duloxetinnek nincs ismert specifikus antidotuma, azonban ha szerotonin szindróma alakul ki, megfontolható a specifikus kezelés (mint a ciproheptadin és/vagy a testhőmérséklet szabályozása). Szabad légutakat kell biztosítani. Javasolt az EKG és az alapvető életfunkciók monitorozása, valamint a megfelelő tüneti és szupportív kezelés. Gyomormosás indokolt lehet, ha erre a bevétel után rövid idővel mód van, vagy azoknál a betegeknél, akiknek tünetei vannak. A felszívódás korlátozásában az aktivált szén hasznos lehet. A duloxetin megoszlási térfogata nagy, és a forszírozott diurézis, a hemoperfúzió vagy a csereperfúzió valószínűleg nem hatásosak.
 
 

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

 

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

 
Farmakoterápiás csoport: Pszichoanaleptikumok, Egyéb antidepresszánsok. ATC kód: N06AX21
 
Hatásmechanizmus

A duloxetin egy kombinált szerotonin (5‑HT) és noradrenalin (NA) reuptake gátló. Gyengén gátolja a dopamin visszavételt, és nincs szignifikáns affinitása a hisztaminerg, dopaminerg, kolinerg és adrenerg receptorokhoz. A duloxetin dózisfüggő módon növeli a szerotonin és noradrenalin extracelluláris szintjeit az állatok különböző agyi területein.
 
Farmakodinámiás hatások

A duloxetin normalizálta a fájdalomküszöböt a neuropathiás és gyulladásos fájdalom számos preklinikai modelljében, és gyengítette a fájdalomhoz társuló viselkedést a krónikusan fennálló fájdalom egy modelljében. A duloxetin fájdalomcsökkentő hatását a központi idegrendszeri leszálló, fájdalomgátló pályák serkentésének tulajdonítják.
 
Klinikai hatásosság és biztonságosság

Major depresszív zavar
A duloxetint egy 3158, a major depresszió DSM‑IV kritériumainak megfelelő beteget bevonó klinikai programban vizsgálták (1285 betegév expozíció). A duloxetin hatásosságát - a javasolt napi egyszeri 60 mg adagban alkalmazva - az elvégzett három randomizált, kettős vak, placebokontrollos, rögzített dózisú akut vizsgálat, melyeket major depresszív zavarban szenvedő felnőtt járóbetegek bevonásával végeztek, mindegyike kimutatta. Összességében a duloxetin hatásosságát – napi 60‑120 mg adagolás mellett – a hét randomizált, kettős vak, placebokontrollos, rögzített dózisú akut vizsgálat közül ötben mutatták ki major depresszív zavarban szenvedő felnőtt járóbetegeknél.
 
A duloxetin statisztikailag jobbnak bizonyult a placebónál a 17‑tételes Hamilton Depression Rating Scale (HAM D) összpontszámának javulásával mérve (mely tartalmazza a depressziónak mind az emocionális, mind a szomatikus tüneteit). A terápiára adott kedvező válasz, valamint a remisszió aránya is statisztikailag szignifikáns mértékben magasabb volt a duloxetin esetében, mint a placebónál. A pivotális klinikai vizsgálatokba bevont betegeknek csak egy kis hányada szenvedett súlyos depresszióban (kiindulási HAM‑D > 25).
 
Egy nyílt elrendezésű, relapszus-prevenció vizsgálatban azokat a betegeket, akik reagáltak a 12 hetes napi egyszeri 60 mg duloxetin akut terápiára, további 6 hónapra randomizálták vagy napi egyszeri 60 mg duloxetin- vagy placeboterápiára. A napi egyszeri 60 mg duloxetin statisztikailag szignifikáns mértékben jobbnak bizonyult a placebónál (p=0,004) a depresszió relapszus-prevenciójában, mint elsődleges eredményességi mutatóban, amelyet a relapszus jelentkezéséig eltelt időtartammal mértek. A 6 hónapos kettős‑vak utánkövetéses időszak alatt a relapszus incidenciája 17%, ill. 29% volt a duloxetin, ill. a placebo esetében.
 
Az 52 hetes, placebokontrollos kettős-vak kezelés ideje alatt a duloxetinnel kezelt, visszatérő major depresszív zavarban szenvedő betegeknél szignifikánsan hosszabb volt a tünetmentes időszak (p < 0,001) a placebokezelésre randomizált betegekkel összehasonlítva. A megelőző nyílt (28‑34 hetes) duloxetin-kezelés során valamennyi beteg reagált a duloxetinre, napi 60‑120 mg‑os adagolás mellett. Az 52 hetes, placebokontrollos kettős-vak kezelési fázis alatt a duloxetinnel kezelt betegek 14,4%‑a, ill. a placebóval kezelt betegek 33,1% tapasztalta a depresszív tüneteik visszatérését (p < 0.001).
 
Külön vizsgálat értékelte a napi egyszeri adagolású 60 mg duloxetin hatását idős depressziós betegeknél (≥65 év), amely a duloxetinnel ill. placebóval kezelt betegek között statisztikailag szignifikáns különbséget mutatott a HAMD17 érték csökkenését illetően. A napi egyszeri adagolású 60 mg duloxetin tolerálhatósága idős betegekben hasonló volt a fiatalabb felnőtteknél észlelthez. Mindazonáltal a maximális adagolással (napi 120 mg) kapcsolatban időseknél korlátozottan állnak rendelkezésre adatok, ezért ezen populáció kezelésekor elővigyázatossággal kell eljárni.
 
Generalizált szorongás
A duloxetin statisztikailag szignifikáns módon jobbnak bizonyult a placebónál az öt, generalizált szorongásban szenvedő felnőtt betegeket bevonó vizsgálat mindegyikében, melyek között négy randomizált, kettős-vak, placebokontrollos akut vizsgálat és egy relapszus-prevenciós vizsgálat volt.
 
A duloxetin statisztikailag szignifikáns módon jobbnak bizonyult a placebónál, melyet a Hamilton‑féle szorongás értékelő skála (HAM‑A) teljes pontszám és a Sheehan Disability Scale [SDS]) globális funkcióromlás pontszám javulása alapján mértek. A terápiás válasz és a remisszió arányai is magasabbak voltak a duloxetin esetében, mint placebónál. A duloxetin hatásossági eredményei a HAM‑A összpontérték javulása tekintetében a venlafaxinéhoz hasonló volt.
 
Egy relapszus-prevenciós vizsgálatban azokat a betegeket, akik reagáltak a nyílt (open-label) duloxetinnel történő 6 hónapos akut kezelésre, további 6 hónapra duloxetin- vagy placebokezelésre randomizálták. A duloxetin napi 60‑120 mg‑os adagja a relapszusig eltelt idő mérése alapján statisztikailag szignifikáns módon jobbnak bizonyult a placebónál (p<0,001) a relapszus megelőzésében. A 6 hónapos kettős-vak utánkövetési időszak alatt a relapszusok előfordulási gyakorisága duloxetin esetében 14%, placebo esetében 42% volt.
 
Klinikai vizsgálatban értékelték a naponta egyszer alkalmazott 30‑120 mg duloxetin (flexibilis adagolás) hatásosságát generalizált szorongásban szenvedő idős betegeknél (> 65 év), mely a duloxetinnel kezelt betegeknél a HAM‑A teljes pontszám statisztikailag szignifikáns javulását igazolta a placebóval kezelt betegekkel összehasonlítva. Generalizált szorongásban szenvedő idős betegeknél a naponta egyszer alkalmazott 30‑120 mg duloxetin hatásossága és biztonságossága hasonló volt a fiatalabb felnőtt betegekkel végzett vizsgálatokban tapasztaltakhoz. Mindazonáltal korlátozottak a maximális (napi 120 mg) adaggal kezelt idős betegekre vonatkozó adatok, ezért az idős populációban ennek az adagnak az alkalmazásakor óvatosság javasolt.
 
Diabeteses perifériás neuropathiás fájdalom
A duloxetin hatásosságát a diabeteses neuropathiás fájdalom kezelésére 2 randomizált, 12 hetes, kettős‑vak, placebokontrollos, fix dózisú vizsgálatban állapították meg olyan felnőttekben (22‑88 év), akikben a diabeteses neuropathiás fájdalom legalább 6 hónapja állt fenn. A major depressziós zavar diagnosztikus kritériumainak megfelelő betegeket kizárták ezekből a vizsgálatokból. Az elsődleges eredményességi mutató a 24 órás átlagos fájdalom hetenkénti átlaga volt, amelyet a betegek naponta feljegyeztek egy 11 pontos Likert skála alapján.
 
Mindkét vizsgálatban a duloxetin napi egyszeri 60 mg‑os és napi kétszeri 60 mg‑os adagja szignifikáns mértékben csökkentette a fájdalmat a placebóhoz képest. Néhány betegben a hatás a kezelés első hetében megjelent. A két aktív kezelési csoport átlagos javulása közötti különbség nem volt szignifikáns. A duloxetinnel kezelt betegek mintegy 65%‑a számolt be a fájdalom legalább 30%‑os csökkenéséről, szemben a placebóval kezeltek 40%‑ával. A fájdalom legalább 50%‑os csökkenésére vonatkozó értékek az előbbi sorrendben rendre 50% és 26% voltak. A klinikai válasz (50% vagy annál nagyobb javulás a fájdalom tekintetében) arányát aszerint értékelték, hogy a betegek tapasztaltak‑e álmosságot a kezelés során. Az álmosságot nem észlelő betegek körében a klinikai válasz a duloxetinnel kezelt betegek 47%‑ában jelent meg, a placebóval kezelteknek pedig 27%‑ában. A klinikai válasz gyakorisága az álmosságot észlelő betegek körében 60% volt a duloxetinnel kezeltek esetén, és 30% a placebóval kezeltekben. Azon betegeknél, akiknél 60 napos kezelés nem eredményezett 30%‑os fájdalomcsökkenést, a további kezelés során nem volt várható ezen hatékonysági szint elérése.
 
Egy nyílt, hosszú távú, nem kontrollos vizsgálat során azoknál a betegeknél, akik reagáltak napi egyszeri 60 mg duloxetinnel végzett 8 hetes akut kezelésre, a fájdalom csökkenése (melyet a Brief Pain Inventory (BPI) 24 órás átlagos fájdalom adatának változásával mértek) fennmaradt további 6 hónapra.
 
Gyermekek és serdülők

A duloxetint nem vizsgálták 7 évesnél fiatalabb gyermekeknél. Két randomizált, kettős vak, párhuzamos klinikai vizsgálatot végeztek 800, 7‑17 éves, major depresszív zavarban szenvedő gyermekkorú beteg bevonásával (lásd 4.2 pont). E két vizsgálat magában foglalt egy 10 hetes placebo- és aktív (fluoxetin)-kontrollos akut fázist, amelyet egy hat hónapos aktív kontrollos kiterjesztéses kezelési szakasz követett. Sem a (30‑120 mg) duloxetin, sem az aktív-kontroll (20‑40 mg fluoxetin) vizsgálati kar esetében nem észleltek statisztikailag igazolt különbséget a placebóhoz képest a vizsgálat megkezdésétől a végpontig a Felülvizsgált Gyermekkori Depresszió Értékelő Skálán (Children´s Depression Rating Scale-Revised, CDS‑R) elért összpontszámban. A kezelés mellékhatások miatti megszakítása nagyobb arányú volt a duloxetint szedőknél a fluoxetinnel kezeltekéhez képest, főként az émelygés miatt. A 10 hetes akut kezelési időszak során jelentettek öngyilkos magatartást (duloxetin 0/333 [0%], fluoxetin 2/225 [0,9%], placebo 1/220 [0,5%]). A vizsgálat teljes, 36 hetes időtartama alatt a vizsgálat kezdetekor duloxetin-kezelésre randomizált 333 beteg közül 6 beteg, a vizsgálat kezdetekor fluoxetin-kezelésre randomizált 225 beteg közül pedig 3 beteg esetében tapasztaltak öngyilkos magatartást (az expozícióhoz illesztett incidencia 0,039 esemény/betegév duloxetin és 0,026 esemény/betegév fluoxetin esetén). Ezen felül egy betegnél, akit placebóról duloxetinre állítottak át, a duloxetin szedése során öngyilkos magatartást észleltek.
 
Egy randomizált, kettős vak, placebokontrollos klinikai vizsgálatot végeztek 272, 7‑17 éves, generalizált szorongásban szenvedő beteg bevonásával. A vizsgálat egy 10 hetes placebokontrollos akut fázisból és egy azt követő 18 hetes kiterjesztett kezelési szakaszból állt. A vizsgálat során flexibilis adagolási sémát alkalmaztak, mely lehetővé tette a dózis napi egyszeri 30 mg‑ról nagyobb adagokra (maximum napi egyszeri 120 mg) történő lassú emelését. A GAD‑ra vonatkozó PARS (Pediatric Anxiety Rating Scale) súlyossági pontszámmal mérve 10 hetes kezelést követően a duloxetin-kezelés a GAD tüneteinek statisztikailag szignifikánsan nagyobb mértékű javulását eredményezte (a duloxetin és placebo közötti átlagos különbség 2,7 pont [95%‑os CI 1,3‑4,0]). A hatás fennmaradását nem értékelték. A 10 hetes akut kezelési szakasz során a kezelés mellékhatások miatt történt felfüggesztésében nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a duloxetin- és a placebocsoport között. Két betegnél, akiket az akut fázis után placebóról duloxetinre állítottak át, a kiterjesztéses szakaszban a duloxetin szedése során öngyilkos magatartást észleltek. Ebben a korcsoportban a gyógyszer átfogó előny-kockázat arányára vonatkozó következtetést nem állapítottak meg (lásd 4.2 és 4.8 pontokat is).
 
Eddig egyetlen vizsgálatot végeztek fiatalkori primer fibromyalgia-szindrómában (juvenile primary fibromyalgia syndrome, JPFS) szenvedő gyermekek és serdülők bevonásával, amelyben a duloxetinnel kezelt csoport nem mutatott különbséget a placebóval kezelthez képest az elsődleges hatásossági mutató tekintetében. Ebből kifolyólag a hatásosság nem bizonyított a gyermekek és serdülők ezen betegpopulációjában. A duloxetin ezen randomizált, kettős vak, placebokontrollos, párhuzamos elrendezésű vizsgálatát 184, 13‑18 éves (15,53 éves átlagéletkorú), fiatalkori primer fibromyalgia-szindrómában szenvedő serdülőkorú bevonásával végezték. A vizsgálat egy 13 hetes kettős vak időszakból állt, amelyben a betegeket vagy napi 30 mg/60 mg duloxetinre vagy placebóra randomizálták. A duloxetin nem bizonyult hatásosnak a fájdalom csökkentése tekintetében, amelyet az elsődleges eredményességi mutatóval, a Brief Pain Inventory (BPI) értékelőskálán a vizsgálati végpontban elért átlagos fájdalom-pontszámmal mértek: a BPI átlagos fájdalom-pontszám kiinduláshoz viszonyított (legkisebb négyzetek módszerrel kiszámított) átlagos változása a 13. héten ‑0,97 volt a placebo csoportban, míg a duloxetin 30/60 mg csoportban -1,62 (p = 0,052). Az ebből a vizsgálatból származó biztonságossági eredmények összhangban voltak a duloxetin már ismert biztonságossági profiljával.
 
Az Európai Gyógyszerügynökség a gyermekek esetén minden korosztálynál eltekint a duloxetin-tartalmú referenciakészítmény vizsgálati eredményeinek benyújtási kötelezettségétől major depresszív zavar, diabeteses neuropathiás fájdalom és generalizált szorongás kezelésében (lásd 4.2 pont, gyermekgyógyászati alkalmazásra vonatkozó információk).

 

[1. rész]

[3. rész]

Forrás: ogyei.gov.hu