Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Modernkori evészavarok



MODERNKORI EVÉSZAVAROK

A lélek SOS jelzései


A táplálkozás mindig központi kérdése volt az emberiségnek. Ennyit azonban, mint manapság, talán soha nem beszéltek róla. Az étkezés nem csak mint mindennapi szükséglet kerül szóba, hanem a mit, mennyit és hogyan, meg a mikor kérdése is központi fontosságú lett. És nem véletlenül. Hiszen az étkezési szokások, a táplálék helyes megválasztása, minősége és mennyisége nem csupán a létfenntartás része, fontos feltétele, hanem egy sor betegség kockázatának is okozója, életünk megrövidítője is lehet.

Evészavarokról már Hippokratész korában is tudtak, az anorexia és a bulimia nem volt ismeretlen a korai századokban sem. Az evészavarok, testképzavarok mai, modern korunkban újra terjednek. Leginkább a fiatal középiskolások körében, de az általános iskolások és óvodások közt is megjelentek. Az étkezés tudományának képviselői, az egészséges táplálkozás elkötelezettjei, a dietetikusok nem vészharangot kongatnak, amikor e nagyon is jelen lévő gondra felhívják a figyelmet.

Igaz, a zavarok mögött legtöbbször a lélek segélykiáltása húzódik meg, vagyis egyfajta riasztást jelent a környezet számára: figyeljetek rám, törődjetek velem, foglalkozzatok a problémáimmal.

Tehát egyrészt a lélekgyógyászok kompetenciája. Másrészt viszont az étkezés tudományának szakembereire is tartozik.

Ahogy Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke aláhúzza, azért tartják fontosnak a felvilágosítást ez ügyben, mert a szülők és a pedagógusok általában csak későn veszik észre, hogy nagy a baj. Pedig prevencióra lenne lehetőség, az iskolai egészségnevelés segítségével, az otthoni táplálkozási szokások megfelelő kialakításával, a gyerekek étkezésének ellenőrzésével.

A súlyos étkezési rendellenességek három fő csoportba sorolhatók: a normális testtömeg fenntartásának elutasítása (anorexia nervosa), a habzsoló étkezés, majd az azt követő kitisztító eljárás (bulimia nervosa) és a habzsoló étkezés kitisztítás nélkül, amely túlevéshez, elhízáshoz vezet.


Hosszadalmas, türelmet igénylő terápia

A történelem folyamán az elhízásról, a szép alakról, az ideális formáról sokszor sokféle kép alakult ki, többnyire alkalmazkodva az éppen érvényben lévő gazdasági helyzethez, illetve a mindenkori divathoz.

Az evészavarok mögött a pszichológusok, pszichiáterek véleménye szerint önértékelési problémák húzódnak meg. Az önbizalomhiány, a mindennapok kudarcélményei, teljesítményproblémák, párkapcsolati gondok mind megnyilvánulhatnak kóros koplalásban, az étel elutasításában vagy kóros túlevésben, mértéktelen habzsolásban is. E belső okokhoz járulnak még a különféle külső ingerek, újságok címlapfotói, TV-ben látott modellek, amelyek és akik kiválthatják a gyerekek, fiatalok kóros önkép-önértékelési zavarát.

Az evésproblémák a jó szemű szülő, pedagógus számára árulkodó jeleket közvetítenek. Az anorexiásnál ilyen lehet a hirtelen testtömegcsökkenés, a fáradtság, a fázás, a depresszió, a közös étkezések kerülése; bulimia esetén falásrohamok jelentkeznek, amelyeket önhánytatás követ, főként rejtekhelyeken; figyelmeztető jel, ha valaki indokolatlanul habzsol, és testtömege feltűnően gyarapszik. Ha a tünetek kezeletlenek maradnak, súlyos testi, szervi problémákat, olykor visszafordíthatatlan tragédiákat is okozhatnak.

Tehát a "majd elmúlik", a "majd kinövi", a "pillanatnyi hangulat csupán" szülői önnyugtató megállapítások nem helyénvalóak. Mindenképpen az okokat kell megkeresni, amelyek nem egyszer a mélyben, a lélek legbensőbb zugában találhatók.

A szülő természetesen először igyekszik jobb belátásra bírni anorexiás, bulimiás vagy túlevő gyermekét, de ha nem jut eredményre, ajánlatos orvoshoz fordulnia; gyakran kórházi kezelés a következmény, és általában hosszadalmas, türelmet igénylő a terápia. Az egészségügyi intézményekben már közvetlenül is bekapcsolódik a dietetikus a gyógyító munkába, amelyhez a legtöbb esetben pszichiáter, pszichológus segítségére is szükség van.

Bár mind a bulimia, mind az elhízás, a habzsoló étkezési rendellenesség is rendkívül veszélyes - amikor a bulimia nem jár önhánytatással -, talán az anorexia, a kóros lesoványodás veszélyei a legszembetűnőbbek és legkritikusabbak.

A testképzavaros, szorongásos fiatalok étkezési rendellenességei mindenképpen kezelendők. Az egészségügyi szakemberekkel egy csapatban dolgozó dietetikus szerepe mind a megelőzésben, mind pedig a terápiában rendkívül fontos. Az étrend megfelelő összeállítása, az étrend-kiegészítők, vitaminok megfelelő adagolása, a lesoványodott, leromlott szervezet feljavítása nagy szakértelmet, odafigyelést kíván éppúgy, mint az elhízott diétájának beállítása, aki esetleg már magas vérnyomásban vagy 2-es típusú cukorbetegségben is szenved.

A korszerű dietoterápia mind az étkezési zavarok kezelésében, mind a normális egészségi állapot visszaállításában nélkülözhetetlen.



2010. március 5. - MTI-Press

+36 30 286 2097
SEGÍT ÖNMAGÁN SEGÍTENI

Senki nem tehet Önért többet, minthogy segít Önmagán segíteni.

- 2020 -

Győri rendelés (20 eFt/óra)
Skype rendelés I.-II.

Bejelentkezés kontrollra:
30 286 2097

(H-P: 08-19; Ne emailben!)

Köszönet a Kollégáknak!

Európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók (pl. a Kárpát-medencei magyarság!) védelmében

Székely Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Néppárt, Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Magyar Közösség Pártja
Thank You!

Szavazzon! KÖSZÖNÖM!

Milyen pszichiátriai szerről szeretne leszokni?
Senkit sem biztatok gyógyszer elhagyásra! Ám, kötelességem segíteni azokat, akiket a nem megfelelő gyógyszerelési gyakorlat, ill. a kellő tájékoztatás hiánya tett gyógyszerfüggővé. Szóval: miről szeretne leszokni?
Altatóról
508 szavazat (13%)
Szorongásoldóról
2212 szavazat (57%)
Antidepresszánsról
1173 szavazat (30%)
3893 szavazat összesen

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

W3.stresszdoktor.hu

A stresszdoktor.hu pszichiátriai ismeret-megosztó oldal.
A stresszdoktor.hu írásai tájékoztató jellegűek.
A stresszdoktor.hu nem online pszichiátriai tanácsadás.
Köszönöm, hogy helyén kezeli írásaim! - Kopácsi dr.

Támogatottjaim


           Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány

Együtt a Leukémiás Gyermekekért Gyermekleukémia Alapítvány

Magyar Hospice Alapítvány

           Magyar Madártani Egyesület

Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

           Országos Mentőszolgálat Alapítvány

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva - Online Szakvélemény Kft.
© Copyright 2008 - 2020

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász, kattintás-vadász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert és a gyógyulást preferálja.
Céljai:
1. ismeretterjesztés, tévhitoszlatás és betegedukáció.
2. a pszichiátriai gyógyszerek által okozott gyógyszerfüggőségek (nyugtató-függőség, altató-függőség, antidepresszáns-függőség) megelőzése és otthoni kezelésének elősegítése.
3. a hatékony önsegítés támogatása.

A stresszdoktor.hu oldalain olvasható Információk nem pótolják az orvosi vizsgálatot. Csupán kiegészíthetik a pszichiáter, klinikai szakpszichológus szakértelmét és személyes segítségét. Amennyiben kérdése volna, forduljon pszichiáterhez, klinikai szakpszichológushoz!

A pszichiátriai gyógyszerek (benzodiazepin feszültségoldók és altatók, Z-szerek, antidepresszánsok, stb.) szedése, vagy elhagyása előtt mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét, mert e pszichiátriai szerek alkalmazásakor is az érvényes alkalmazási előírás az irányadó.

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb