A depresszió, mint orvosi értelemben vett betegség nem azonos a mindennapi életben gyakran tapasztalható elkeseredéssel, vagy átmeneti rossz hangulattal. A depresszió orvosi értelemben vett betegség, amikor is meghatározott tüneteknek meghatározott ideig kell fennállni ahhoz, hogy a diagnózist megállapíthassuk.

Megbízható felmérések szerint a felnőtt lakosság közel 20 százaléka életében legalább egy súlyos (major) depresszión átesik, és minden adott évben a népesség 6-8 százaléka illetve minden adott hónapban pedig, 3-5 százaléka szenved major depresszióban. Ezen felmérések azt is kimutatták hogy a depressziós betegek jelentős hányada (fele, kétharmada) nem fordul orvoshoz vagy pszichológushoz panaszaival, mivel a betegek (és a hozzátartozók) nem is gondolják, hogy gyógyítható állapotról illetve betegségről van szó és a panaszokat egyértelműen csak kifáradásnak, elfásultságnak illetve külső, negatív életeseményeknek tulajdonították.

A kezeletlen depresszió veszélyes állapot, mivel ilyenkor jelentősen megnő az öngyilkosság rizikója, de nagyon gyakori a másodlagos alkoholizmus illetve drog-abuzus (dependencia), a tartós munkaképtelenség (betegállomány), rokkantnyugdíjazás illetve a munkahely elvesztése. A kezeletlen depresszió (főleg, ha másodlagos alkohol illetve drog-probléma is fennáll) gyakran vezet családi konfliktusokhoz, illetve a család széthullásához, váláshoz. Ezen utóbbi események a beteg illetve családtagjai számára is komoly pszichés megterhelést jelentenek, amelyek újabb depressziós epizódokat provokálhatnak.

A befejezett öngyilkosságok 60-65 százalékát major depresszió alatt követik el, ugyanakkor klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a sikeresen kezelt és hosszútávon rendszeresen gondozott major depressziós betegek öngyilkossági rizikója rendkívül nagymértékben csökken. Közgazdasági elemzések igazolták, hogy a nem kezelt depressziók okozta társadalmi kár (öngyilkosság, munkából való kiesés stb.) jóval nagyobb, mint a depressziók korszerű kezelésének költségei.

A depressziós beteg elveszti érdeklődését a külvilág iránt, nem érdekli munkája, családja, hobbija. Állandóan fáradtnak, gyengének érzi magát, napi aktivitása felére-harmadára csökken. Étvágytalan lesz, testsúlya csökken (néha fokozott étvágy észlelhető), rosszul alszik (néha túl sokat, de gyakrabban inkább keveset), reggelre nem piheni ki magát.

Szexuális érdeklődése és teljesítőképessége is lecsökken, életét értelmetlennek érzi, önvádlások jelentkezhetnek és sokszor az öngyilkosság gondolatáig, illetve öngyilkossági kísérletig is eljut.

Ahhoz, hogy a major depresszió diagnózisát felállíthassuk, az alábbi tünetek közül legalább ötnek kell minimálisan két hétig fennállni:

•  Depressziós, szomorú hangulat

•  Az érdeklődés és örömkészség jelentős csökkenése (anhedónia)

•  Jelentős testsúlycsökkenés vagy gyarapodás

•  Inszomnia vagy hiperszomnia (csökkent vagy fokozott alvás)

•  Nyugtalanság vagy gátoltság

•  Fáradtság, erőtlenség

•  Értéktelenség érzése, önvádlások, bűntudat, esetleg depressziós téveszmék

•  Csökkent gondolkodási, koncentrálási és döntési képességek

•  Életuntság, öngyilkossági gondolatok vagy kísérlet

Ezen klasszikus depressziós tünetcsoport elsősorban a nőkre jellemző, és újabb vizsgálatok szerint a major depressziós férfiaknál az említett tünetek mellett (néha részben azok helyett) a következő tünetek is előfordulhatnak:

•  Alacsony stressz-tolerancia küszöb

•  Fokozott hajlam agresszív viselkedésre

•  Düh-kitörések

•  Másodlagos alkohol illetve gyógyszerabúzus (dependencia)

•  A hatóságokkal való összeütközés

A depresszió csak igen ritkán alakul ki autonóm módon (vagyis külső behatások nélkül). Az esetek döntő többségében ugyanis a depressziót negatív életesemények (veszteségek, konfliktusok) provokálják, elsősorban az arra pszichológiailag és/vagy biológiailag hajlamos egyéneknél.

A depresszió az esetek több mint 50 százalékában családi halmozódást mutat, vagyis a depressziós betegek vérrokonai között a depresszió kb. háromszor-négyszer gyakoribb, mint a népességben. A depresszióra való biológiai hajlamosítottság tényét igazolják azon vizsgálatok is, amelyek szerint egypetéjű ikerpárok mindkét tagjánál sokkal gyakrabban alakul ki depresszió, mint a kétpetéjű ikreknél és a nem ikertestvéreknél.

A depresszió kialakulásában a központi idegrendszer három ingerületátvivő anyagának (szerotonin, noradrenalin és dopamin) van kiemelkedően fontos szerepe. Major depresszióban az említett kémiai anyagok termelődése a központi idegrendszerben csökken, és a depresszió ellen ható gyógyszerek ezt az anyagcserezavart korrigálják.

Fontos annak ismerete, hogy a depresszió ellen ható gyógyszerek hatása csak a kezelés második hetének elteltével, gyakran csak a harmadik hét közepén jelentkezik, így az első 1-2 hétben lényeges javulás még nem észlelhető.

A depressziót gyakran kísérő szorongás és alvászavar miatt sokszor szorongásoldókkal illetve altatókkal kell kiegészíteni a terápiát, elsősorban az első néhány héten, amikor az antidepresszívum még nem hat.

Ma már számos igen hatékony és kevés mellékhatással rendelkező készítmény van forgalomban, ezek közül a leggyakrabban használtak a szerotonin forgalmat befolyásoló antidepresszívumok illetve a RIMA-antidepresszívum, a moclobemide.

A számos hatékony gyógyszeres kezelés mellett néhány pszichoterápiáról ismételten bebizonyosodott, hogy igen jó hatásúak a depresszió kezelésében és elsősorban akkor, ha a gyógyszeres kezelés kiegészítőiként használjuk azokat.

A korszerű antidepresszívumok mellékhatás-profilja sokkal előnyösebb, mint a régebbi (bár szintén hatékony) készítményeké. A szerotonin forgalmat növelő antidepresszívumok viszonylag gyakori mellékhatása a szexuális aktivitás csökkenése, ez viszont gyakorlatilag nem fordul elő a RIMA-antidepresszívum, a moclobemide adása mellett.


Összeállította: dr. Rihmer Zoltán pszichiáter

 

---

 

Kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon ezzel rájuk is!

 

«

Depresszió - Boehringer-Lilly

11/19

Mi a disztímia - Roche

»