A legelfogadottabb nézet szerint nincs olyan pszichológiai alkat, személyiségtípus, amelyről állíthatnánk, hogy daganatos megbetegedésre hajlamosít, illetve azt előre jelezné.

Korunkban igen elterjedt az a nézet, hogy a stressznek - számos megbetegedés vonatkozásában - igen fontos szerepe van. Mindenki előtt jól ismert, hogy bizonyos panaszok (pl. fejfájás, gyomor- és bélgörcsök stb.) jóval gyakrabban és intenzívebb formában jelentkeznek a lelki problémákkal küzdő egyének esetén. Az orvostudomány az ún. pszichoszomatikus (lelki okokra visszavezethető) betegségek hosszú sorát ismeri, melyek kialakulásában vagy előrehaladásában az érzelmi tényezőknek meghatározó szerepe van. Laboratóriumi eszközökkel mért pontos adatok bizonyítják, hogy a stressz hatásokkal kapcsolatos idegrendszeri funkciózavarok mélyreható változásokat idéznek elő szervezetünk hormontermelésében. A mellékvesékben például fokozott mennyiségben termelődnek az úgynevezett kortikoszteroidok, melyek csökkentik a szervezet immunfunkcióit. Ha átgondoljuk az orvostudomány fejlődését, beláthatjuk, hogy a pszichoszomatikus betegségek körébe olyan kórok is tartoztak, amelyeknek az okát még nem ismerték a szakemberek, és éppen a terápiás bizonytalanságok miatt kifejezett lelki reakciókat tapasztaltak az érintetteknél. Ám ezek a lelki reakciók következmények voltak, nem pedig a betegség előidézői.

Ma már kimondható, hogy a rosszindulatú daganatos betegségek nem sorolhatók a pszichoszomatikus betegségek közé, mert a tudomány, különösen a genetika és a sejtbiológia fejlődésének köszönhetően egyre többet tudunk az egyes daganatos betegségek kialakulási folyamatáról. Természetesen a pszichoszociális tényezőknek - mint minden más betegségben - nagy szerepe van a daganatos betegségek lefolyásában és a betegek életminőségében.

A rövid ideig tartó, akut stresszhatások - bár a hormontermelésben jelentős változásokat idéznek elő - átmeneti jellegűek, így az immunrendszer működésében nem okoznak mélyreható, tartós változást. Ezért jelenleg úgy vélik, hogy a rövid ideig tartó és nem gyakran ismétlődő stresszhatásoknak sem a daganatok keletkezésében, sem a már meglévő daganat növekedésében nincs bizonyított szerepe. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a stressz-helyzetek megoldását már gyermekként, a családi élet folyamán kezdjük el megtanulni, így a szülők példája ebben a tekintetben is alapvető jelentőségű. A kudarchelyzetekkel való sikeres küzdelem az önértékelés, az önbizalom fontos bázisa. A lelki és a testi egészséget a megoldhatatlannak érzett, olykor halmozódó stressz-szituációk veszélyeztetik. Ilyen esetben érdemes a megfelelő szakembert felkeresni (pl. pszichoterapeuta, családterapeuta, pszichiáter).

Más a helyzet a tartós, krónikus stresszhatásokkal - például egy-egy szeretett hozzátartozó elvesztése vagy más hasonló súlyos csapás -, és az ennek talaján kialakuló stresszállapottal kapcsolatban. A hosszan tartó stresszhatás és a vele társultan többnyire kialakuló depressziós állapot tartós változást okoz a szervezet hormonháztartásban, és annak immunfunkcióiban. Ezek együttes szerepe a rák kialakulásában, illetve a már meg lévő rákos megbetegedés fellángolásában és gyors terjedésében még nem egyértelműen bizonyított.

További vizsgálatokra van szükség azonban a stressz immunrendszerre gyakorolt hatásának és hatásmódjának tisztázására. A kutatók célja, hogy többet tudjanak meg arról, miként lehet az ilyen krónikus stressz állapotokat enyhíteni, és a szervezet hormonháztartására és immunfunkcióira kifejtett káros hatásait csökkenteni. Az onkológiai betegeket kezelő csoportokban egyre inkább helyet kapnak a mentálhigiénés szakemberek (klinikai pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások, gyógytornászok és lelki gondozók), hiszen a test és a lélek egymástól elválaszthatatlan. Az alkalmazott pszichoszociális beavatkozások csökkentik a betegekben a stresszt, enyhítik a lelki tüneteiket, támogatják az alkalmazkodóképességüket, ezáltal kedvező irányba befolyásolják életminőségüket is. Ezek a pozitív változások növelik a betegek gyógyulásai esélyeit.