Az alábbiakban olyan lelki betegségekről olvashatnak rövid szakmai összefoglalót az érdeklődők, melyek gyakran előfordulhatnak környezetünkben, és melyek Ambulanciánk pszichoterápiás kezelésének profiljába tartoznak.

Időnként minden ember szomorú. A „természetes” szomorúság a mindennapi, elkerülhetetlen veszteségekkel és frusztrációval jár együtt.

A depresszió viszont több mint szomorúság. Ha a szomorúság, a levertség, a kedvetlenség minden ok nélkül jelentkezik, vagy a kialakulásának okához mérten irreálisan erős, ha nem múlik el, vagy újra és újra jelentkezik, akkor valószínűsíthető, hogy depresszióról van szó.

Sajnos, gyakori, hogy a depresszió nem kerül felismerésre, ill. gyakran már csak akkor figyel fel rá a környezet, ha a beteg öngyilkosságot kísérel meg. A látszólag "minden ok nélkül" öngyilkossági kísérletet elkövetők elsősorban depressziós betegek között találhatók. Ez a szomorú tény arra enged következtetni, hogy a depresszió olyan betegség, melyet ugyanolyan komolysággal és sürgősséggel kell szakellátásban részesíteni, mint más betegségeket.

Az alábbiakban a depresszió néhány jellemző tünetére szeretnénk felhívni a figyelmet.

A depressziós ember napi tevékenysége, aktivitásának mértéke csökken. Testi fáradtságot, testi gyengeséget érez, mozgása nehézkessé válik és fáradékonyabb. Egyes esetekben étvágytalanság jelentkezhet, amely jelentős, feltűnő testsúlycsökkenéshez is vezet. Másoknál ennek ellenkezője - a megnövekedett étvágy és testsúlygyarapodás is lehet jellemző. A depresszióban szenvedő ember gyakran alvászavarral is küzd: elalvási nehézségei vannak, éjszaka gyakran felébred, ami után nehezen alszik el újra. De jellemző lehet a túl sok, 10-12 óra alvás is.

A beteg azt érezheti, hogy már nem tud hatékonyan tanulni, fontos dolgokat felejt el, nehezére esik a munkájára koncentrálni. Bizonyos dolgokban nehezére esik dönteni, a döntéshozatali helyzeteket kerüli. Súlyos depressziós állapotban a személy elveszítheti a valósággal való kapcsolatát, szélsőséges esetben téveszmék vagy hallucinációk is jelentkezhetnek. Az életnek nem már látja értelmét, és öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok is megjelenhetnek.

A depresszióban szenvedő ember elveszíti érdeklődését olyan tevékenységek iránt is, melyeket korábban szívesen végzett. A szexuális élet iránti érdeklődése csökken, értéktelenség érzés, reménytelenség és bűntudatérzés jelentkezhet. Ingerlékenyebb, türelmetlenebb, és gyakrabban lesz dühös is. Magányosnak érzi magát, és kilátástalannak látja helyzetét, sokszor minden ok nélkül elérzékenyül, elsírja magát.

A depressziós ember gondolkodása és beszéde monotonnak hat. De ennek ellenkezője is fennállhat: a személy nem tud egy helyben sokáig megmaradni, fokozottan nyugtalan (pl. kezét tördeli, haját tépkedi, arcát kaparja sebesre). A depresszióban szenvedő ember a társas élettől elzárkózik, visszavonul magányába. A teendők elvégzését (napi tisztálkodást, ház körüli teendőket, számlák befizetését) gyakran halogathatja, elhanyagolja. A depressziós, nyomott hangulat feloldásának érdekében a személy nagymértékű alkohol-, gyógyszer- vagy drog fogyasztására szokhat rá. 

Klinikai kutatások igazolják, hogy több tényező is közrejátszhat a depresszió kialakulásában, melyek leginkább a biológiai és a pszichoszociális tényezők köré csoportosíthatók. Minél több tényező van egyszerre jelen, annál valószínűbb a depresszió kialakulása.

Az alábbiakban felsorolunk néhány fontos tényezőt, melyek a depresszió kialakulásában játszhatnak szerepet:

• Depresszió előfordulása a családban.
• Nehéz, traumákkal teli gyermekkor, fizikai vagy szexuális bántalmazás, a szülők korai elveszítése.
• Nőknél kétszer olyan gyakori a depresszió előfordulása, mint férfiaknál. Ennek oka feltételezhetően azok a hormonális változások, melyek a menstruációs ciklussal, terhességgel, szüléssel és menopauzával hozhatók kapcsolatba.
• Veszteségek: egy szeretett személy elveszítése, a munkahely megszűnése vagy nyugdíjazás.
• Nagyobb lelki megterhelést, stresszt jelentő élethelyzetekben, mint pl. a tartós családi, munkahelyi konfliktusok.
• Súlyos testi betegségek fennállásakor vagy krónikus testi rokkantság esetén.
• Pszichoaktív szerek (gyógyszerek, drogok, alkohol) használata.

A depresszió hatékonyan gyógyítható. Azonban a gyógyulás soha nem egyik pillanatról a másikra történik.

A kezeletlen depresszió hónapokig, akár évekig is eltarthat, súlyosbodhat, és nagyobb az ismétlődő epizódok kockázata.

A depressziót időnként ismétlődő epizódok jellemezhetik. A megfelelő kezelésben nem részesült depressziós személyek 50-60%-ánál fordulhat elő egy éven belül újabb depressziós epizód.

Mai tudásunk szerint a depresszió pszichoterápiás és gyógyszeres kezeléssel jól gyógyítható. Minél előbb részesül a beteg megfelelő kezelésben, annál jobbak a gyógyulás esélyei. Tudományos vizsgálatok támasztják alá a depresszió gyógyszeres és kognitív viselkedésterápiás kezelésének hatékonyságát. Ez utóbbi a visszaesések megelőzését is elősegíti.

***

A szorongást, félelmet, idegességet mindannyian ismerjük saját tapasztalatainkból, hiszen ez az emberi élet velejárója és az egyén természetes reakciója új, váratlan, vagy megterhelő élethelyzetekben. Szorongást élhetünk át fontos teljesítményhelyzetekben, vizsga, felvételi előtt, nyilvános szereplés alkalmával, vagy egyéb lelkileg megterhelő események kapcsán, például betegségek, negatív élmények, bizonytalan élethelyzetek alkalmával. A mai pszichológiai felfogás szerint a szorongás valamilyen vélt vagy valós veszélyhelyzetre adott reakció. Nem a helyzetek, hanem azok értékelése váltja ki a szorongást, például egy állás elvesztése (valós veszélyhelyzet) ugyanolyan szorongást válthat ki, mint az állás elvesztésétől való félelem (vélt veszélyhelyzet). Hasonlóképpen, a hipochondriás beteg, aki valamilyen betegség esetleges kialakulása miatt aggódik (vélt veszély), ugyanolyan erős szorongást élhet át, mint a testi betegségtől szenvedő (valós veszély) személy.

A szorongás különbözőképp hathat, egyaránt lehet pozitív vagy negatív hatása az egyénre nézve. Pozitív hatása lehet a képességek és problémamegoldás mozgósítására, vannak emberek, akikből a feszült helyzet hozza ki a legjobb teljesítményt. Előfordulhat negatív hatásként viszont a gátlás, vagyis amikor az egyén szinte megbénul az adott helyzetben, és jóval képességei alatt teljesít.

A szorongás testi, érzelmi, gondolkodásbeli és viselkedéses tünetekben nyilvánulhat meg, melyek egyénileg nagyon különbözőek lehetnek. Testi megnyilvánulásnak tekinthetjük az arc kipirulását, szájszárazságot, izzadást, heves szívverést, mellkasi szorító érzést, hasmenést és vizelési ingert, a vázizomzat tartós megfeszülését. Érzelmileg furcsa, félelemhez hasonló, ideges feszültséget, szorongató érzést élhetünk át. Magatartásunk is nagyon megváltozhat ilyenkor, például rosszul alszunk, esetleg elfelejtünk dolgokat, vagy tízszer is leellenőrizzük ugyanazt. A szorongó emberre jellemző a veszéllyel/veszélyeztetettséggel kapcsolatos gondolatok megjelenése is: azonnali veszélyérzetre utalnak a pánikbetegek „rosszul leszek, infarktusom lesz” gondolatai, a hipochondriások „súlyos, ismeretlen betegségben szenvedek”, vagy a szociális fóbiások „megszégyenülök, leégek, butának tartanak” gondolatai.

Természetes, hogy a szorongás kellemetlen élményétől szabadulni igyekszünk, azonban a nem megfelelő szorongásoldás újabb problémákat eredményezhet. Veszélyt jelent az alkohol és az indokolatlanul szedett gyógyszerek használata, mert könnyen függőség alakulhat ki. Megpróbáljuk elkerülni a szorongást keltő helyzeteket, hosszú távon azonban ez sem jó megoldás. A szorongásos kórképekben szenvedők, ha hosszú távon nem kapnak kezelést, gyakran érzik magukat egyre kilátástalanabb helyzetben, hangulatuk romlik, egyre nagyobb lelki terhet okoz számukra a szorongásos kórkép elviselése. Ezért a szorongásos zavarokhoz gyakran társulhat depresszió is.

Nem mindig könnyű felismerni saját magunkban a szorongásos zavart, hiszen a szorongás testi tünetei gyakran keltik valamilyen testi betegség pl. szívritmuszavar gyanúját, vagy az állandóan visszahúzódó személy „csak” szégyenlősnek tűnhet. Ezért van szükség szakember, pszichológus, pszichiáter felkeresésére, aki szakértő szemmel képes felismerni a szorongásos zavarokat. 

A szorongás többféle lelkiállapot kísérő jelensége, mind természetes, mind kóros lelki állapotokban jellemző lehet. Szorongásos zavarok alatt olyan lelki betegségeket értünk, melyekben a szorongás a legfontosabb tünet, ami bizonyos élethelyzetekben intenzíven jelentkezik. Ezek az úgynevezett szorongásos állapotok gyógyíthatók.

A szorongásos zavarok osztályozásában megkülönböztetjük az alábbi rendellenességeket:

1) Fóbiák

a. Agorafóbia
b. Szociális fóbia

c. Meghatározott, specifikus fóbia

2) Pánikzavar
3) Generalizált szorongás betegség (GAD)
4) Traumához, megterhelő életeseményhez társuló zavarok

a. Akut stressz reakció
b. Poszttraumás stressz zavar (PTSD)

A "phobosz" görög szó, rettegést, félelmet, menekülést jelent. A fóbiák olyan megbetegedések, ahol bizonyos helyzetben intenzív szorongás jelenik meg, ilyen például a tériszony (közlekedési fóbia, tömegiszony), a kígyófóbia, kutyafóbia, gyerekeknél az iskolafóbia. Hamar kialakul a helyzetektől való félelem és azok elkerülése.

Az agorafóbia, a bezártságtól való félelem olyan helyeken és helyzetekben jelenik meg, ahonnan nehéz vagy kellemetlen kijönni, elmenekülni, vagy ahol nehéz segítséget kapni. A jellegzetes helyek közé tartoznak a zárt helyek, mint színház, mozi, lift, közlekedési eszközök, éttermek, valamint hidak, alagutak, pincék. Jellegzetes helyzetek az elindulás otthonról, különösen egyedül, a sorban állás, tömegben, forgalmas helyen tartózkodás. A közlekedési fóbia jellegzetesen kiterjed vonatra, buszra, villamosra, repülőgépre, de különösen a metróra. Minél zsúfoltabb a jármű, annál inkább félelmetesnek tűnik az agorafóbiás személy számára. Gyakran előfordul, hogy amikor már semmilyen járművön nem mer közlekedni, illetve csak kísérővel tud, még mindig mer személygépkocsival, de igen súlyos agorafóbiás beteg már csak úgy tud közlekedni, ha saját maga vezeti az autót, utasként rosszul lesz. 

Amennyiben az agorafóbiás beteg belekényszerül a számára félelmetes helyzetbe, akkor súlyos szorongást él át, pl. heves szívverést, remegést, izzadást stb. A beteg gyakran fél attól, hogy elveszti az emlékezőképességét vagy "megőrül". Van, aki attól fél, hogy nem tudja a vizeletét vagy székletét visszatartani, ha rosszul lesz. Igen gyakori, hogy kíséretet szervez magának a beteg, hogy közlekedni tudjon.

Az agorafóbia leggyakrabban a fiatal felnőttkorban, 18-35 éves kor között kezdődik, nők körében 2-3-szor gyakoribb. Az agorafóbia súlyosságától függően különböző mértékben akadályozza meg a mindennapi életvitelt. Az agorafóbia kezelésében a pszichoterápiás és a gyógyszeres beavatkozások hoznak eredményes változást, a diagnosztizálást és a kezelés megválasztását azonban minden esetben bízzuk szakemberre.

A szociális fóbia tulajdonképpen társas helyzetekben megjelenő erős szorongás, régóta ismert, mint gátlásosság, szégyenlősség, félénkség. A szociális fóbiában szenvedő beteg legjellemzőbb vonása, hogy mások rossz véleményétől tart, attól fél, hogy elutasítják, kiközösítik, butának tartják. Ezért szorong mások társaságában, retteg mindenféle nyilvános szerepléstől, és elkerüli a számára félelmet jelentő helyzeteket. Félelmet és heves szorongást él át bemutatkozáskor, telefonáláskor, látogatók fogadásakor, vizsga helyzetben, vagy ha sokan figyelnek rá. Gyakran nem mer közösségben étkezni, vagy zsúfolt folyosón végigmenni, tehát félelmet érez bármilyen, mások előtt zajló viselkedés miatt.

A szociális fóbiás egyénben a szorongás a következő tünetekkel jár: szívdobogás, remegés, izzadás, az izmok feszülése, gyomortáji idegesség érzés, szájszárazság, hideg vagy meleg hullámok, elpirulás és nyomás érzése a fejben vagy fejfájás. A beteg elsősorban szorongására figyel, ezért nehezen tud koncentrálni arra, hogy mit mondanak neki. A szociális fóbiának két megjelenési formáját különítjük el, az egyikben általánosan, minden szociális helyzetre kiterjed a szorongás, míg az egyszerű szociális fóbia csak meghatározott helyzetekben nyilvánul meg, pl. az illető nem mer más társaságában enni, vagy megszólalni.

A szociális fóbiás személy számára félelmet jelent, hogy észreveszik rajta zavarát, mivel szorongása gyakran jelenik meg elpirulás, kézremegés vagy szájszárazság formájában. Azt gondolja, hogy más emberek rossz véleménnyel vannak róla, butának, ügyetlennek tartják, önértékelése gyakran alacsony, bizonytalan. Sokan attól félnek, hogy elpirulnak, elájulnak, nem tudnak a helyzetnek megfelelően viselkedni, nem tudnak az elvárásoknak megfelelni.

A szociális fóbia elterjedésében kulturális különbségeket találhatunk, azonban a nemek közötti arány 1:1, szemben a szorongásos kórképeknél megszokott női nemi túlsúllyal. A betegség kezdete gyermek- és serdülőkorra esik, de a szociális fóbiát ritkán ismerik fel, mivel szégyenlősségnek, visszahúzódásnak tűnhet a gyermek viselkedése. A kezeletlen szociális fóbia igen sok és súlyos szövődménnyel jár, pl. más szorongásos zavarokkal, depresszióval, vagy alkoholizmussal. A munkahelyi és tanulmányi teljesítmény az egyén képességeinél gyengébb lehet, ezért gyakran nem tudja a számára megfelelő képesítést megszerezni, vagy munkát ellátni. Mivel életünk szinte minden területén emberekkel körülvéve, szociális helyzetekben kell megnyilvánulnunk, így a szociális fóbiában szenvedő embert különösen akadályozza betegsége, kapcsolatai és munkája terén egyaránt. Kognitív pszichoterápiás kezeléssel eredményesen enyhíthetőek a szociális fóbiához kapcsolódó szorongások.

A specifikus fóbiák gyakran egyetlen, jól körülírható tárgyhoz kapcsolódó félelmet jeleznek, melyre a fóbiában szenvedő személy heves szorongással reagál. A fóbia tárgya nagyon változatos lehet, sokan állatoktól félnek, gyakran kígyóktól, pókoktól, férgektől, madaraktól, vagy akár kutyáktól, macskáktól is. Megnyilvánulhat a fóbia betegségekkel, piszokkal kapcsolatban is, de akár injekciós tű vagy vér látványa is kiválthatja a szorongásos reakciót. A félelem tárgya lehet természeti jelenség is, mint vihar, villámlás, sötétség, de kötődhet a fóbia bizonyos szituációkhoz is, mint repülés, vagy zárt helyeken tartózkodás.

A fóbiás rendellenesség abban különbözik a normál félelemtől (amely természetes lehet ugyanezekben a helyzetekben), hogy az egyén intenzív szorongást él meg, félelmei irracionális mértéket öltenek, és a félelmetes helyzetek miatti szorongás, hatással van mindennapi tevékenységére, pl. nem mer otthonról kimozdulni, nem mer olyan helyre menni, ahol pók, galamb, vagy más, számára félelmetesnek tűnő állat vagy tárgy van. A pszichoterápiák közül leginkább viselkedés-, vagy kognitív módszerekkel kezelhetők jól a fóbiás tünetek.

A pánikbetegség jellegzetesen a 20. és a 30. életév között kezdődik, nők között háromszor olyan gyakori, mint férfiak között. Az első pánikroham előtt általában nem találunk közvetlen kiváltó okot, de gyakori, hogy valamilyen szempontból nehéz, kritikus élethelyzetben éri a beteget az első roham (pl. betegség, válás, munkahelyi nehézségek). Az első pánikroham gyakran spontán jelentkezik, azaz "derült égből villámcsapásként" éri a beteget.

A pánikroham során az alábbi tünetek közül több is hirtelen jelentkezik és a tünetek intenzitása gyorsan fokozódik: heves szívdobogás, izzadás, remegés, légszomj, mellkasi nyomásérzés, szédülés, ájulás érzése, hányinger, hideg vagy meleg hullám, valamint idegenszerű érzés, zsibbadás, érzéketlenség, a megőrüléstől, ájulástól, kontroll elvesztésétől vagy infarktustól való kifejezett halálfélelem. A pánikroham alatt a tünetek percek alatt elérik intenzitásuk maximumát, maga a roham általában 10-20 percig tart.

A pánikroham során a betegek vagy a beteg környezetében lévők a heves tünetek miatt ügyeletes orvost, mentőket szoktak hívni, különösen a betegség kezdetekor. Mire az ügyeletes orvos vagy mentők odaérnek, a rosszullét többnyire már le is zajlik, mert a beteg megnyugszik a segítség érkezésének hírére. A roham után a betegek fáradtnak, kimerültnek érzik magukat. A betegek általában számos kivizsgáláson eshetnek át, mire először pszichiáterhez kerülnek, gyakran kardiológiai, neurológiai, pulmonológiai negatív lelet után merül fel a pánikzavar diagnózisa.

Pánikbetegségről akkor beszélhetünk, ha a rohamok ismételten megjelennek, és az újabb rohamoktól való félelem kialakul. A pánikbetegség gyakran társul agorafóbiával, de előfordul önmagában is. A pánikzavarban szenvedő betegek számára nagy félelmet okoz a roham során megtapasztalt halálfélelem és kontrollvesztettség érzése, ezért hamar kialakul a félelem magától a pánik roham állapotától. A pánikzavar kezelésében eredményesen alkalmazhatók pszichoterápiás módszerek, leginkább a kognitív viselkedés terápia, melynek hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá.

A generalizált szorongás lényege az aggodalom, melyet a beteg nehezen tud kontrollálni. Ez az aggodalmaskodás számos helyzetre, eseményre kiterjed és a következő tünetekben nyilvánul meg: nyugtalanság, idegesség, "felhúzottság" érzése, fáradékonyság, koncentrálási zavarok, "gondolkodásképtelenség", ingerlékenység, izomfeszültség, alvászavar (elalvási vagy átalvási nehézség, vagy nyugtalan, nem kielégítő alvás). Az aggodalom/szorongás intenzitása, gyakorisága és időtartama aránytalanul hosszú ahhoz az eseményhez képest, melytől a beteg fél. Az ilyen emberek mindig találnak okot az aggodalomra, s ez kitölti napjaikat. Folyton idegeskednek jövőjük, partnerük jövője vagy bármi más miatt.

A generalizált szorongás gyakran alakul ki olyan események hatására, mely során valaki fokozott elvárásokkal vagy fenyegetéssel szembesül, fontos teljesítményben kudarcot él meg, vagy csalódást kapcsolataiban. A szorongás miatt a beteg gyakran képtelen feladataira koncentrálni, állandóan idegeskedik valami miatt, érzékenyen figyel minden környezeti ingerre és belső jelzésre.

A generalizált szorongásban szenvedők gyakran nem keresnek fel szakembert, mivel problémáikat és félelmeiket saját képességeik hiányosságaként, saját hibájukként élik meg, aggodalmaskodó, félős embernek tartják magukat. Pszichoterápiás segítséggel és speciális kognitív technikákkal azonban elérhető, hogy megértsék félelmeik eredetét és megpróbáljanak úrrá lenni rajta.

Olyan átmeneti megbetegedés, amely súlyos fizikai vagy pszichés stressz (természeti katasztrófa, bántalmazás, baleset, hirtelen haláleset) után közvetlenül alakul ki. A személy olyan eseményt élt át vagy olyannak volt tanúja, amelyben valóságos vagy fenyegető haláleset, súlyos sérülés vagy a saját vagy mások testi épségének veszélyeztetettsége valósult meg. Rendkívül intenzív tünetek jelentkeznek: félelem, szorongás, bénultság érzése, a tudat és a figyelem beszűkülése, a környezetben való tájékozódás csökkenése, részleges vagy teljes emlékezetkiesés.

A traumát a személy, kínzó, kényszerű visszaemlékezésekkel és álmokkal újraéli. A személy a traumára emlékeztető gondolatokat, érzéseket, tevékenységeket, helyeket és embereket kerüli. A szorongás testi tünetekben is megnyilvánulhat: heves szívdobogás, verejtékezés, arcpír, “gombócérzés” a torokban, ill. alvászavar és ingerlékenység jelenhet meg. Ilyenkor a személy a mindennapi tevékenységektől gyakran elzárkózik, vagy épp ellenkezőleg, rendkívül izgatottá válik, és nem tud nyugodt maradni. A panaszok a traumát követően általában azonnal, vagy pár napon, héten át maradnak fenn, de legfeljebb 2-3 napig tartanak.

Megterhelő életesemények (baleset, természeti katasztrófa, háborús élmény, szexuális bántalmazás) jóval a tényleges fizikai veszély elmúlása után is mély nyomokat hagyhatnak az áldozatban. A kifejezetten veszélyeztető helyzet után néhány héttel, hónappal vagy akár évekkel később jelentkező poszttraumás stressz zavar főbb tünetei: a személy a traumát visszatérő gondolatok, képek, hangok vagy álmok formájában újraélheti, és ezekhez nagyfokú feszültség, szorongás is társulhat. A személy szinte állandóan éber, és félelmei felerősödhetnek. A traumával kapcsolatos gondolatokat, helyzetek a legtöbbször elkerüli. A megszokott tevékenységek iránti érdeklődése gyakran csökken, és elzárkózik a családtagoktól és barátoktól. A jövőre vonatkozóan reménytelenség érzése van, gyakran ingerlékeny, sokszor bűntudatot érez, és a koncentrálóképessége is csökkenhet. Előfordul, hogy alvásciklusa felborul, az ébrenléti időszakok megnőnek, és gyakran álmatlanság gyötri.

Megfelelő kezelés hiányában a poszttraumás stressz zavarnak további következményei lehetnek: depresszió, szorongás vagy a személy akár alkoholhoz, kábítószerhez folyamodhat a nyomasztó emlék által kiváltott feszültség csökkentése érdekében.

A poszttraumás stressz zavar kezelésében a kognitív viselkedésterápia és a csoportterápia, valamint a traumatikus élmény újraélését elősegítő terápiás módszerek bizonyultak hatékonynak.



Semmelweis Egyetem - Dr. Nagy Johanna, Dr. Perczel Forintos Dóra, Dr. Túry Ferenc, Dr. Varga Anna