Gyakran állunk bizonytalanul, összeszoruló szívvel gyermekünk kétségbeesését, félelmét, szorongását látva. Ilyenkor azt kívánjuk, belebújhatnánk a bőrébe, beleláthatnánk a gondolataiba, hogy segíthessünk rajta.

Minél többet tudunk a gyermeki lélek fejlődéséről és gyermekünk világképéről, gondolkodásáról, annál hatékonyabban segíthetünk rajta a nehéz pillanatokban.

Eleinte az újszülött önmagát és az édesanyját elszakíthatatlan, határtalan, mindenható egységként éli meg. Még nem tudja megkülönböztetni az őt tápláló, gondozó anya testét, arcát, keblét a sajátjától.

A csecsemő érzékszervei és idegrendszere fejlődésével figyelme csak fokozatosan kezd a külvilágra irányulni. Körülbelül 68 hónapos korban, a karonülő állapot megszűnésével már számos jelét figyelhetjük meg annak, ahogyan elkülöníti saját magát és az anyát: megtapogatja, megnézi az arcát, haját, játékosan megeteti. Nem sokkal ezután, körülbelül nyolc hónaposan már teljes biztonsággal megismeri az anyját.

Ebben a korban, ha az anya nincs jelen, és idegen személy közeledik felé, a gyermek megijed, sírra fakad, eltakarja arcát, és menekülni próbál. Az első hónapok megbonthatatlan közelsége után a gyermek számára az anya távolléte nehezen elviselhető élmény. Amikor közeledik hozzá valaki, akit távolból az anyjának vél, ám kiderül, hogy az illető idegen, a gyermek csalódást, szorongást él át. Ez az élmény a későbbi szorongások, félelmek mintájává válhat. Hogyan segíthetek neki? - kérdezi teljesen jogosan a szülő, hiszen nem tölthet minden másodpercet a gyermeke mellett.

Szerencsére ebben az időszakban megjelennek az önmegnyugtató viselkedésformák, amelyeknek eszközei az "átmeneti tárgyak". Az átmeneti tárgy, amely lehet egy ismerős tapintású és illatú törülköző, rongybaba vagy játék mackó általában lágy, alakítható, érintésre megmelegszik. Ezek a tulajdonságai teszik lehetővé, hogy távollétében helyettesítse az anyát.

Törekedjünk az átmeneti tárgy állandóságának megőrzésére, ha megrongálódik, ne cseréljük ki újabbra, vigyük magunkkal, ha a kicsivel bölcsődébe, vendégségbe megyünk!

Egyéves kor után a gyermek rácsodálkozik a világra, egyre érdeklődőbb, önállóbb. Az első bizonytalan lépésekkel, apró balesetekkel egy időben azonban ráeszmél, hogy a szülő nem védheti meg mindentől, nem tudja igényeit mindig kielégíteni. Nehéz időszak ez a szülő és a gyermek kapcsolatában, mivel a szülőnek egyszerre kell a világ felfedezéséhez szükséges függetlenséget és a gyermek biztonságérzetéhez nélkülözhetetlen figyelmet biztosítania. A gyermek rádöbben saját védtelenségére, sérülékeny voltára, és csak a szülő törődése, lelkesítő támogatása állíthatja vissza biztonságérzetét.

Ne féljünk attól, hogy elkényeztetjük: gyermekünknek talán ebben az időszakban van a legnagyobb szüksége a szülő szeretetére, biztatására.

Minél önállóbbá válik a kisgyerek, annál több akadályt gördít elé a környezete. Minden szülő rákényszerül időnként, hogy gyermekét korlátozza, figyelmeztesse, hogy ezáltal megvédhesse a külvilág veszélyeitől és társadalmi beilleszkedését elősegítse. A kisgyerek, aki már érzi, hogy szülője nélkül életképtelen, a szemrehányó tekintetet, dorgáló hangsúlyt szorongással, riadt nyugtalansággal élheti meg, fél a szülői szeretet elvesztésétől.

Eközben a tilalmak idején gyakoriak a gyermek dühkitörései, hiszen eddig fogalma sem volt arról, hogy büntethető, felelősségre vonható. Indulatai a szülő ellen irányuló agresszív fantáziákban is megjelenhetnek, akár még a szülő halálát is kívánhatja. Ne ijedjünk meg tőle, hiszen ezek a gyermeki lélek fejlődésének szükségszerű velejárói, és minden szükségszerű összekoccanáskor biztosítsuk a gyermeket szeretetünk, törődésünk állandóságáról.

Négyéves kor után a gyermek rádöbben a fiúk és lányok, illetve a férfiak és nők közötti különbségekre. Ebben az időszakban gyakorivá válnak a saját és a többiek testének felfedezésére irányuló szexuális játékok (pl. orvos-beteg szerepjáték). A szerepek próbálgatása során gyakori, hogy fantáziájában a gyermek a szülővel szemben is eljátssza nemének megfelelő szerepét, vagyis feleségül akarja venni a mamát vagy hozzámenni a papához.

Riválissá válik tehát az azonos nemű szülő, megjelenik az irányában érzett féltékenység, hiszen osztozni kell vele az imádott mamán vagy papán. A gyermek tehát arra a személyre féltékeny, akit szeret és akitől biztonsága függ. Ezt a belső konfliktust erős bűntudat és félelem kísérheti.

A lezajló konfliktus súlyát a szülő nem mindig észleli. Vegyük komolyan a gyermek vágyait és az ezekből fakadó bűntudatérzést, ne fokozzuk a gyermek szégyenérzetét! Ne tiltsuk meg gyermekünknek a szexuális tartalmú játékokat, mert a gyermeki szexualitás megjelenése, a nemi különbségek felfedezése fontos része a személyiség további egészséges fejlődésének.

A féltékenység és az ebből fakadó bűntudat kiváltó okát a gyermek hamar elfelejti, megmarad viszont a szorongás és félelem érzése, amely megjelenhet a haláltól, a sötétségtől vagy üldözőktől való félelem képében.

Játékai során a gyermek teret engedhet feldolgozatlan indulatainak, és tőlük megszabadulva enyhülhet bűntudati szorongása. A mesék hőseivel azonosulva megoldást találhat kínzó belső konfliktusaira, félelmeire. Játsszunk tehát minél többet gyermekünkkel, meséljünk neki, amennyit csak lehet, mert a játékra, mesére szánt idő nemcsak kellemes időtöltés, hanem a gyermeki lélek fejlődésének elengedhetetlen feltétele is.


 
Azóta törölt honlapról - 2008. március 18.