A nevetés, mint gyógyszer

Akár halálos betegségekre is gyógyír lehet a nevetés, amelyet többnyire nem vicces dolgok váltanak ki – állítják gelotológusok, vagyis a nevetéstan kutatói legújabb vizsgálataikra hivatkozva.


„Luxusreflex – írta a nevetésről Arthur Koestler A teremtés című, az 1960-as években megjelent könyvében –, ami egészen egyedülálló abban az értelemben, hogy nem szolgál közvetlen élettani célokat”. A természettudományosan képzett, 1983-ban elhunyt, magyar származású írót igencsak meglephetnék a nevetéstan mai eredményeivel, amelyek lényege: e hanghatással kísért rekeszizommunka igenis élettani célokat szolgál. Nem is akármilyeneket.

Nemrégiben zárult le a kaliforniai Loma Linda Egyetemen egy 54 ezer ember bevonásával végzett, hét évig tartó követéses vizsgálat, melyben kimutatták, hogy a nevetésre hajlamos, jó humorérzékű daganatos betegeknek 70 százalékkal több az esélyük a túlélésre, mint kevésbé kedélyes sorstársaiknak. A nevetés immunerősítő szerepe sokáig rejtve volt a tudósok előtt, korábban inkább a filozófusok foglalkoztak ezzel a „reflexszel”.

A múlt századfordulón például, A nevetés címen, Henri Bergson francia filozófus is szentelt egy kisebb kötetet a témának. A kacajra aligha fakasztó okfejtés egyik alapgondolata: a komikum csak emberi lehet. Egy táj lehet szép, elragadó, csúf vagy jelentéktelen, de nevetséges sohasem. Egy állaton is csak akkor nevethetünk, ha valami emberit találunk benne – vélekedett Bergson, hangsúlyozva: a közönyösség előfeltétele a nevetésnek, mivel szerinte az ember nem tud nevetni azon, aki iránt szánalmat érez.

A nevetés a szervezet feszültségének feloldására szolgál – vélte korát megelőzve a szinte minden emberi gesztust analizáló Sigmund Freud. A stresszoldó hatást kísérletileg az 1990-es években igazolta William Fry amerikai neurológus. Mint kimutatta: egy kiadós nevetés során a szervezetben stresszhormonok – például a kortizol – bomlanak le.

Mindezt Lee Berk kaliforniai immunológus és munkatársai azzal egészítették ki, hogy egy jó röhögésnek órákkal később is mérhető hatása van. Nevezetesen növekszik az immunsejtek – így az immunreakciókban kulcsszerepet játszó t-limfociták – száma, azaz erősödik az immunrendszer.

Az egymást követő kutatásokból megszületett a nevetéstan (gelotológia), s az ehhez csatlakozó kutatók immár egyfajta öngyógyító mechanizmusként kezdtek tekinteni a homloklebeny tájáról kiinduló – egyébként már négy hónapos kortól rendszeressé váló – cselekvésre.

Az egyik alapkutatás ebben a tárgyban Henri Rubinstein francia neurológus nevéhez fűződik, aki az 1980-as években arra figyelt fel, hogy nevetés közben háromszor-négyszer intenzívebb a friss és az elhasznált levegő cserélődése a légutakban, mint normál légzés esetén. Ilyenkor tehát a felső légutak – a köhögéshez hasonlóan – kitisztulnak, így a hahotázás sajátos légúttisztító gyógytorna.

A nevetéstudomány történetében a legismertebb öngyógyító Norman Cousins amerikai író-újságíró, békeaktivista volt. Ő az 1980-as években súlyos ízületi bántalmait – miután semmilyen gyógykezelés nem csillapította fájdalmait – kúrálta nevetéssel. Naponta több órán át olvasott vicceket és vidám könyveket, valamint nézett vígjátékokat – a leghatásosabbnak a Marx fivérek burleszkjeit találta. A kísérleti terápia következtében nemcsak a kedélyállapota, hanem lassan a lábában lévő gyulladás is sokat javult, végül a betegsége teljesen megszűnt – 1990-es halálát szívinfarktus okozta.

Azóta gelotológiai közhely, amit Paul McGhee amerikai pszichológus, a kacagás áldásos hatásáról tucatnyi könyvet publikáló „humorterapeuta” kísérlettel is igazolt, hogy a vicces filmeket néző betegeknél megnő a fájdalom tűréshatára. Így az sem véletlen, hogy egyre-másra nyílnak a hahotaklubok, nevetőjóga-tanfolyamok világszerte.

Annál meglepőbb volt viszont egy tíz évvel ezelőtti kutatás, mely szerint az emberek csak a legritkább esetben nevetnek valami mókás dolgon. Robert Provine marylandi pszichológus, aki egy bevásárlóközpontban figyelte a látogatókat, egyebek mellett azt találta, hogy „össznevetésüknek” csupán 10-20 százaléka van összefüggésben valami humorossal. Megfigyeltjei sokkal inkább kommunikációs eszközként használták arc- és rekeszizmaikat, amit az is mutat, hogy társalgás közben kétszer annyit nevettek, amikor az övék volt a szó, mint amikor a másikat hallgatták. A hallgatóság igenlő kacaja egyébként Provine szerint kifejezetten erősíti a csoporthoz tartozás érzetét, amint azt a főnökük szakállas vicceit harsogó hahotázással fogadó beosztottak is mindannyiszor bizonyítják.

Ha viszont az idegrendszer valamilyen oknál fogva sérül, akkor legtöbbször már a nevetés sem ugyanaz. Autisták például nem rendelkeznek olyan széles nevetéspalettával (ebbe a vicceken való röhögés és a kárörvendés mellett a csiklandozásra való reagálás is beletartozik), mint az egészségesek, és a jókedv sem olyan könnyen ragad át rájuk – erősítette meg a tapasztalatokat több gelotológus is.

Ám az önfeledtnek tűnő kacagás – bármilyen jótékony hatással is lehet a daganatos megbetegedésekre – mégsem mindig vicces. A nevetéstan egyik iskolapéldája az az 1962-es tanzániai eset, amikor egy bentlakásos iskolában néhány tinédzserre röhögőgörcs jött rá. Nemcsak ők nem tudták abbahagyni, hanem a társaikra is átragasztották. Az iskolát bezárták, ám a diákok szülőfalujukban is tovább terjesztették a kórt. Az évekig tartó, sokáig tömeghisztériának titulált esetről később azt valószínűsítették, hogy a fertőző agyhártyagyulladás egyik mellékhatása volt a kontrollálhatatlan nevetés.



hvg.hu - 2010. augusztus 31.

 

---

S ha nevetek vagy ajkamon kel ének,
teszem, mivel egyetlen menedék ez,
hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek

Petrarca

 

Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!


Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!


Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...


Dr. Kopácsi László
pszichiáter, life coach és benzo blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog (2014) elindítója és szerzője a társadalmi felelősségvállalás és környezetvédelem jegyében