Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Álmatlanságunk súlyos következményei



ÁLMATLANSÁGUNK SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEI

 
Álmatlanságunk súlyos következményei - Dr. Kopácsi László pszichiáter - álmatlanság, alvászavar, alvás, alvásvizsgálat, pszichiáter Győr, depresszió, pánik, pszichológus
 
Úgy tűnik, még soha nem volt olyan nehéz nyugodtan végigaludni az éjszakát a briteknek, mint manapság, amikor 51,3 százalékuk panaszolja, hogy nehezen merül álomba. A nők körében ez háromszor gyakoribb, mint a férfiaknál – a nők 75 százaléka és a férfiak 25 százaléka küzd elalvási problémákkal. 


A brit Országos Egészségügyi Szolgálatnak (NHS) elő kell segítenie az álmatlanság kezelését, vagy pedig szembe kell néznie a diabétesz, a depresszió és más betegségek gyakoriságának növekedésével. Egyebek között ez derült ki a legutóbbi országos alvásvizsgálatból, amely szerint az álmatlanság veszélyezteti a britek egészségét.

A vizsgálatot Dr. Colin Espie, a Glasgow-i Egyetem professzora, a Sleepio nevű, alvással foglalkozó szervezet egyik alapítója vezette, s szerinte az eredmények „valódi egészségügyi gondokra utalnak, amelyeket komolyan kell venni”. Az álmatlanságban szenvedők negyedrésze több mint 11 éve küzd ezzel a problémával.

„Az álmatlanság nemcsak az alvást, hanem az ébrenléti állapot számos aspektusát is befolyásolja. A rossz alvás nagyon gyakori, és minden bizonnyal károsítja a britek egészségét. Itt az ideje, hogy az NHS odafigyeljen azokra a tudományos bizonyítékokra, amelyek szerint az álmatlanság növeli például a diabétesz és a depresszió kockázatát” – mondta dr. Espie.

Álmatlanságunk súlyos következményei Az alvásvizsgálatot ebben az évben végezték, és 11.129 felnőtt személyt vontak be. Az alvászavarokról beszámoló emberek 55 százalékának – saját véleményük szerint – a rossz alvás miatt párkapcsolati problémái vannak, 77 százalékuknak koncentrációs zavarai, 64 százalékuk mondta azt, hogy nem eléggé produktív a munkahelyén, 83 százalékuk hangulatzavarról és 93 százalékuk energiaszegénységről számolt be.

„Igazolt tény, hogy az álmatlanság nagyon eredményesen kezelhető kognitív viselkedésterápiával. Az NHS-nek biztosítania kellene, hogy az alvászavarban szenvedők számára éppúgy elérhető legyen ez a kezelés, mint a depressziósoknak vagy szorongásos betegeknek” – fejtette ki véleményét dr. Espie.

Egy két évvel ezelőtti állatkísérletes vizsgálat valószínűsítette, hogy az álmatlanság elősegíti az Alzheimer-kór kialakulását, november elején pedig olyan közleményt publikáltak tokiói kutatók, amely szerint a jó éjszakai alvás hiánya megkétszerezi a depresszió kockázatát.



MedicalOnline, The Guardian



www.medicalonline.hu - 2011. november 22. - Dr. Weisz Júlia

Kéretlen...

Önhöz hasonlóan én sem szeretem a kéretlen telefonokat és emaileket. Legyünk tekintettel egy(s)másra: digitális detox, slow living... OK | KO
 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

CREDO

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász, kattintás-vadász erősí-tése helyett, a megoldást, a kiutat, a gyógyulást és a kiteljesedést szolgálja.
 

Céljaim


1. Ismeretterjesztés, tévhit-oszlatás és betegedukáció. (Kerüld a "tabletta neppert".)

2. Egyes pszichiátriai szerek által okozott akaratlan gyógyszerfüggőségek (nyugtató-függőség, altató-függőség, "antidepresszáns-függőség") megelőzése és otthoni kezelésének elősegítése.

3. A hatékony önsegítés, otthoni betegség önmenedzselés támogatása.

Amennyiben szeretne ezekben fejlődni, iratkozzon fel a
Stressz Doktor Hírlevélre.
Időben jelentkezem!

FreeCska | TűKörkép

Van értékrend, amely Saulus Paulussá és van, amelyik Paulus Saulussá változását ünnepli.

- -

Megbízható weboldal

Az oldal rendelkezik SSL tanúsítvánnyal, ezt a böngészője URL sávjában a HTTPS jelöli. Az SSL protokoll felel azért, hogy titkosítva működjön a kommunikáció a számítógépe, és a weboldal között. E technológia meggátolja, hogy illetéktelen felek hozzáférjenek az itt megadott adataihoz.

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb