Úgy tűnik, hogy mai civilizációnkban a gyerekeknek sokkal jobb dolguk van, mint valaha, mégis rengeteg olyan hatás veszi körül őket, ami méltán vált ki bennük szorongást, félelmet, szomorúságot, magányérzést.

Egy kicsi gyereknek még nagyon kevés eszköze van arra, hogy nehéz élményeiről környezete tudomására hozza. Csecsemő- és kisgyermekkorban hosszú ideig csak a testével, illetve biológiai funkcióival tud üzenni a csöppség, ha bármiféle baja van.

Problémái lesznek az evés, alvás, emésztés, ürítés, esetleg a nyelés és lélegzés körül, vagy kifejezett testi tünetek, betegségek jelentkezhetnek.

Ahogy növekszik, előfordulhat, hogy a várhatónál lassabban fejlődik, sajátságos viselkedési formákat, mozgásokat, szokásokat vesz fel, túl sokat szopja az ujját, rágja a körmét, tekergeti a haját, éjszaka bepisil, agresszívvá, visszahúzódóvá esetleg közönyössé válik, nem tud más gyerekekkel játszani, szomorú, félelmek gyötrik stb. Problémái egy idő után az óvodai és iskolai teljesítmények terén is megmutatkozhatnak: gondjai lesznek az írással, az olvasással stb., illetve a beilleszkedéssel, magatartással, indulati kontrollal is. A korábbi életszakaszokra jellemző tünetek mindezen közben megmaradhatnak, de el is tűnhetnek.

A szorongást tárgy nélküli félelemként szoktuk meghatározni. A gyermekek néha megtévesztenek minket, mert rossz érzéseiket, félelmeiket adott dolgokhoz kötik: félnek a kutyáktól, a pókoktól, az óvodától, a sötéttől. Pedig az esetek többségében nem ilyen konkrét félelemmel van dolgunk, hanem valami általánosabb és mélyebb szorongással. Tünetként jobbára csak annyit látunk, hogy nem lehet leszoktatni a kicsit az ujjszopásról, bepisil az óvodában vagy éjjel az ágyban, félrehúzódik a társaitól, csillapíthatatlanul sír, amikor édesanyja az óvodában hagyná, rosszabb esetben dadog, vagy még feltűnőbb jelzéseket ad.

Noha a gyermeki szorongás számtalan testi, érzelmi vagy viselkedési tünetben megmutatkozhat, javulást igazán csak akkor várhatunk, ha a tüneteket kiváltó okokat orvosoltuk.

Vannak helyzetek, amikor egy szakember rengeteget segíthet azzal, hogy meghatározza a baj természetét, és a szülőket ellátja a szükséges információkkal. Mivel a kiegyensúlyozott szülők kiegyensúlyozott környezetben növekvő gyermekei nagyon ritkán produkálnak tüneteket, a szorongó lurkó problémáinak megoldásában a szülők játsszák a főszerepet.

A szülőnek természetesen nem pszichológusi és diagnosztikai feladatai vannak, hanem mindenek felett szülői, ezért a legtöbbet akkor teszi, ha úgy él gyermeke oldalán, hogy nagyobb probléma már eleve ki se alakulhasson, vagy mielőbb megoldódjon. Az élet első hónapjaiban különösen fontos, hogy az anya mennyire tudja magát testileg is, lelkileg is átadni a babának, és hogyan tud ráhangolódni a baba hangulati ingadozásaira.

Rendkívül fontos, hogy az anya és a család felnőtt tagjai tisztában legyenek saját szükségleteikkel, szorongásaikkal, érzelmi problémáikkal, és ha lehet, meg is tudják ezeket oldani, mert ami bennük feldolgozatlanul marad, az szinte egyenes úton hárul rá a gyermekre.

Tengernyi kutatási adat igazolja, hogy a gyermekre milyen óriási erővel hatnak a szülők tudattalan – vagy fel nem dolgozott – lelki tartalmai, a szavakban esetleg el sem hangzó indulatok, félelmek, elutasítások, fájdalmak, bűntudatok, szorongások. Akár nyíltan jelenik meg, akár csak valami megfoghatatlan „háttérsugárzásként” lengi körül egy gyermeket a szomorúság, egy családtag betegsége, az anyagi gondok, a boldogtalan házasság csalódása, a gyermekek iránti elfojtott ambivalens érzések, a gyermek ezt megérzi és őt is eluralja a szorongás, s mivel megoldani nem tudja a helyzetet, rágja a körmét, bepisil, és minden tőle telhető módon kommunikálja, hogy segítségre van szüksége.

Ilyen esetben ne nevelni akarjuk gyermekünket, hanem mindenekelőtt megérteni. De az is lényeges, hogy a tünetet valóban csak jelzőeszközként értelmezzük, és szülőként is az okra, ne pedig a tünetre figyeljünk.

Ha a gyermek magányos, szomorú, vagy csalódott, vegyük körül szeretettel, melegséggel, biztonsággal, és töltsünk vele sok időt.

Ne a tünettel foglalkozzunk, mert így könnyen arra tanítjuk meg, hogy máskor is, amikor baja van és egy kis plusztörődésre vágyik, testi vagy viselkedési problémákkal üzenjen, - hiszen különben talán nem kapja meg, amire szüksége lenne.

A gyerekek szavakban ritkán tudják elmondani, hogy mi foglalkoztatja őket, mi fáj nekik, mitől félnek, kivel van bajuk, de játékaikban, rajzaikban, szimbolikus azonosulásaikban lelki tartalmaikról folyamatosan hírt kapunk. Rengeteget megtudhatunk a gyermek lelkivilágáról, ha odaülünk mellé játszani, esetleg meséltetjük őt rajzairól, vagy játék közben megfigyeljük, hogy játékaira milyen tulajdonságokat vetít ki, milyen jeleneteket és történeteket élet át velük.

Szülőként, családtagként ez természetesen gyakran sokkal nehezebb, mint kívülállóként, hiszen az érzelmileg is érintett ember látása sohasem éles és elfogulatlan. Ezért egy gyakorlott, kívülálló szak-ember esetleg tisztábban rálát, hogy mivel küszködik a gyerek. De amire egy gyermeknek végső soron szüksége van, azt alapvetően a szüleitől várja, és legjobb, ha valóban tőlük is kapja meg.

Felnőtt életünk legnagyobb boldogsága, ha az élet lelki társsal, társakkal ajándékoz meg bennünket. A gyermek ezt a lelki társat a szüleiben keresi, - és nyugodt, boldog gyermekkora csak akkor lesz, ha meg is találja.



Azóta törölt honlapról - 2008. május 09.