A szakirodalom és a népszerű irodalom is széles körben foglalkozik azzal, hogy mit tehetünk a bennünket ért stressz ellen. A stresszhelyzetnek kitett embereken a környezet sokszor hamarabb veszi észre a stressz hatásait, tüneteit, mint maga az ember. Ilyenkor a család több módon reagálhat: átveszi a stresszt és a család egyik, majd másik, majd összes tagja ideges lesz; néhányan rezignáltan kívül helyezkednek a kérdésen és minimálisra csökkentik a kapcsolatot.

Ritka a kétkeresős családban és az egyszülős családokban nem is nagyon van alkalom azonban a helyes, azaz lehető legcélravezetőbb viselkedésmódra. Talán könnyebben felismerjük a lehetséges megoldások közül a jobbakat, ha érzelmileg kevésbé érintett helyzetben találkozunk stresszes emberrel. Szomszéd, kicsit távolabbi rokon, munkatárs.

Házastárs esetében a válasz nyilvánvaló. Szeretnénk együtt megöregedni, a stressz következtében kialakuló betegségek elviszik a család energiáit, felborul a mindennapi rend. Egy hosszabb betegség anyagilag is megterheli a családot: fizetéskiesés, gyógyszerköltség. Az sem mindegy, hogy a család életében kialakult ritmus felborul, a gyerekeknek új szempont kerül az életébe: apát kímélni kell, beteg, Sérülnek a család funkciói, az apa (esetenként az anya) kiesik a feladatot vállalók közül. Kiesik a közös döntések meghozatalából, róla döntenek és nem vele.

Idősebb embereknél, mondjuk a nagymama vagy nagypapa öregedéséből fakadó frusztráció csökkentése azért lehet érdekes, mer saját jövőnket látjuk benne, ahogyan mi viselkedünk saját szüleinkkel, az várható el majd gyermekeinktől is.

Ha gyermekünk stresszel egy tantárgy miatt vagy a barátnője hagyta el a serdülő fiút, kihat az egész családra. Ő még csak tanulja a stressz kezelését, azt a módot, ahogyan át kell vészelni a nehezebb időszakokat.

A most következő ötletek vegyes csoportot alkotnak. a mondatok, amik elhangozhatnak, nem mindenkinek a szájába illenek. Javaslom, hogy szükség esetén a személyiségének megfelelően Ön is alakítsa ki saját mondatait, a témaköröknek megfelelően találjon ki újabb, a családra és stresszhelyzetű családtagjára szabott reakciókat és kezdeményezéseket.

Először nézzük azokat a lehetőségeket, amik (szinte) minden esetben alkalmazhatók.

Tegyük az életet megfelelően kiszámíthatóvá. Amiben egyszer megegyeztünk, azt ne borítsuk fel (ha nem muszáj). Időben döntsünk a lehetőségekről és hagyjunk időt a döntések meghozatalra, megvitatására és feldolgozására. Ez utóbbi nagyon fontos, hiszen stresszhelyzetben azok a gondolatok töltik ki az ember fejét, amik a stresszt kiváltják. Kevesebb energia jut másra. Sokszor feledésbe merül egy megállapodás.

A programokat, döntéseket adott esetben aktualitásuk előtt érdemes előhozni. Finoman. „remélem nem jönnek korábban Kovácsék, örülnék, ha tudnál kicsit nyújtózkodni, mielőtt ideérnek”. Az ilyen ismétlésben fontos, hogy legyen mindig valami új információ. Erre lehet előre készülni. Egy találkozó időpontját először úgy meghatározni, hogy délután, legközelebb, hogy 2-3 körül. az utolsó napon pontosítani, hogy kettő jó lesz?

Igazán indulatmentes valódi türelem. Valószínűleg lesz olyan, hogy „nem vagyok én hülye, hogy mindent a számba kell rágni”, vagy „mi van, máris betegnek néztek?” Sebaj, ez is része a folyamatnak: kis szőrszálhasogatás, kis kötözködés. Egyszerűen kell a feszültség-levezetés.

Bizonyos rendkívüli megterheléseket le kell venni ilyenkor az ember válláról. Olyanokat, amiről tudjuk, hogy nagyon nagy – főként lelki – megterheléssel járnak. Ugyanakkor bizonyos típusú rutinfeladatokat meg kell hagyni, sőt vigyázni, hogy maradjon rá idő, kivárni, hogy megcsinálja. Ezek biztosítják a mindennapi élet rutinját, a nap megfelelő tagolást. Ilyen értelemben a kiszámíthatóságot is jelentik.

A finom alkalmazkodás, az arany középút: Nem fokozni a lelki megterhelést, de nem is tekinteni ápolásra szoruló ellenállásra képtelennek a stressznek kitett embert.

Ez a maradéktalan elfogadást és a probléma és az ember tiszteletét jelenti.

Az emberben, a megoldás lehetőségében az együttes túlélésben. És önmagunkban. Abban, hogy meg tudjuk adni a megfelelő támogatást. És csak támogatást. A megoldást nem vállal-hatjuk át. Hisz a megmagyarázhatatlan szorongás egy része abból származik, hogy „képes vagyok-e rá”. Alapvetően abban bízunk, hogy mindenki megoldja a saját feladatát.

Szeretetünk folyamatos megnyilvánulása adhatja azt a stabilitást egy nehéz életszakaszban, ami a legnagyobb stressz közepén is biztosítja a túléléshez szükséges önbizalmat: párunknak néha egy kéretlen puszi, egy simogatás, amikor elmegyünk mellette, egy félmondat, ami a közösségre utal. Sokszor elég annyi, hogy a jövőről alkotott képben hangsúlyos a Mi. Esetleg konkrétan az, hogy „szeretlek”, „jó hogy vagy nekem”, „azt szeretem benned...”. Ha mindenképpen vigasztalni kell valakit, akkor a „majd csak túl leszünk ezen” „együtt meg tudjuk oldani”. Van, akinél a folyamatos háttérbiztosítást érdemes hangsúlyozni: „Ha szükséged van valamire, csak szólj”, „ne aggódj értem, most az a dolgom, hogy melletted legyek”.

Veszélyeztetett körülmények között nem engedhető meg, hogy a család egy másik tagja is kiessen. Tehát legyen figyelmeztetés a többieknek, ha valakin észreveszik a stressz tüneteit, hogy most önmagukra jobban kell vigyázni.

Egyrészt nagy az érzelmi megterhelés, hiszen látjuk, hogy egy hozzánk közel álló ember szenved. Másrészt át kell tőle vállalnunk feladatokat és gondokat, hogy tehermentesítsük; harmadrészt ránk is nagyobb teher nehezedik, hiszen bizonyos terhek most miránk szakadnak. Napi 5-10 perces testmozgás, kényelmesebb fürdés a kádban, egy-egy ünnepélyesebb vacsora, néha egy jó könyv vagy a kedvenc folyóiratom. Esetleg egy baráti beszélgetés, pletykálás. Egy kicsit elnyújtott vásárolás, nézelődés. Mindez lelkiismeret-furdalás nélkül. Az egyensúly megteremtéséhez valakinek (legalább néha) jól kell éreznie magát. Meg lehet találni azokat az örömforrásokat, amik nem fokozzák a stresszt, más körből valók.

Nagyon nehéz kérdés. Sokszor már csak az tűnik fel, hogy a stressz oldódásával visszatér a humor a családba. Akkor vesszük észre, hogy milyen „nyomott” volt eddig a hangulat. Lehet egy módszer, hogy külön keretet adunk egy „hülyéskedésnek”. Képzeld el, mi lenne, ha... Körülbelül ugyanaz a hatás, mint amikor egy gyereknek mesét mondunk és az egyszer volt hol nem volt szavak szétválasztják a valóságot és a mesét. Így könnyebb feldolgozni, hogy most kiszakadok a saját gondolataimból egy pillanatra és biztonságosan tudom, hogy visszatérhetek néhány perc múlva. Lehet egy-egy napszakban kialakítani egy kicsit humorosabb időszakot: a reggeli készülődés közben, vacsora után. Óvatosan, csak amennyit a helyzet káros hatás nélkül elvisel.

Olyan események, amik biztosítják a környezettel való kapcsolatot, lehetőséget adnak arra, hogy a stresszhelyzet néhány órára kikerüljön a gondolkodás középpontjából. Igen nehéz rávenni valakit, hogy részt vegyen ilyesmiben. Persze, ha már benne van, akkor legtöbbször jól érzi magát, de ez a kérdéskör átvezet az emberenként változó megoldások felé. Itt csak annyit, hogy kellenek ilyenek.

Legelterjedtebben ismert személyiségjegyek egyike az extraverzió-introverzió skálán elfoglalt hely. Figyeljük meg partnerünket, esetleg gondoljuk végig a múltbéli eseményeket, hogy fáradtság esetén egy társasági összejövetel feldobja vagy még jobban kifárasztja? Aki magába húzódóbb (ő valószínűleg introvertált), annak biztosítsunk stresszes időszakban olyan napszakot – lehetőleg előre kalkulálhatóan – amikor rendszeresen magában lehet. Ne zavarjuk percenként apróságokkal, még azzal a szándékkal sem, hogy felvidítsuk. Extravertált rokonunk (fiatalok esetében erre kicsit nagyobb az esély, mit idősebb korban) igazi pihenése lehet, hogy néha zajjal jár, lehet, hogy hirtelen ötletekkel áll elő, ha szüksége van valamire vagy valakire, akkor azonnal kell. Vegyük természetesen.

A kifelé fordulók könnyebben beszélnek gondjaikról, hevesebben beleélik magukat a történet elbeszélésbe és ez sokszor le is vezeti a feszültségüket. A befelé forduló emberekkel sokkal nehezebb elérni, hogy beszéljenek, pedig őket is szóra kéne néha bírni. hát ehhez türelem kell. Ha véletlenül kinyílnak, akkor azonnal végig kell hallgatni őket. Nincs: „jaj, egy pillanat, csak lecsapom a villanyt” vagy „jó, hallgatlak, csak hozok egy ...”. Ha mindenképpen el kell intézni valamit - például leégne a vacsora -, akkor hívjuk magunkkal: „gyere, folytassuk a konyhában”, és csak a legszükségesebbet! Az is lehet, hogy a nagy lendülettel beindult beszélgetés két mondat után abbamarad. Készen kell állni a következőre.

Legutoljára maradt, mert nem egy cselekvés, hanem inkább gondolkodásmód. Könnyebb túléli egy stresszes időszakot, ha előre számításba vesszük a lehető legjobb és lehető legrosszabb variációkat is. A stressz egyik legnagyobb veszélye a szorongás. Ha beszélünk egy témáról, könnyebb megfogalmazni a vele kapcsolatos kérdéseket és félelmeket is. Egy állás elvesztése mindig szörnyű. Az ettől való félelem már testet öltött érzés és lehet róla beszélni. Hogyan élheti túl a család a nehéz időszakot? Majd, amikor lejön. A szorongás megfoghatatlan. Belekúszik a reggeli öltözködésbe, a közlekedési dugóba, és ami a legrosszabb, hogy alattomosan aláássa az ember munkateljesítményét és kapcsolatait.

Ugyanennek a kérdésnek a másik oldala, hogy a család mentesítse a stresszel veszélyeztetett tagját a túlzott felelősségtől. A gyerekekkel is meg lehet beszélni, hogy kevésbé legyenek követelőzők egy adott időszakban, egy-egy karácsony legyen néha szerényebb, egy nyaralás néha kempingben, hogy a család egész életformája rugalmasabban legyen alakítható.

Betegség vagy az idősödéstől való félelem esetén minél természetesebben illeszkedik a család az új életformához, annál könnyebb kevésbé távolodni a megszokott élettől. Amiről nem beszélünk, azzal kapcsolatban nehéz még a gondolatok megfogalmazása is néha. Könnyen válik fenyegetővé, titkolnivalóvá. Amiről időben tudunk beszélgetni, az nem titok, kevésbé félelmetes, könnyebb szembenézni vele, amikor bekövetkezik.




tudomany.halmaz.hu – Saródy Vera