Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Közösségi programokkal a stresszmentes dolgozókért


HOGYAN CSÖKKENTHETŐ A MUNKAHELYI STRESSZ
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK SEGÍTSÉGÉVEL?


A munkahelyi stressz a hiányzások, betegségek folytán komoly költségekkel képes megterhelni egy vállalatot. Egyre több szervezet alakít ki ezért olyan humánpolitikát, amellyel ez kezelhető. A Nokia Hungary, a Michelin Hungária szabadidős programokkal, kirándulásokkal, tréningekkel igyekszik segíteni a stressz oldását.

A megfelelő vállalati, illetve vezetői kultúrával, a döntések kiszámíthatóságával, a kommunikáció nyíltságával, a bizonytalanság, a fenyegetettség érzésének csökkentésével már jelentős részben megelőzhető a stressz - véli Faragó László, a Nokia Hungary Kft. HR-igazgatója. Természetesen még így sem küszöbölhető ki teljesen, de a megmaradó hatások különböző eszközökkel csökkenthetők. A cég önálló sportegyesületénél például hetven különböző tevékenység űzhető, az extrém sportoktól kezdve a társasjátékokon keresztül a jógáig bezárólag. A vállalatnál külön figyelmet fordítanak a munkahely és magánélet közötti egyensúly megtartására is, ezért egy tréningprogramot szerveztek a kettő összehangolása érdekében.

A vállalatnál folyó átalakulásokat is gyakorta megsínylik a munkavállalók, az ilyesfajta stresszek legyőzését egy 24 órás telefonos ügyeletet hivatott elrendezni. Ez egyrészt a jogi tanácsadást foglalja magába, másrészt pedig különböző életvezetési problémákra, káros szenvedélyekkel kapcsolatos gondokra igyekszik segítséget nyújtani. Ennek a rendszernek egyébként mérhető eredményei vannak: magas stresszkitettségnél is 50 százalékos csökkenés érhető el az alkalmazás első évében.

Fontos alapelv a Michelin Hungária Kft.-nél, hogy a dolgozók számára nyújtott juttatásokhoz - így a stresszoldásban oly fontos lehetőségekhez, közösségi programokhoz is - mindenki egyformán férjen hozzá, legyen szó akár fizikai dolgozóról vagy vezető beosztásban lévő munkavállalóról. Nagy Béla személyügyi vezető a Világgazdaságnak elmondta, ezen programoknak három szintje van jelen a cégnél. Szerveznek például egész telephelyet érintő programokat (kulturális vagy sportrendezvényeket), amelyeken a munkavállalók a családjukkal együtt vesznek részt; üzemi szintű eseményeket, amelyeket a cég csupán támogat, ténylegesen inkább egy-egy adott műszak vagy dolgozói csoport felelős érte (különböző szabadtéri programok, kirándulások, bográcsozások); valamint a dolgozók családjait célzó programokat a cafeteriacsomagban lévő üdülési, sport-, illetve kulturális utalványok felhasználásával.

Az ingatlanüzemeltetéssel foglalkozó Kipszer Elektromos Szerelő Zrt. is inkább a szabadidős programokban hisz, évente például kétszer tart összevont névnapköszöntő ünnepet, amelyen legalább 200-300 dolgozó vesz részt; a családi programokat pedig horgász-, illetve főzőversenyekkel biztosítják - mondta Kis Sándor humánpolitikai vezető. A cég tulajdonosai a juttatások fejlesztésén túl mindenkor igyekeznek a családias légkört megteremteni, ezzel ugyanis sokkalta könnyebb a problémákat megoldani, arról nem is beszélve, hogy a dolgozói lojalitást is fokozzák.

A csaknem ezer főt foglalkoztató cég a belsős programokon túl a külső partnerek részvételével is rendez programokat, ilyen például a vállalati disznótor vagy a sportnap, amelyen éppen az üzleti partnerek a meghívók. Mindezekkel nagyban csökkenthető a munkahelyi stressz - összegezte Kiss Sándor.

világgazdaság


www.hrportal.hu


Dr. Kopácsi László pszichiáter szakorvos, life coach, gyógyszer-optimalizási szakértő - Benzo Blog, nyugtató hozzászokás, nyugtató függőség, altató hozzászokás, altató függőség
Dr. Kopácsi László
pszichiáter szakorvos
gyógyszer-optimalizási szakértő
a tájékozott beleegyezést szolgálva
Nyugdíjba mentem, de
SEGÍTEK
NYUGTATÓTÓL
SZABADULNI

 
Szabadulna nyugtatótól? Frontin? Xanax? Rivotril? Loranxil?
 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Nyugtató, altató, antidepresszáns előtt! Katt ide!

 
Szorongásoldó, altató és antidepresszáns kezeléseket kezdőknek!

Frontin, Xanax, Loranxil, Rivotril stb. - Nyugtató önellenőrző teszt

Frontin, Xanax, Alprazolám, Loranxil, Rivotril, Elenium, Rudotel stb. - Nyugtató önellenőrző teszt

Mielőtt az oldalon olvasottakat alkalmazná

A stresszdoktor.hu oldalon található információk a tájékozódást szolgálják. Nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, pszichiátriai diagnózist és terápiás javaslatot. 

Nyugtatót, altatót és antidepresszánst az itt olvasottak alapján ne kezdjen el, ne hagyjon abba, és adagolását se módosítsa önállóan. Panaszaival forduljon kezelőorvosához! Az oldal üzemeltetője az oldal használatával kapcsolatban kizár minden felelősséget!

Részletes Adatvédelmi és Jogi nyilatkozat

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb