Szív- és érrendszeri betegségek kockázata és a krónikus (munkahelyi és párkapcsolati) stressz

A hosszú munkaidő, ill. a vele járó krónikus stressz a szív- és érrendszeri betegségek egyik ismert kockázati tényezője. Az idézett 2018-as dán tanulmány áttekintette a hosszú munkaidő (≥ heti 55 óra) által okozott distressz (negatív stressz) és a szív- és érrendszeri betegségek, például a koszorúér-betegség (coronary heart disease; CHD) és a stroke közötti kapcsolatra vonatkozó élettani bizonyítékokat.


Ma már elképzelni is nehéz, hogy az 1800-as évek elején az ipari munkások napi 14-16 órát robotoltak, heti 6 napon át. Gyakran kiskamasz koruktól kezdve, embertelen körülmények között dolgoztak, miközben sem a munkahelyi biztonság, sem az egészségük védelme nem volt szempont.

Azóta sokat változott a világ, de a hosszú munkaidő (egészségügyiek stb.) és a krónikus stressz egészségkárosító hatásai továbbra is problémát jelentenek.

Legpregnánsabb példái Japánból ismertek. Ez a karoshi (過労死) a túlmunka miatti hirtelen halál, amelyet extrém túlmunka stressze okozta szívroham vagy agyvérzés idéz elő. Mi ezt másképpen hívjuk: "halálra dolgozta magát".

Az első dokumentált eset 1969-ben történt, amikor egy egy nagy japán újság szállítási osztályán dolgozó 29 éves férfi alkalmazott, agyvérzés következtében elhunyt. Megszámlálhatatlanul sokan haltak bele a munkahelyi stresszbe az „erőfeszítés és jutalom egyensúlytalansága” miatt...

 

A modellt Johannes Siegrist fejlesztette ki, amikor a munkahelyi stresszt az erőfeszítés (effort) és a jutalom (reward) közötti egyensúlytalanság szemszögéből vizsgálja. (Pedig lehet ugyanebből a szemszögből vizsgálni a párkapcsolatokat is.)

Ha valaki sok erőfeszítést tesz, de kevés elismerést vagy jutalmat kap (pl. alacsony fizetés, emberi megbecsülés hiánya), az előbb-utóbb súlyos pszichoszociális stresszhez vezet.

Azaz: ha a kifejtett munkahelyi erőfeszítések és az ezért kapott jutalmak (elismerések, megbecsülések) aránya nem megfelelő, az ebből adódó distressz egészségromlást okoz. A munkavállaló joggal, kölcsönösséget elvárva a munkában megnyilvánuló erőfeszítéseiért elismerést, jutalmat vár.

Ám, ha az erőfeszítései rendszeresen arányos, igazságosnak érzett ellentételezések nélkül maradnak, és a dolgozónak magas erőfeszítés ellenére alacsony jutalom lesz az osztályrésze, ez az egyensúlytalanság hozzájárul nála számos testi (pl. szív- és érrendszeri) és lelki (pl. alvászavar, pánikroham, kiégés, depresszió, OCD) betegségek kialakulásához (Siegrist 1996).

A munkahelyi igazságtalanságokat megtapasztalva sokan először: "nem hisznek a szemüknek". A "jó tett helyébe jót várj" értékrend annyira mélyen meglévő társadalmi elvárásunk, hogy amikor ezzel ellentétes élmény  ér minket – például munkahelyi igazságtalanság, megalázás vagy méltánytalan bánásmód –, akkor az első reakciónk gyakran a tagadás és hitetlenkedés.

Nem kijózanító Makarenkói-pofonnak értékeljük, hanem sokként, a felnőtté válás egyik legelső sokkjaként éljük meg. Hadd idézzek József Attila Ars poeticájából:
 

Nem az történik, hogy „ráébredünk az élet keménységére”, sokszor igazságtalan voltára, hogy ez vagy az a gazember (nő, férfi) érdemtelenül kihasznált, rászedett bennünket, hanem inkább azt érezzük, hogy megingott bennünk alapvető világnézeti támaszunk: az igazságos (méltányos) világba vetett hit (Just-World Hypothesis; Lerner, 1980).

Az emberek többsége ösztönösen hisz abban, hogy a világ egy igazságos hely, ahol a jó emberekkel jó dolgok történnek, a rossz emberek pedig elnyerik méltó büntetésüket. Ez a hiedelem biztonságérzetet, motivációt és mércét ad számukra a mindennapokban.

Honnan származik? A "jó tett helyébe jót várj" elvárás miért ily erős? Gyerekkortól erre nevelnek bennünket, erről szólnak meséink (!), hiszen ez az emberi  együttműködés alapja.

Aztán jóval az érettségi után, beköszönt a tisztánlátás, a felnőtté válás ideje: a "lepel lehull": a király meztelen... és kiderül, sokkal több a vasorrú bába, a sárkány, az ármány és az emberel akkor is mostohán bánhatnak . A felnőtté válás egyik legkeményebb felismerése az, hogy a világ nem egy idealisztikus mese. Sokkal inkább egy összetett, érdekek által vezérelt játszma, ahol a szereplők nem mindig azok, akiknek elsőre tűnnek.

József Attila írja a Levegőt! című versében:

"Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szívemben a halál."

Több, mint 20 évszázad óta hiszünk abban, hogy az igazság nem részrehajló. Justitiát, az igazság római istennőjét bekötött szemmel ábrázolják, mert ez szimbolizálja az elfogulatlanságot és pártatlanságot. De, ez sokszor csak a platoni ideák világa, nem a valóságé. A munkahelyeken és a magánéletben is.

Sokan egy darabig, még saját bizonyos helyzetekben idealisztikus elvárásuk (a tisztességes munka, a lojalitás és az erőfeszítés meghozza a gyümölcsét) foglyaként, hogy "azt kapod, amit megérdemelsz", túlmunkával, túlalkalmazkodással és ÖNHIBÁZTATÁSSAL reagálnak az erőfeszítéseikért kapott "jutalomra", mintha ezzel valaha is „kiérdemelhetnék” az igazságos bánásmódot egy toxikus kapcsolatban.

Ám, nemcsak ez lehet a háttérben. Érdemes megismerni, hogy a munkahelyi és párkapcsolati (!) "beleragadásoknak" milyen rejtett lélektani összetevői lehetnek. Ezek megértése nélkül ugyanis nincs kiút! Honnan is tudnánk, ha ezeket a pszichocsapdákat nem tanítják a középiskolákban!

Ha már rengeteg energiát és időt fektettünk a munkánkba, vagy párkapcsolatunkba nehéz elismerni, hogy kelepcébe kerültünk és talán soha nem fogjuk megkapni mindezért a méltó elismerést, inkább még több energiát teszünk bele, ahelyett hogy változtatnánk.

Ha valaki többször tapasztal igazságtalanságot, egy idő után hajlamos lehet arra gondolni, hiszen a mérgező munkahelyi-, és párkapcsolatokban ezt akarják elhitetni vele, hogy úgysem tudja megváltoztatni a helyzetét...

 

A makarenkói-pofon elmélete (ami szerint egy kemény, de jogos és nevelő célzatú pofon kijózanító lehet) akkor működhetne, ha a munkahelyin, ill. párkapcsolatokban elszenvedett igazságtalanság őszinte, egyértelmű, kiszámítható és nevelő célzatú lenne. De a legtöbb párkapcsolati és munkahelyi méltánytalanság célja: 

♦  Nem a fejlesztés, hanem az elbizonytalanítás.
♦  Nem a megerősítés, hanem az erkölcsi egyensúlyunk megingatása.
♦  Nem a tanítás, hanem a hatalom fenntartása.
♦  Nem az igazságosság, hanem az irányítás és manipuláció.
♦  Nem a harmónia teremtés, hanem az érzelmi egyensúly szétzilálása.

A legtöbb, az embert "agyonstresszelő" munkahelyi és párkapcsolati igazságtalanság nem tanító jellegű, hanem  kiszámíthatatlan és pusztító.
 

Mi történik, amikor valaki méltatlan bánásmódot tapasztal a munkahelyén, például:

♦  Igazságtalan elbocsátás
♦  Érdemtelen előléptetés egy kollégának
♦  Meg nem becsült erőfeszítés
♦  Kizsákmányoló főnöki attitűd
♦  Munkahelyi bántalmazás (mobbing)

A pszichológiai reakciók általában az alábbiak:

Tagadás és hitetlenkedés – „Ez biztos valami félreértés.”
Düh és igazságkeresés – „Ezt nem hagyhatom annyiban!”
Önbizalomvesztés, megingó önértékelés és önbecslés vagy önhibáztatás – „Talán velem van a baj...”

KILÉPÉS – „Na, ebből ennyi elég volt. Ideje továbblépni.”

♦  Kialakít egy érettebb, reális világképet – A kihasználható naivitást, és a kíméletlen cinizmust egyaránt elkerülve tudatosan navigál a valóságban értékei szerint.

♦  Felvértezi magát érzelmileg és pszichológiailag – Megtanulja felismerni a manipulációt, és nem hagyja, hogy kihasználják. | Stressz Doktor: Felvértez - hirdetem logómban negyed évszázada.

♦  Megtanulja kezelni és kerülni az igazságtalanságot – Nem minden csatát érdemes megvívni, de tudni kell, mikor érdemes kiállni magunkért.

A felnőtté válás nem csak annyi, hogy „rájövünk az igazságra”, és átállunk a másik oldalra. Sokkal inkább az, hogy megtanulunk harmóniában élni egy olyan világban, ahol az Igazság, a Jóság, a Szerete, a Tisztesség, a Hűség, a Kölcsönösség – nem mindenki számára magától értetődő.

 

Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!


Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!


Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...


Dr. Kopácsi László
pszichiáter, life coach és benzo blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog (2014) elindítója és szerzője a társadalmi felelősségvállalás és környezetvédelem jegyében