Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Elítélték a francia szcientológusokat



ELÍTÉLTÉK A FRANCIA SZCIENTOLÓGUSOKAT


Bűnszövetkezetben elkövetett csalásért összesen 600 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte csütörtökön a párizsi fellebbviteli bíróság a Szcientológia Egyház két legjelentősebb franciaországi szervezetét, megerősítve a több mint két évvel ezelőtt meghozott elsőfokú ítéletet.

Az úgynevezett Spirituális Egyesület 400 ezer eurós, annak könyvesboltja pedig 200 ezer eurós (58,4 millió forint) pénzbüntetést kapott. A csalást irányító Alain Rosenberget két év felfüggesztett börtönre és 30 ezer (8,7 millió forint) eurós pénzbüntetésre ítélték. Összesen hat szcientológus kapott pénzbüntetést, amiért magas pénzösszegeket csikartak ki az egyház tagjaitól. Ez az első alkalom, hogy nemcsak a csalást elkövető személyeket, hanem szervezetként a Szcientológia Egyházat is elítélték jogerősen Franciaországban.

„Történelmi döntés született” – jelentette ki Olivier Morice, a szektás elhajlások ellen küzdő egyesület, az Unadafi jogi képviselője az ítélethirdetést követően. „Még csak az elején vagyunk a szcientológia elleni jelentős döntéseknek, amelyek akár a betiltásig, sőt a feloszlatásig is elvezethetnek.”

A védelem az elsőfokú ítélet megsemmisítését próbálta elérni, arra hivatkozva, hogy a bíróság megsértette a valláshoz való jogot és az egyesülési jogot. Ezért a fellebbviteli eljárásban tucatnyi alkotmányossági kérdésről folyt vita, de a bíróság minden kifogást elvetett.

Az egyházat még 1998 decemberében jelentette fel csalásért egy nő, akit eredetileg ingyenes személyiségteszttel kerestek meg szcientológusok. A feljelentő végül több mint 30 ezer eurónak megfelelő francia frankot fizetett ki könyvekre, tanfolyamokra és egy elektropszichométerre, azaz az E-méterre, amely a vizsgált személy szellemi állapotának változásait hivatott mérni. A perben egy másik panaszos és a gyógyszerészkamara is felperesként szerepelt.

A szcientológiát eredetileg modern filozófiaként alapította meg az Egyesült Államokban L. Ron Hubbard sci-fi-szerző 1952-ben. Az első egyházközösségek két évvel később jöttek létre az USA-ban. A Szcientológia Egyház adatai szerint a szervezet jelenleg a világ 159 országában működik több mint 10 millió taggal. Franciaországban, ahol egy 1995-ös parlamenti bizottsági jelentés szektának nyilvánította, 45 ezer a tagok száma.

A szcientológia vallásként való besorolása sok országban váltott már ki vitát, számos nyugati állam – például Németország, vagy Nagy-Britannia – nem ismeri el annak. Sokan egyszerű átverésnek tartják az egész mozgalmat, amiben különböző, leginkább a piramisjátékra hasonlító módszerekkel a tagok pénzét próbálják elnyerni, vagy bizalmas információkat megszerezve a belépő embereket zsarolni.



www.index.hu - 2012. 02.02.

Senki sem tehet többet Önért, minthogy:
segít Önmagán segíteni
.

Győri rendelés (20 eFt/óra)
Skype rendelés I.-II.

Bejelentkezés kontrollra:

30 286 2097
H-P: 08-19

Laptop, v. PC használata ajánlott ennyi információhoz!

Szavazzon! KÖSZÖNÖM!

Milyen pszichiátriai szerről szeretne leszokni?
Senkit sem biztatok gyógyszer elhagyásra! Ám, kötelességem segíteni azokat, akiket a nem megfelelő gyógyszerelési gyakorlat, ill. a kellő tájékoztatás hiánya tett gyógyszerfüggővé. Szóval: miről szeretne leszokni?
Altatóról
571 szavazat (13%)
Szorongásoldóról
2417 szavazat (57%)
Antidepresszánsról
1284 szavazat (30%)
4272 szavazat összesen

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

W3.stresszdoktor.hu

A stresszdoktor.hu pszichiátriai ismeret-megosztó oldal.
A stresszdoktor.hu írásai tájékoztató jellegűek.
A stresszdoktor.hu nem online pszichiátriai tanácsadás.
Köszönöm, hogy helyén kezeli írásaim! - Kopácsi dr.

Támogatottjaim


           Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány

Együtt a Leukémiás Gyermekekért Gyermekleukémia Alapítvány

Magyar Hospice Alapítvány

           Magyar Madártani éás Természetvédelmi Egyesület
 Magyar Madártani Egyesület

           Hortobágyi Madárkórház Alapítvány
       Pusztadoktor Magazin

Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

           Országos Mentőszolgálat Alapítvány

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva - Online Szakvélemény Kft.
© Copyright 2008 - 2020

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász, kattintás-vadász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert és a gyógyulást preferálja.
Céljai:
1. ismeretterjesztés, tévhitoszlatás és betegedukáció.
2. a pszichiátriai gyógyszerek által okozott gyógyszerfüggőségek (nyugtató-függőség, altató-függőség, antidepresszáns-függőség) megelőzése és otthoni kezelésének elősegítése.
3. a hatékony önsegítés támogatása.

A stresszdoktor.hu oldalain olvasható Információk nem pótolják az orvosi vizsgálatot. Csupán kiegészíthetik a pszichiáter, klinikai szakpszichológus szakértelmét és személyes segítségét. Amennyiben kérdése volna, forduljon pszichiáterhez, klinikai szakpszichológushoz!

A pszichiátriai gyógyszerek (benzodiazepin feszültségoldók és altatók, Z-szerek, antidepresszánsok, stb.) szedése, vagy elhagyása előtt mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét, mert e pszichiátriai szerek alkalmazásakor is az érvényes alkalmazási előírás az irányadó.

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb