A major depresszió az egyik leggyakoribb pszichiátriai betegség. A lakosság 10-12 %-ának életében legalább egyszer előfordul depressziós epizód. A depresszió nem egy szomorú esemény miatti elkeseredés, nem egy átmeneti rossz hangulat.

A depresszió alatt tartósan, legalább 2 héten keresztül fennálló nyomott hangulatot értünk. Az illető elveszti érdeklődését a külvilág iránt, nem érdekli annyira a munkája, a családja, a hobbija. Életét értelmetlenebbnek találja, öngyilkossági gondolatok jelentkezhetnek. Állandó fáradtságot érez, napi aktivitása felére, harmadára csökken. Étvágytalan lesz, rosszul alszik, szexuális érdeklődése is lecsökken.

A depresszió kialakulásában az idegrendszer két ingerület átvivő anyagának, a szerotoninnak és a noradrenalinnak van jelentős szerepe. A depresszió gyógyszeres kezelésének célja a szerotonin és a noradrenalin rendszer működésének helyreállítása.

Szerencsére a major depressziók többsége jól kezelhető. A betegek 60-70 %-a a gyógyszerbeállítás után 2-3 héttel már jelentős javulást érez, s egy-két hónap alatt panaszmentes lesz. A korszerű antidepresszív gyógyszerek már szelektíven hatnak a központi idegrendszerben fennálló biokémiai zavarra, ezért kevés a mellékhatásuk.

Sajnos, a depresszió visszatérő lehet, s emiatt a gyógyszereket több hónapig kell szedni. Előfordul, hogy a depressziós epizód után túlzott aktivitással, kritikátlansággal, felhangoltsággal járó ún. mániás fázis jelentkezik. Az ilyen kétfázisú (bipoláris) lefolyást mutató betegséget mániás depressziónak hívjuk. Ebben az esetben kiegészítő gyógyszerek, ún. hangulatstabilizátorok beállítása szükséges.

A sokfajta fortélyos félelem megkeserítheti életünket. Valójában a félelem hasznos is lehet, bizonyos védelemül szolgál. Reális veszély esetén szinte kényszerít, hogy elkerüljük, vagy éppen megküzdjünk a fenyegetéssel. Gondoljunk egy olyan esetre, hogy megtámadnak minket, vagy éppen haza kell menekülni egy fenyegető vihar elől.

A szorongás hasonló kellemetlen, nehezen elviselhető érzésekkel jár, de nincs szükségszerűen éppen jelenlévő oka. Ha a szorongás túlzott, megítélésünk szerint is értelmetlen, mindig ugyanazzal a „tárggyal” vagy helyzettel kapcsolatos, akkor fóbiának nevezzük.

A görög eredetű szó rettegést, félelmet jelent, bizonyos esetekben az iszony szót is használjuk helyette, pl. tériszony, víziszony. A „tárgy” fóbia esetén ez a megjelölés úgy értendő, mint a barkochba kitalálós játékban. Tehát lehet ez galamb-, pók-, vér-, piszok és még sok egyéb fóbia. A szorongáskeltő helyzet lehet a magasság, a zárt tér (klausztrofóbia), vagy éppen a nagy nyílt tér.

Gyakran egy komplexebb helyzet, például sorbanállás, közlekedés, repülés, tömeg okoz félelmet sokunknak. Ami ezt tovább nehezíti, hogy nem csak az adott tárgy vagy helyzet váltja ki a félelmet, hanem annak már a gondolata is, vagy csak a lehetősége, hogy szembetalálhatom magam ezekkel.

A szorongó, fóbiás emberek minden áron kerülni igyekeznek ezeket a tárgyakat, helyzeteket. Ez az erőfeszítés megnehezítheti egész életüket, gyakran teljes visszahúzódáshoz vezethet. Az összes tárgy és helyzet fóbia együttesen a lakosság 15%-át érinti, azaz minden hatodik-hetedik ember retteg valamitől, sokszor és feleslegesen foglalkozik ezzel a félelemmel, és elkerülni igyekszik még a lehetőségét is a rettegett találkozásnak.

Talán meglepő, de még ennél is gyakoribb az embertársainkkal kapcsolatos félelem. Pszichológiai szűrővizsgálat során, amikor azt a kérdést tették fel nagyszámú egészséges önkéntesnek, hogy mi vált ki bennük félelmet, a leggyakoribb válasz az volt, hogy az emberek, a nyilvánosság, mások jelenléte és figyelme. Például a megkérdezettek 55%-a fél attól, hogy meg kell szólalnia nagy nyilvánosság előtt. Ez természetes, hiszen mindenki számára jól ismert, hogy kínos lehet mások előtt felsülni, lebőgni, nevetségessé válni stb.

Vannak azonban sokan, a lakosság mintegy 10%-a, akiknek már néhány ember, ismerősök, vagy idegenek jelenléte is nyilvánosságot jelent, és nem képesek egy ilyen helyzetben még alapvetően fontos feladatok ellátására sem. Ha mégis ilyen helyzetbe kerülnek, vagy akár csak úgy érzik, hogy mások rájuk figyelnek, vagy figyelhetnek, zavarba jönnek, leblokkolnak, elpirulnak, remegnek, szapora szívdobogást éreznek, izzadnak.

Ezen testi jelek megjelenése tovább fokozza zavarukat, gyakran ezektől rettegnek, hogy nehogy elpiruljak, izzadjak, ügyetlennek, "bénának" látszódjak. Ettől aztán viselkedésük tényleg kissé furcsábbá válhat, az önmagára koncentráló, szemlesütve, izzadva, elpirulva, észrevétlenül besurranni igyekvő ember kissé feltűnőbb lehet, mint egy természetesen viselkedő ember. Ők mindenképp így érzik. Szereplésnek, fellépésnek élnek meg egy köszönést, egy telefonbeszélgetést, vagy egy vásárlást. Hasonló ez az érzés a felelő diák vizsgadrukkjához, a művész lámpalázához, vagy a sportoló versenyelőtti izgulásához.

A nyilvánosság előtti "szereplésnek" élhetik meg ezek az emberek az evést, vagy az ivást mások jelenlétében, nem mernek használni egy nyilvános WC-t, és megoldhatatlan feladat számukra egy mozijegy megvásárlása. Annak a veszélye, hogy köszönni kell az utcán, vagy egy idegen kérdésére válaszolni kell, visszatarthatja őket attól, hogy az utcára lépjenek. Még otthon is félhetnek a látogatóktól, egy telefonhívástól, néha még a családtagok előtt is zavarban érzik magukat. Nem ritkán vezethet ez teljes bezárkózáshoz, alkohol vagy drog okozta bódulatba meneküléshez.

Az ilyen súlyosságú, egyértelműen kóros emberfélelmet szorongásos betegségnek tekintjük, és szociális fóbiának nevezzük. A betegség eredményesen gyógyítható.